Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-01-29 / 5. szám
5. szám. mi), január 29. ÍR. oldal. ,.Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ Ián csak jutnak valamire együtt. így hát visszafordultak s a nap irányában haladtak arra, amerről gondolták, hogy jöttek. Alig félórányira lehettek már attól a helytől, ahol társaik várták, amikor egyszerre iszonyú dörgést hallottak és nagy ordítást. A rémülettől megfagyott a vér bennük, mert az ordításban Berkenye Pali hangjára ösmertek rá. Most meg mintha Boros Ádám kiáltana! Arra újra dörgést hallottak, amit puskaropogásnak gondoltak. Még utána itt-ott egyes lövések hallatszottak s kiabálás, aztán egy fertály óra múlva csend lett. — NŐ Jani, mit csináljunk most? — kérdezte Mics János az öregebbtől. Menjünk oda, ahol lődöznek, hogy minket is lelőj jenek ? — Ne hagyjuk a pajtásainkat, — monda Bokor s most már abban az irányban mentek, amerről a puskaropogást hallották. Szótlanul bandukoltak az erdőben, hogy el ne árulják magukat, mig végre azon a tájon kibukkantak, ahol a többit h,agyták. Rémiiletes látvány térült szemeik ele. Vértócsában fekve, sok sebbel födve találták meg Berkenye Pál és Boros Adám holttestét, mellettük a szerszámokat s nehány kalapot és eltépett ruhadarabot. Mindenfelé vért láttak az utón és nagy dulakodás nyomait. A vérnyomok az utón túl levő kis szakadozott árkos-bokros csalit felé vezettek, ott meg a bokrok alatt, arcra bukva Vetrecze Gergely feküdt halva. Mi történhetett itt? Bokor meg Mics nem találták nagyon célirányosnak, hogy sokat elmélkedjenek felette, mert féltek attól, hogy a gyilkosok, akik ezt a három embert megölték, majd még visszatérnek és őket is lelövik. Bevették hát magukat újra az erdőségbe s többé nem fordultak arra vissza. Ok azt gondolták akkor, hogy valami iiídiának támadhatták meg a magyarokat s azok gyilkolták le őket, pedig a dolog nem úgy volt, hanem amint később megtudták, sokkal borzasztóbban történt. ' • " *' Mikor reggel tudniillik a tizenhat magyar uem ment munkába, az ángolyok kezdték keresni őket. Elmentek a házba, ott megtalálták a nagy barna férfit lekötözve az ágyra, felszabadították, az aztán elmondta, mi történt vele. Miután azt mondta, hogy őt a magyarok kirabolták, mert hogy el is vitték a pénzt a fiókból, a telep igazgatója rögtön telefonozott a szomszéd városkába, hogy a rendőrkapitány, a rabló magyarokat kerítse kézre. Az aztán magához vett vagy harminc puskás* legényt és még olyan emberek is csatlakoztak hozzájuk, akiknek az embervadászatban kedve telt s a csapat megindult a magvarok késire kerítésére. A szegény magvarok épen akkor ott ültek az erdő szélén, amikor egy gépkocsi jött feléjük. Amint az a közelükbe ért, észrevette őket s mindjárt visszafordult. Ebben ült a rendőrkapitány, akit itt sheriffnek hívnak. Felismerte, hogy ezek a magyarok, akiket keres. Rögtön a csapatjához ment s odavezette az embereit a magyarok elé. Mikorra ezek észre vették, már a puskás emberek ott állottak s a sheriff kiáltására egyszerre rálőttek a magyarokra. Berkenye Pál és Boros felorditottak, mert Őket több golyó találta el, de még éltek. Mind felugráltak, de Berkenye és Boros nem tudták elfutni, mert ezek lebuktak és meghaltak. Yetreeze Gergely átszaladt az utón, a rendőrök azonban rávadásztak és hátulról agyonlőtték őt. Ott bukott le a csalitban és halva maradt. A többit összekötözték, vagy megvasalták és a sebeikből omló vér dacára, gyalog hajtották vissza őket a terpentin-telepre. Mi lett ott belőlük, ki tudhatná ; élnek-e még, vagy agyonverek őket azóta, azt már nem Írták ki az újságba. . V. A BUJDOSÓK. Bokor Jani és Mics Jani megint csak visszatért az erdőségbe, a hol legalább biztosak voltak az emberbőrbe öltözött fenevadak elől. A szükség rávitte őket arra, hogy azokat a mérgeseknek hitt gyümölcsöket is megkóstolják s nagy csudálkozásukra azt látták, hogy azok nagyon is jóízűek és nem halnak meg tőlük. Egyéb ennivalójuk nem lévén, ebből laktak jól s ezen éltek állandóan. Azt határozták ketten, hogy addig ki se mozdulnak az erdőségből, amig csak lehet, hanem mindig beljebb mennek, mert még mindig féltek attól, hogy elfogják és visszahurcolják őket a rabszolgaságba. Meg nem híztak attól a gyümölcstől, sőt ellenkezőleg, nagyon is lepusztultak, de e- gészségesek voltak és ami fő; szabadok. De utóvégre ezt is megunja az ember, ha semmi dolga nincs és nem él társaságban. Janiék már nagyon vágyódtak emberi hang után, mert úgy érezték magukat, mintha egy puszta szigetre vetődtek volna, mint Robinson, akiről szép könyvet olvastak gyerek korukban, a szedresi kis iskolai könyvtárból kapott könyvet, melyet a jó tanító ur adott nekik. Nem tudták itt ők, mikor van vasárnap, mikor van dél, mikor végződik a hónap, de hát e miatt nem fájt a fejük. Elvégezték ők a természet nagy templomában, az őserdőben mindennapi ájtotasságukat, hálát adva a Gondviselő Atyának, hogy kiszabadította őket a kétlábú fenevadak körmei közül, megemlékeztek szerencsétlenül járt társaikról s az ó-hazában maradiakról is. Hónapokig éltek már igy, jóformán az egész nyarat ott töltöttek a nagy erdőben. Sokszor találkoztak egész falka nagy majommal, melyek dorongokkal támadtak rájuk, de ők egyet-kettőt sóztak a ' csákányukkal egy-egv öregebb bögöncre s annak az ordításától fu- ' tásnak eredt az egész had. Néha egy-egy nagy kígyó elől kellett me- nekülniök, máskor hiuz szeme fénylett rájuk a sötétből s nagy lélekjelenlétre volt szükségük, hogy el tudják kerülni az ezer veszedelmet. A sok csuszc-mászó állat miatt később már csak a fákon mertek aludni, a nadrágszijukkal rákötötték magukat egv vastagabb ágra s úgy alhatták. Utoljára Mics Jani megunta a dolgot s* azt indítványozta, hogy iparkodjanak kifelé az erdőségből. Minden ruhájuk rongyos lesz már s ha mezítláb járnak is cipőkimélésből, végre is levásik róluk minden. így aztán kifelé fordították az irányt s csak azt nézték, hogy az északi országokban nincs rabszolgaság, hát lehetőleg oda kell igyekezniük. Nem volt iránytűjük, hogy észak felé mutatott volna. de még nem felejtették el a szedresi tanító versikéjét, mikor a térkép elé állította őket és tájékozásul ezt mondatta velük: Előttem van észak. Mögöttem van dél. Balra a nap nyugszik, Jobbról a nap kél. Ha tehát jobbról van kelet, akkor kelettől balra van észak, gondolták és a szerint mentek. Sok, sok napon át tartott, amig \égre kibukkantak az őserdőből s egy félnapi gyaloglás után egy kis városkába értek, melyiknek a nevét se kérdezték meg, csak azt látták, hogy ott már vasút van. Pénz volt náluk elég, hát először is tisztességes ruhát vettek maguknak, megebédeltek s aztán el mentek a pályaudvarba. Persze ez csak egy faház volt, de mellette ott prüszkölt a gőzmozdony, ami azt jelentette neki, hogy most már emberi védelem alá juthatnak és elérhetik az északi országok valamelyikét. Most csak azt figyelték meg a pályaudvarban ingyen adott füzetből, melyik vonal visz észak felé. Azt már régen hallották, hogy Pittsburgban sok magyar ember van és magyar konzul, aki mcgvédelmezheti őket, hát odáig kértek jegyet. Azt ugyan nem kaptak, de közelebbi állomásra igen. Onnan megint Pittsburgba kéredztek s igy végre két nap múlva eljutottak oda. Ott aztán addig ődöngtek az utcákon, amig végre magyar szót nem hallottak. Aki magyarul beszélt, azt megszólították s az elvitte őket a konzulátusra, ahol jóravaló magyar emberek is voltak. No volt itt mit elpanaszolniok. Jegyzőkönyvet vettek föl velük s megígérték nekik, hogy a rabszolgakerekedő Svarc ellen megteszik a följelentést. Már hogy Floridából Péter Jánosékat ki- lehessen szabadítani, azt nem Ígérhették meg, mert a déli országok nem adnak semmit az ilyen hivatalos megkeresésekre. Aztán megkérdezték Bokor Janit, hol akarnának munkába állani? — Otthon, a szép Magyarországban, —- mondották mind a ketten. A konzul ur jószivii ember volt, irt .íz érdekükben New Yorkba. ahol a visszatelepítési bizottság van s attól kapott elég pénzt a két fiatal ember hazaszállítására. Ez meg is történt és tavaly ok-1 tóber 29-én haza is érkeztek Szedresre, ahol nagy sírással fogadták őket a szüleik. Mindenki elveszettnek hitte a két fiút s már nem is remélték, hogy visszakaphassák őket. Sokszor elmesélték élményeiket s a szedresiek megfogadták, hogy egyik se megy Amerikába, de ha egy ,.királyi ügyvivő” beteszi a faluba lábát, vasvillával igazítják ki onnan az ilyen lelketlen, csalót. ----—. - ■ K. Ct.
