Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-09-17 / 38. szám
88. szám. 1910. szeptember 17. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 7. oldal. Tudakozzatok az írásokat. hi.-. Vasárnap, szeptember i8. „Adjátok meg, a mi a császáré, a császárnak és a mi az Istené, az Istennek“ (Máté ev. XXII. rész, 2i. verse). A farizeusok Jézust kelepczébe akarják csalni s azért adják fel neki a fogas'kérdést, hogy kell-e hű zsidónak adót fizetni a római császár részére. Jézus pedig megfelel nekik a fent olvasható szavakkal. Sokszor kérdi ma is a balgatag ember, hogy elismerje-e a világi felsőséget s tegj'e-e annak parancsolatait, fizessen-e adót. Elfeledi pedig, hogy minden hatalmasság Istentől van s a világi felsőség és a törvény azért van, mert az emberek roszak s rnert kell lenni felsőségnek, mely p; rar.csoljon a rosznrk, ki máskülönben nem tenné kötelességét és azért van adó is, hogy a mit nem tesz az ember jószántából, törvény szerint köteleztessék a szeretet munkájára, mások terhének hordozására- Adjuk meg azért, a mivel a világi felsőségnek tartozunk, de ne feledjük el, hogy ezen felül azt is meg kell adnunk, a mi az Istené; Istennek pedig adjuk a mi szivünket. Hétfő, szeptember 19. „Az eszeseknek orcájokból kitetszik a bölcsesség“ (Példabeszédek, XVII. rész, 24. verse). Általában azt tapasztaljuk, hogy az arcz s kivált a szem a léleknek tüköré; meglátjuk a gonosz lelkű ember sunyi arczában a gonoszságot és észrevesszük, hogy a kegyes ember szelíd arcza a szívnek jóságát mutatja. így az eszes ember arczárói kitetszik a bölcsesség, valamint a tudatlan arcza elárulja a tudatlanságotAz a kérdés, mi tetszik meg a mi arczunkon, mit olvasnak ki az emberek a mi szemeinkből; és még inkább az a kérdés, hogy mi van a mi szivünkben. Mert az embereket könnyen meg lehet csalni, hamar félre lehet vezetni. Szelíd arczczal, nyílt tekintettel ; de az Istent, a ki a sziveket látja, jusson eszünkbe, hogy soha sem csalhatjuk meg s O nem a külső után Ítél. Arra igyekezzünk hát, hogy szivünk tiszta legyen, lelkűnkben pedig az a bölcsesség lakozzék, mely minden bölcsesség kezdete, az Isten szeretete, hogy az emberek is e szerint Ítéljenek s e szerint Ítéljen pedig a mindenható IstenKedd, szeptember 20. „Senki sem szolgálhat két urnák - • • • Nem szolgálhattok Istennek is, a Mammonnak is“ (Mátéev. VI. rész, 24. verse). Egyenlő szeretettel és engedelmességgel nem szolgálhatunk két urnák; nem szolgálhatunk a bűnnek is, az Istennek is, mert a kettő össze nem fér épen úgy, mint a tűz és viz nem férnek össze. Ha Istennek engedelmeskedünk, nem szolgálhatunk a bűnnek; ha a bűnt szolgáljuk, nem szerethetjük az Istent- Vagy vagy ! Választanunk kell hát a kettő közül. És nem kényszerit senki és semmi, hogy ezt vagy azt válasz- szűk, szabád akaratunk van Isten kegyelméből mind a jóra, mind a gonoszra; tehát tőlünk függ, hogy melyiket választjuk. Ha a bűnt, a bálvány Mammont akarjuk szolgálni, megtehetjük s ha megtettük, tőle várjuk jutalmunkat; ha az Istent szolgáljuk, az Isten ad jutalmat. A bűn jutalma előbb öröm, utóbb boldogtalanság és kárhozat; Isten jutalma a szenvedések.próbáján át boldogsággal és üdvösséggel koronáz meg. Melyiket választjuk ? Szerda, szeptember 21. „Életeden át tartson erőd !“ (Mó£es V. könyve, XXXIII. rész, 25. verse). A földi áldások között a legnagyobb az egészség, a testnek és léleknek egészsége Testünk egészségét azért oltalmazzuk, ápoljuk, hogy egész életünkön át tartson erőnk; lelkünk egészségére, szivünk tisztaságára azonban nem fordítunk nagy gondot. Mit mondok, csak lelkünket hanyagoljuk el ? Hát a mértéktel n és erkölcstelen életű vájjon oltalmazza-e egészségét? Csak akkor jut eszébe, hogy nagy kincs a test egészsége, ha bűne miatt beteg lett s ágya fenekén nyög. Lelke tisztaságának értékét is rendesen csak akkor veszi észre az ember, mikor bűne miatt már elvesztette, a mikor, ha senki, lelkiismerete szólal fel ellene- De ha testünk egészségét elvesztettük, nem keresünk-e orvost, hogy meggyógyítson; nem kell-e ama lelki orvoshoz is, a Jézushoz mennünk, ha elvesztettük lelkünk tisztaságát, békességét és nyugodalmát? Menjünk Jézushoz, hogy meggyógyítson, hog}7 igy erőnk egész életünkön át tartson 1 Csütöitök, szeptember 22. „Széjjel járt, hogy jót tegyen“ (Cselédetek könyve X. rész, 38. verse). Jézus széjjel járt, hogy jót tegyen; jót tett a betegekkel,; az egészségekkel, a gazdaggal, a szegénynyel, a tudóssal, a tudatlannal egyaránt, mert O mindenkit szeretett. Hát mi kikkel teszünk jót? Jót teszünk magunkkal vagy embertársainkkal? Ha csak azokat szeretjük, a kik minkét is szeretnek, nem vagyunk különbek a pogányoknál. De ime mi még azokkal sem teszünk jót, kikkel Isten megáldott, még gyermekeinkkel sem, mikor azokat gonosz példánkkal a bűn útjára vezetjük; nem teszünk jót magunkkal sem, a mikor csak testünket szeretjük; nem teszünk jót embertársainkkal sem, mikor azokat gyűlöljük megvetjük és átkozzuk. Péntek, szeptember 23. „Egymás terhét hordozzátok s úgy töltsétek be a Krisztus törvényét“ (Pál apostol levele a Galatzia- beliekhez, VI. rész, 2. verse). Ha úgy töltenök be a Krisztus törvényét, a hogy arra Ő nekünk példát adott, bizony nem kellene sem császár, sem király, még köztársasági elnök, de törvény sem, mert akkor minden embert a szeretet vezetne s minden ember azért élne, hogy tehessen valami jót embertáisáért. Azért kell világi hatalmasság, azért kell törvény, hogy ezek reá szorítsák a gonosz embert a jónak követésére. De ha minden ember nem is tölti még be a Krisztus törvényét, legalább mi, kik az O nevéről neveztetünk, kik tanítványainak tartjuk magunkat: töltsük be a Krisztus törvényét, szeressük egymást s ezt mutassuk is meg azzal, hogy egymás terhét felvesszük és hordozzuk. Csak igy leszünk méltók a keresztyén névre. Szombat, szeptember 24. „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket“ (Máté ev. XXVIII. rész, 19. verse). Ha mi már tanítványok vagyunk, azaz ha mi már Krisztust igazán követjük és érezzük, hogy ebben van a mi boldogságunk1 tegyünk jót másokkal is, kik még nem ismerik a Krisztust és tanítsuk meg azokat, hogy legyenek tanítványok és boldog emberek. De az a kérdés, tanítványok vagyunk-e mi? Kezdjük el a munkát magunkon, hogy mielőtt másokat gyógyítanánk, magunkat gyógyítsuk meg a bűn betegségéből. S csak azután prédikáljunk másoknak a Krisztushoz való térésről, hogy azok, látván a mi igaz tanitványi voltunkat, szintén oda álljanak a tanítványok közé, hogy szintén boldogok legyenek. Youngstown, O. Hankó M. Gyula, ref. lelkész,