Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-09-10 / 37. szám
7. oldal. 37. szám. Í91Ö. szeptember 10. „Amerikai Magyar Éeiormátüsok Lapja“ Tudakozzatok az írásokat. Vasárnap, szeptember ii. „Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak“ (Máté ev. XXII. rész, 14. verse). Isten a Jézus által minden embert hív az O országába. Mindnyájan hivatalosok vagyunk tehát, de közülünk kevesen mennek oda s azok között is, kik oda mennek, sok van, a ki, mivel nem tiszta szívvel megy s azért nem maradhat a választottak táborában. Ezt az igazságot példázza Jézusnak ama szép példázata, melyet mondott a királyról, ki fiának nagy lakodalmat rendez. És eképen van életünk egyéb dolgaiban is, különösen pedig azok életében, a kik vezető-szerepet töltenek be az emberek között. Sokan vannak vezető-szerepre választatva, de közöttük csak kevesen az igazi választottak, a legtöbben csak hivatal szerint valók. így van ez egyházi életünkben is: a papok és elöljárók között, kik a hivatalra választattak, sokan csak a külső hivatal szerint azok, miknek neveztetnek, de nem igazán választottak, mert nem töltik be hivatalukat úgy, hogy az Isten előtt is választottak lehetnénekIgyekezzünk arra, hogy az Isten minket is az Ő országába választottak közé sorozzonHétfő, szeptember 12. „Kicsoda az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal ?“ (Lukács ev. XII. rész, 25. verse). Azt jelentik e szavak, hogy egyedül csak Isten segedelme által mehetünk előre. Hiába akarunk mi valamit, még a legkisebbet is, ha Isten nem akarja azt; hiába vagyunk erősek és hatalmasok, Isten segedelme nélkül erőtlenek és gyengék vagyunk- És, bár ezt naponként tapasztalhatjuk, mégis hányán vannak az emberek között, a kik, ha Isten megáldotta őket érdemükön felül, elbizakodottak lesznek és már sem embert, sem Istent nem akarnak ismerni. De előbb utóbb eljön a szomorú óra, melyben ezek is keservesen fogjak tapasztalni, hogy' csak parányi férgek, kik az Isten segedelme nélkül semmik. Kedd, szeptember 13. „Ha elesik is, nem marad ott, mert az Ur támogatja kezével“ (Zsoltárok könyve, XXXVII. rész, 24. verse). Gyenge és erőtelen az ember, azért sokszor elesik az ő útjában, melyen elindult, hogy Istenhez jusson. Elejti pedig az embert a bűn, mely mindenütt ott kisért utunkban. Nincsen csak egy ember is, a ki meg nem botlott, el nem esett volna; még azok is, kiket a vallásos kegyelet a szentek sorába igtat, csak gyarló, bűnös emberek voltak és egyben, vagy másban bizony megestek. De ha elestem utamon, a földön maradjak-e ? Ha már gyengeségből bűnt követtem el, a bűnben fetrengjem örökre ? Nem; sőt inkább szedjem össze minden erőmet, hívjam segítségül Istenem támogatását és keljek fel a bűnből, térjek meg a bűn útjáról és többé ne vétkezzem. Ha van akaratom a megtérésre nem lehetetlen, nem nehéz a bűnből való felkelésem, mert az Ur támogat engemet az O kezével. Szerda, szeptember 14. „Legyen meg az Urnák akaratja!“ (Cselekedetek könyve XXI. rész, 14. verse). Akármi történik velünk, vagy az egész világon, minden az Isten akaratából történik; Isten pedig bölcs célokból cselekszik mindeneket. Ha ez a hit él szivünkben, bátran szembeszállunk az élet bajaival és Istenben bízva tiirjük a ránk bocsátott szenvedéseket, mert tudjuk, hogy Isten a mi Atyánk, szeret minket és a mi javunkat akarja. Igj7 lesz igaz az, hogy „a kik Istent szeretik, azoknak mindenek egyaránt iavokra vannak.“ Attól függ hát életünk nyugalma, napjaink boldogsága, hogy hiszünk-e az Istenben, mint mindenható Atyában, kinek akaratából töriénik minden s a ki mindenekben teremtményei javát akarja ? Ha hiszünk O benne, akkor lehetünk szegények vagy gazdagok, egészségesek vagy betegek, ifjak vagy öregek: mindenkor ezt mondjuk, hogy legyen meg az Urnák akaratja, mert az szent, igaz és jó s a mi javunkat szolgálja. Csütörtök, szeptember 15. „Boldog vagy és jól van dolgod“ (Zsoltárok könyve CXXVIII. rész, 2. verse). Ha boldog vág}7 és jól van dolgod, jut-e eszedbe, hogy boldogságodat nem a magad érdeme s nem az ’emberek jóakarata, hanem az Isten kegyelme szerezte neked? És ha ezt meggondoltad, jut-e eszedbe, hogy te boldogságod, szerzőjének, ama jó Istennek, tartozol valamivel ? És megadod-e, amivel tartozol? Ugy-e bár, a hálátlan embert a föld legnehezebb terhének tartjuk, a szüleihez hálátlan gyermeket megvetjük, a barátja iránt hálátlant megítéljük: nem vesszük-e észre, hogy a mikor másokat kárhoztatunk, magunkról, kik a leghálátlanabbak vagyunk, elfeledkezünk? Mi vagyunk a leghálátlanabbak, mert Isten jóságáról, mely által boldogok vagyunk és jól van dolgunk, igen gyakran elfeledkezünk a sok jóért, melylyel O megáld, gonosszal fizetünk. Péntek, szeptember 16. „Az Ur vezérel tégedet szüntelen“ (Ésaiás könyve LVIII. rész, 11. verse). Miként a pásztor az ő juhait szeretettel vezeti jó legelőre, úgy vezérel minket is az Isten Jézus által az élet boldogságára és az örök élet üdvösségére. De a miképen a juhok között is van oktalan, mely nem megy a jó pásztor után, hanem megy az ő oktalansága utain, hogy veszedelmet találjon magának: úgy az emberek között is sokan vannak, a ki nem hallgatnak Isten beszédére és nem követik a Jézust, hanem mennek a maga bölcs bolondságainak utain, hogy boldogtalanságot találjanak. Az Ur vezérel minket szüntelen: bízzuk hát magunkat az Ő vezérletére, mert legyünk meggyőződve, csak ezen az utón találhatjuk meg életünk célját, boldogságát. Azért a ki eddig a maga utain járt és belátta, hogy nem jó utonhaladt: térjen vissza az Istenhez a Jézus által, hogy boldog legyen és jó dolga a földön s üdvössége az örök életbenSzombat, szeptember 17. „Az embernek napjai olyanok, mint a fü, úgy virágzik, mint a mezőnek virága; hogyha pedig által megy rajta a szél, nincsen többé és az ő helye sem ismeri azt többé“ (Zsoltárok könyve Cili. rész, 15.. és 16. verse). Bizony csak olyanok vagyunk, mint a virág, napjaink pedig mint a fü: előbb-utóbb elhervadunk mindnyájan s ha jön a halál szele, megszűnik földi életünk. Jó volna, ha eszébe venné ezt minden halandó és legalább arra igyekeznék, hogy, a mig virágzik élete, boldog legyen valóban; jó volna, Jia minden halandó meggondolná, hogy egyszer mindenkinek meg kell halnia és azután ítéletre mennie, azért úgy élne, hogy ott az örök élet idvességére találna. Szomorú dolog pedig, hogy úgy él a legtöbb ember, mintha sohasem kellene meghalnia. Mi, atyámfiai, megértvén mindezeket, éljünk úgy, hogy mind e földi, mint ama jobb hazában boldogságot nyerjünk, azaz éljünk az Isten törvényei szerint ne csak testünknek, hanem és első sorban lelkűnknek, hogy ha meghal, testünk, lelkünk éljen az örökkévaló üdvösségben. Youngstown, O. Hankó M. Gyula, ref. lelkész.
