Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-10-01 / 40. szám

40. szám. 1910 október 1.

15. oldal.

„Amerikai Magyar Refoimatusok Lapja”

tt

Örült a trónon.

Irta DUMAS SÁNDOR.

I.

Az Ur születése után való ötvenedik esztendőnek pünköst hónapjában, egy verőfényes reggelen, körülbelül 15—16 évesnek látszó leányka hagyta el az ó- görög Korinthus város nyugati kapuját. Égy percig úgy tűnt, mintha habozna, merre irányozza lépteit, azután gyors elhatározással a tengerpart felé igyekezett. A réten, melyet egyik oldalán olajfák, másikán csörgedező patak szegélyeztek, megállott, virágot keresve. Elébb ibolyák után nyúlt, majd nárcist és tavirózsát tépett. így került mindközelebb a tengerparthoz. Itt aztán letérdelt, reáhajolt a viz tükrére és kedvesen mosolygott a képre, mely a habokból feléje tekintett. Ez a kép pedig megérdemelte, hogy megtekintsék. Futás közben szétomlott hollószin haja leérve vállára, gyönyörű sötét keretet képezett a márvány- szinti arcnak és rózsás ajaknak.

Valóban, a leányka igazi görög szépség volt. Most fölemelkedett, királynői termete szoborhoz hasonlított, szoborhoz, melyet a művész csak utánozni, de tökéletességében elérni nem tud soha. Egy pillanatig csendesen elmerengett, majd összefonta haját és hozzátüzte az imént szedett virágokat. Tekintete most a távol tengerre szegeződött, melynek láthatárán egy kicsiny fekete pont tűnt fel. Bámulva figyelt a mindinkább növekedő pontra, mely immár lassan-lassan kibontakozott és alakot öltött. Gályának látszott s a mint közelebb ért, tisztén kivehetővé vált a két sor evezőrud és az aranylemezekkel kirakott hajóorr. Habár még körülbelül negyed mértföldnyíre lehetett a parttól, tisztán odahallatszott a hajósok kardala. Lágyan, csengőén szólt az ének, nem is úgy, mintha hajósok, hanem mintha papnők kardala lett volna.

A leánykát az édes dallam elandalitotta, önfeledten nyúlt a közeli narancs és nárcisz gályái után s önkéntelenül még egy koszorút font illatos virágokból, melyet visszatértében a pünköst istennőjének, Flóriának templomában szándékozott oltárra tenni.

Eközben közelebb ért a gálya s a kis leány most már tisztán ki vehette az éneklők arcát is. A kar vezetője mintha a gálya ura lett volna, a hajó elején állott és az éneket egy három huros lanton kisérte. Lábánál egy rabszolga ült, a kinek testét ázsiai köntös fedte. Körötte sorakozott a többi hajós, a kik mindannyian kíváncsian tekintettek a parton álló szép leányra. Még néhány evezőcsapás és a gálya partot ért. A hajósok ezüsttel és aranynyal kirakott citromfából készült hidat vontak a szárazföldre, a melyre elsőnek a lantos dalnok lépett. Magas termetű, 27 —28 éves, szőke hajú, kék szemű fiatal ember volt. Bíbor szinti köntöst viselt, válláról arany csillagokkal behintett kék köpeny omlott alá, melynek szegélyén drágagyöngy és kláris csillogtak. Kíséretében megjelent az elébb látott rabszolga is, ki alig lehetett húsz éves. Lassú, méltóság- teljes lépésekkel közeledett.

A mint kiléptek a partra a pompás öltözetű lantos visszatartotta a mellette haladó rabszolgát.

— Mit parancsolsz, uram? — szólott az ifjú rabszolga alázatosan, félénken.

— Ballábbal akartál a partra lépni s ez könnyen bajt hozhatott volna reánk, kik különben szerencsések valánk a tengeren és szerencsénkre pünköst hava leg- szerencsébb napján, hetedikén értünk e partra.

— Igazad van, hibáztam, uram — s most már jobb lábbal lépett partra a rabszolga.

Az ifjú leányka megértette az elébb görög nyelven lefolyt párbeszédet és bátrabban lépett a lantos elé, így szólt:

— Idegen ! Légy üdvöz. Nálunk, Görögországban mindegy, hogy melyik lábbal lép az ember partra. Ez az ország a szerelem, a dal, a hősi viadalok hazája, babért arat itt a szerelmes, a költő és a hős. Légy bárki is, idegen, fogadd el e koszornt, melyet neked nyújtok, addig is, mig megszerzed azt a másikat, melynek birtokáért versenyre kelni jöttél bizonyára hazánk partjaira.

Az ifjú lantos örömmel tette a fejére a koszorút, melyet a leányka nyújtott át neki.

— Az istenek jóakarattal viseltetnek irántunk, — szólott — néz ide, Sporus, narancsvirág e koszorú virága, az a virág, mely győzelmet jelent nekünk. Hogy hívnak leányka?

— Az én nevem Akte, — válaszolt elpirulva a görög szűz.

E név hallatára az ifjú lantos örömének újból kifejezést adott.

— Lásd, — szólt követőjéhez, — még a név is szerencsét jelent.

— És ezt te csodálatosnak találod, Lucius ? — szólt a másik. — Hát nem te vagy-e egyedül a kiválasztott?- Ha nem tevedek, — szólt most a leányka, folytatva a beszélgetést, — úgy te az egyik díjért jöttél a három közül, melyeket a római helytartó a holnap- űtáni versenyre tűzött ki.

— Valóban, az istenek nemcsak szépséggel, hanem helyes Ítélettel is megajándékoztak téged, Akte. Igen azért jöttem.

— Bizonyára rokonaid vannak Korinthusban, — szólott a leány.

— Nincsenek, — válaszolta az ifjú. — Teljesen idegenek vagyunk, s csak a holnaputáni versenyre jöttünk Korinthusba.

— Hazánk nagy és atyám vendégszerető. Lucius bizonyára meg fogja tisztelni hajlékunkat.

— Vezess, Akte, szívesen vesszük kedves meghi- vasodat. Te pedig, Sporus. parancsold meg Lybikus- nak, hogy Phoebere ügyeljen.

Akte elől haladt követve Luciustól, mig a másik ifjú visszatért a hajóra, ura parancsát teljesítendő.

— Lásd, itt balkéz felől van a versenytér, — szólt Akte Luciushoz, egy szabad térségre mutatva. — Amott, azon a dombon van a theatrum, ahol a dalnokversenyt fogják megtartani és itt jobbkézfelől terül el az aréna, a melyben holnapután dől el, ki lesz az első a kocsi- versenyben. Melyik díjért versenyzel, Lucius?

— Mind a háromért, Akte.

— Valóban hősi ifjúnak látszol.

(Folyt, köv.)