Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-10-23 / 43. szám
43. szám 1910. október 22 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 11. oldal. | REGÉNY. I Őrült a trónon. Irta: DUMAS SÁNDOR, (4) í Másnap reggel Korinthus városa ünnepi díszt öltött. A ina megtartandó kocsiverseny nemcsak a legédekesebb, hanem a legrégibb játékok egyike vala. Ez volt az egyedüli versenyjá- ték, mely az összes istenek szobrainak jelenlétében folyt vala le. E czélból Jupiter templomából, mely a város másik részén állott, az istenek szobrait diadalkocsikon vontatták a czirkusz- ba. Délelőtt 10 órakor, ami a római számítás szerintkörülbe- iül a mai délután 4 órának felelne meg, megindult a menet, melyet maga Lentulus vezetett. Skárlát szinü diadalköpenynyel vállán, a római helytartó jelvényeit a kezében tartva, állott az első kocsin. Utána következtek az előkelő családok ifjai, tüzesvérü arabs paripákon, melyeknek háta aranynyal hímzett és drágakövekkel kirakott takarókkal volt lefedve. A lovasok után következtek a paly a dijraigényt tartók ólükön Luciussal, a tegnapi verseny győztesével. Lucius kocsija mindenfelé bámulatot gerjesztett. Elefántcsont iés aranyból készült kétkerekű római szekér volt ez, melyet biborszinü szerszámba fogott négy hófehér nubiai cső- dör vont tova. Maga Lucius zöld köpenyben, melynek széjjel- nyiló szárnyait aranyosaitok tartották össze, állott kocsiján. Fején hiába kerestük a tegnapi diadal jutalmát, a babérkoszorút, ehelyett egy tündöklő arany karika övezte homlokát, mintha a napisten képéhez akarna hasonlítani, amit azzal is igyekezett elérni, hogy szakállát aranyporral hintette be. Utána egy thessáliai görög ifjú következett bronzszinü kocsiban, melyet négy fekete thrákló vont tova. Ezután egy áthé- ni, majd egy siriai ifjú következtek kocsijaikkal. A menetet aztán egy csapat gyalogos zárta be, kiknek mindegyikénél ezüstből készült harsona volt. Ezek fogjak a küzdőtéren a győztest harsonaszóval üdvözölni. A czirkus elé a menet csak- órák múlva érkezett meg. Itt azonban már minden helyet elfoglaltak és akinek n em jutott ülő vagy álló hely, azok a közeli házak fedélzetéről, vagy dombokról nézték az érdekes játékokat. Alig hogy elhelyezkedett a helytartó és a versenybírák is helyeikre értek, megjelent a czirkus porondján egy lovas hírnök és gyors iramodással háromszor lovagolta körül a czir- kuszt. Mikor harmadszor futotta meg útját, magasra emelte kezében a Merkur isten botjára kötött zöld szinü zászlót és behajitotta azt a versenyzők helyére. Ez volt a jeladás a verseny kezdetére. A sorshúzás szerint az első helyre a siriai versenyző kocsija került. A miásodik helyet egy athéni ifjú foglalta el, a harmadik egy thessáliai volt. Végül negyediknek állott fel Lucius úgyszólván a legrosszabb helyre, mintha a sors tegnapi győzelméért maigy akarná megbüntetni. Ideges nyugtalanság vett erőt a tömegen, mely már alig várta, hogy az indulásra a jel megadassák, fogadásokat tettek, vájjon ki lesz a győztes. Hirtelen megszólalt a harsona és egy szempillantás alatt megszűnt minden moraj és minden mozgás. Az utolsó harsonahang után lehullott a kocsik elé vont aranylánc és mind a négy versenyszekér nyilt sebességgel rohant útjára. Már kétszer keringett körül a négy szekér és még mindig egy vonalban haladtak. De a jártas szemlélő észre tudta venni, hogy mely lovak fognak hamarább elfáradni. A siriai versenyző lovai karcsú lábakkal, erős nyakkal és zabolátlan természettel bírtak.. Ezek aligha lesznek vesztesek. Uruk gyakorlott kézzel tartotta a gyeplőt. Az athéni lovain meglátszott a jó iskola, de feltűnt, hogy uruk aligha maga tanította be fogatát. A thessáliainak volt látszólag a legtüzesebb négy paripája. A legkívül haladó Lucius daczára annak, hogy a négy közül neki legrosszabb utat keiiett megtenni, mindig e gy vonalban haladt a többivel. A harmadik fordulónál dűlőre került a verseny. Úgy a thessáliai, mint az athéni, valamint siriai versenyzők kiáltással, ostorcsapással ösztönözték paripáikat. Egyedül Lucius maradt nyugodt a küzdelemben. Ugylátszott, tisztában van azzal, hogy győzni fog. Ekkor egy váratlan esemény történt. Lucius, amint vágtatás közben lebegő köpenyének szárnyát vállára huzni, kiejtette kezéből ostorát. Mindenkinek bámulatára megállitá fogatat, nyugodtan lépdelt ostora után, majd miután fölemelte, a sietségnek nyoma nélkül tért vissza kocsijához. Természetesen óriási előnyben voltak többi társai, kik közül kettő, a thessáliai és athéni már el-elmaradoztak és csak a siriai látszott a versenyt miég bírni. Visszaérve kocsijához Lucius ostorcsapás helyett belenyúlt köpenye alá és onnan egy ezüstsipot vonva elé, abba élesen, hosszan belefujt. Mint a nyíl, mint a sas, mely röptében országokat szel át, úgy repült e jelre Lucius négy fehér csődöre a czél felé. A siriai bajnok messze elmaradt mögötte és mire ő is célhoz ért, Lucius már átvette a római helytartó kezéből a száz római talentumot, melyet Lentulus helytartónak azonnal vissza is adott, hogy ossza szét Korinthus szegényei között. Azután a jelenlevő Sporusnak intett, aki egy hófehér galambot hozott ura elé. A galmb ismerni látszott Luciust. Bár megkötve nem volt lágy turbékolással körülszálldozta a római idegent, majd vállán, majd kezén foglalt helyet. Eközben Lucius köpenye alól egy fehér szalagot vont elé s azt négyszer meglóbálva a levegőben csokorra köté. Az egyik szabadon maradt végénél fogva pedig a galamb szárnyára köté, ami a győzelemnek volt jele és azt eleresztő. A galamb egy ideig a czirkusz felett keringett, majd, mivel Akte galambházából való volt, visszaszállott úrnőjéhez, hírül adván Lucius újabb győzelmét. V. Luciusnak a két egymás után való győzelme mély benyomást tett Korinthus városlakóira. Mintha a mesebeli hős visszatértét látták volna benne. Némelyek egyenesen az istenektől számlázottnak vélték Luciust. Ehhez a hithez nagyban hozzájárult az a körülmény, hogy Lucius előtte való napon Jupiter aranykoszorujával fején jelent meg és szakállat is aranyporral hinteté be. A versenyzők, akik látták, mily csúfos vereséget szenvedtek az előző nap bajnokai, önként lemondtak arról, hogy a dalnokversenyen mérkőzzenek Luciussal. Mire a verseny ideje eljött, az összes igényt tartók töröltették neveiket és Lucius magára maradt. így szó nélkül eivibette volna a pályadijat, ám ö másként cselekedett. Jelentette, hogy a történtek daczára is elő fogja adni dalát. Az ifjú római bajnoknak első elhangzó éneke általános bámulatot gerjesztett. Soha emberi hang ilyen csengőén nem szólt még. A költemény, melyet énekelt, tárgyával is nagyban felkölté a korintliusiak érdeklődését, amennyiben a régi görög hőstettekről, különösen pedig a ko- rinthusiak dicsőséges múltjáról szólott. Folytatása következik.
