Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-09-03 / 36. szám

S6. szám. 19Í0 szeptember 3. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja1 9. oldal A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. V. időszak. I. A vallásjavitástól a legújabb időkig. (1517—1896.) X. Az u j idő. LXYIII. Ezen szövetségnek, mely évi gyűléseit felváltva a világ nagy városaiban — Londonban, Parisban, Berlinben, Filadelfiában tartja, s melynek küldöttei a mi országos kiállításunk alkalmával Budapesten is megjelentek és buzdító beszédeket tartottak, tagja lehet mindenki, a ki a keresztyénségnek a Szentirásról, Szentháromságról, Krisztus istenségéről, váltságról szóló tanait hiszi és vallja. Ilyesféle célja van az 1877 óta tartatni szokott egyetemes presbiteriáuus gyűléseknek is, melynek által a külön­féle kálvinista egyházaknak egymással testvéries viszonyba való hozatalát munkálják. Ilyen célból tartottak a többfelé szétága­zott methodisták is 1881 Londonban, 1891 Washingtonban egye­temes methodista-gyüléseket. Az észak-amerikai protestánsok a keresztyén munkásságban is bámulatot keltő áldozatkészségben vetekednek az angolok, kai. Hitbuzgó presbiteriánusok és az ezekkel rokon kongregáció- nálisták alapították itt az első hitterjesztő társulatotl810-ben, pél­dájukat már 1814-ben követték a baptisták és azóta mindegyik jelentékenyebb felekezet megteszi e tekintetben is kötelességét. Itt, hol az államhatalom mitsem törődik a polgárok vallásává' egész szabadon alakulhatnak újabb és újabb vallási társulatok; ezért az evangéliumi alapon álló felekezetek száma itt még sok­kal nagyobb, mint Angliában. Nagy lendületet vett itt az újabb időben a kath. egyház, melyet 12 érsek és 61 püspök kormányoz; egyik buzgolkodó érsek az újabb időben nagy botrányt okozott 20 millió márkára rugó adósságával. A püspöki egyháznak itt 67 püspöke van. Ezek mellett a legjelentékenyebbek itt a methodisták és baptisták felekezetei. Legtöbb ellenszenvvel találkozott és ta­lálkozik a Smith József által 1830-ban alapított, mormonok, vagy „az utolsó napok szentjeinek“ felekezete, mely a többnejüséget nemcsak megengedi, de híveinek, úgyszólván, kötelességükké teszi, kivált 1852 óta, midőn akkori prófétájuk Young Brigham (mh. 1877) erre nézve Istentől újabb kijelentést nyert. A külön­böző felekezetek vallásos lelkű papjai és irói nagy tevékenységet fejtettek ki az Afrikából oda behurcolt rabszolgák sanyarú hely­zetének enyhítésére, mígnem az északi és déli államok között ki­tört s 1865-ben bevégződött háború, melyben több magyar 1849- iki menekülő is résztvett, szabadságot eszközölt öt millió rabszol­gának s a rabszolgatartásnak teljesen véget vetett. Szokásban vannak Észak-Amerikában a „mezei összejövete­lek (camp meetings), melyek felől jó eleve hírlapi hirdetések, falragaszok utján értesítik a közönséget, és a kitűzött időben és helyen, legtöbbnyire terjedelmes mezőkön ezrek, néha tízezrek összejönnek s órákon sőt egész napon át együtt énekelnek, köz­ben az összejövetelt rendező lelkész — leginkább methodista — órák bosszant tartó prédikációban rajzolja, a methodisták szoká­sos módja szerint, az emberek bűnös voltát, a reájok várakozó büntetéseket, a pokolbeli kinzatásokat, hogy ez által bünbánatra majd uj lelki életre ébreszsze őket. Sokan a büntetéseknek élénk színekkel rajzolása alatt elájulnak, másokon görcsös vonaglás vesz erőt, a földön henteregnek, jajgatnak, sirnak, kiabálnak; mig végre a szónok feltüntetvén Istennek az emberek iránt Krisztus elküldésében nyilvánuló szeretetét, Krisztusnak éret­tünk hozott váltságáldozatát: keresztültör a kebleken az uj életre ébresztő isteni kegyelem s az egész gyülekezet örömrivalgásban, ujjongásbán tör ki. XI. A hitterjesztés. „Menjetek el és tanítsatok meg minden népeket!“ Urunk­nak ezen tanítványaihoz intézett, mondhatni végrendelet szerinti utasítását igen jól ismerték a protestánsok eleitől fogva; azt is jól tudták, hogy az nem osak a 12 apostolnak szólt, de minden későbbi tánitványainak is. A reformáció híveinek azonban elég dolgot adott egyelőre az ezer év hosszant becsúszott visszaélé­sektől való megtisztítása Krisztus egyházának; azután meg a tiszta evangélium alapjára állított egyházának biztosítása, meg- védelmezése. Ehhez járult, hogy a protestáns vallást befogadott népeknek nem is igen voltak a XVI. században a tengereken túl birtokaik, sem oly embereik, mint a katolikusoknál a szerzete­sek s kivált a jezsuiták, a kik mint családtalan s a világról le­mondott egyének nyugodtabb lélekkel léphettek a hitterjesztés veszedelmes ösvényére. Ezért az első harmadfél századában az újkornak a protestánsok messze mögöttük maradtak a katoli­kusnak e tekintetben, kiknek egyes hittérítőik, mint p. o. az első jezsuiták egyike, az önfeláldozó Xavier (f 1552) már a XYI. és XVII. századokon igen szép sikerrel működtek Ázsia keleti biro­dalmaiban, Indiában, Cliiuában, Japánban, egyebütt. Az utóbbi száz év alatt még annál többet tettek és tesznek az evangélium szellemében keletkezett különféle felekezetek, kipótolni igyekezvén az elmulasztottakat is. Az első kísérleteket a protestánsok e téren a XVII. század közepén tették, elkezdvén Eliot János, a később u. n. „Indiánok apostola“ az észak-ameri­kai bennszülöttek között az evangéliumot hirdetni (1646). A XVIII. század kezdetén Dánia alapított, a hallei árvaházból nyert téritők kiküldésével kelet-indiai birtoka számára Tranke- bárban egy térítői telepet; Egede János norvég lelkész a Grön­land szélen lakó eszkimók között buzgólkodott; Callenberg hallei tanár pedig a zsidók és mohamedánok megtérítésére alapított egy intézetet (1728); melyhez hasonlók később is alapittattak, igy jelesen a skót reformátusok is alapítottak egy oly egyesüle­tet, mely különösen a zsidók közül törekszik Krisztusnak híve­ket szerezni. Ezen utóbb említett egyesület hazánk fővárosá­ban is tart fenn évtizedek óta egy jól berendezett népiskolát, főként oly célból, hogy az abban dij nélkül oktatott zsidó fiuk és leányok keblei az evangéliumi magvak befogadására előkészít­tessenek. A számottevő munkássága azonban az evangéliumi keresz­tyéneknek a pogányok közötti hittérités mezején csak az 1792. évvel kezdődik, — nem számítván a herrnhutiaknak és metho- distáknak e téren már előbb, elszórtan szerzett érdemeit. Egy Carey nevű szorgalmas cipőfoltoz'), ki olvasgatás által egyik kisebb felekezet lelkészéül képezte ki magát, a világot körül­hajózó Cooknak útleírást olvasván, élénk részvét támadt lelkében az oly nagy számmal levő pogányok iránt, s folyvást azon törte fejét, hogy miként lehetne rajtok segíteni. Beszélgetett e felől több baptista lelkészszel, de ezek a kezdeményező merészségét visszautasították. Azután beszelt egy kereskedővel, ki neki az általa irt s a pogányok lelki nyomorát élénk színekkel rajzoló értekezés kinyomatására szükséges összeget felajánlotta. Carey ezen kis irata többeknél a pogányok iránti érdeklődést felébresz­tette; majd lelkésztársainak kötötte szivére ezen ügyet, egy lel- készi összejövetel alkalmával pedig 1792-ben egy hatalmas pré­dikációt tartott Ézsaiás LIV. 2-ik s következő versei felett s abból ezen tételt állította fel :„Várjatok nagyot Istentől, vállalkozzatok nagyra Istenért.“ (Vége köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents