Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-08-13 / 33. szám

12, oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 3d. szám. 1910 augusztus 13. EGYHÁZI ELET. Wharton, N. J. Igazán szép műsor keretében folyt le a passaici Betegsegélyzö Egylet whartoni fiókjának a zászlóavatási ünnepélye július 30-án. Azok közül ugyan, kik a passaici anya­egylet részéről készültek az ünnepélyre, sokat otthon marasztott a reggeli zápor, de azért a mulatság jól sikerült. Fél tízkor érkeztek meg a passaici vendégek, s csatlakozva a fiókegylethez, a menet megindult a helybeli magyar ref. egyház temploma felé. 10 óra 15 perckor vette kezdetét az avatási ünnepély. Miután a'megjelent egyletek, s a vendégek elhelyezkedtek a templomban, a gyülekezet fennállva elénekelte a ,,Kossuth Lajos azt üzente“ hazafias dalt. Még két egyházi ének eléneklése után tdő Laky Zsigmond rövid szívélyes szavakkal üdvözölte a megjelent egyleteket az egyház ré­széről. Ezután nt. dr. Kacziány Géza philadelphiai ref. lelkész imádkozott, melyet az ünnepély legfontosabb része, dr. Kacziány magasszárnyalásu, hazafias felavató beszéde követett. A lélekemelő felavató ima után az ünneplő közönség a Hymnust énekelte el. Ezzel az ünnepély templomban tartott része véget ért. A me­net a templomtól a Richard Minera ment, s onnan visszatérve a mulatság színhelyére a Central Parkba, a hol az elnök felszólítá­sára ugyancsak dr. Kacziány mondott egy lelkesítő hazafias beszé­det. A zászlószegek beverése d. u. 5 órakor vette kezdetét. A leg­első szeget Rizsák Jánosné, a zászló keresztanya verte be: utánna az egyletek, az egyházak s magánosok zászlószögei helyeztettek el. Este 10 órakor a passaiciak külön vonata a vendégek nagy részét elvitte, de.azért maradt annyi, hogy a tánctermet megtöltse. A mulatság éjfél után egy órakor a legszebb rendben bevégződött. Szeretettel adom a hívek tudtára, hogy az ujkenyéri úrvacsora osztás augusztus 14-ére eső vasárnapon lesz. Készüljenek el ez al­kalomra a hívek, hogy méltóképen jelenjenek meg az Ur megtérí­tett asztalánál. Egyházunk elöljárói szükségesnek találták bizonyos változta­tásokat tenni templomunk körül. A templom lépcsőjének építte­tése elmulaszthalatlanul szükséges, s úgy szintén templomunk át­festése is. A költségek fedezésére szükséges összeg gyűjtését a pres- byterek szívesek voltak magukra válalni. Eddig Sallay Pál, Szi­lágyi József és Orbán Sándor presbyterek 20 dolláron felül gyűj­töttek. Kérem mindazon keresztyén atyámfiát, ki egyházunkat adományával segíteni óhajtja, kegyes adományát adja át vala­melyik presbyternek. Az adományokat a Ref. Lapjában fogjuk nyugtázni. Egyházunk elöljárói ez idő szerint: Kun Tamás, kurá­tor, Czakó János alkurátor, Gergely András pénztárnok, Szilágyi József jegyző, Orbán Sándor pénztári ellenőr, Sallay Pál. Szerdy András, Balogh János, Dull Gábor, Huszty József, Kun Ferenc és Nyárádv István presbyterek. Dayton, 0. Egyházunkban az uj kenyéri úrvacsora e hó 28- án leend megtartva. 21-én, vasárnap délelőtt a bűnbánati isteni­tisztelet alkalmával lesz az úrvacsorával először élni kívánó növen­dékek konfirmációja, délután pedig a nyári mindennapos iskola vizsgája; ennek végeztével ice-cream estély. Egyházi elöljáróságunk buzgó igyekezete folytán minden egy­házi épületeink rendbe hozatván, a múlt hó folyamán a templom, lelkészlak és az egyház háza előtti járdát is kiöntette, most jól eső örömmel tekinthet mindenki díszes egyházi épületeinkre és azok környezetére. A jelen év első felében egyházunk bevétele $1157.26, kiadása $1130.65 volt, igy a félévi maradvány $36.61. Az elöljáróság által eszközölt julius havi kollektálás west- side-on 60 dollárt, a Kossuth-telepen $8.75 tett. Ezenkívül ada­koztak: $10 Leopold Gyula, $4 Fancsali Dénes, $3 Bodnár Miklós, $2—2 A. Hörcsik János, Cseh Sándor, Khnupa Pál és Haffner Ferenc Cincinnatiból, $1—1 Jánvári Zsigmond, Angi György, Lakatos Ferenc és Szegedi István, 50—50 centet Árva Sándor és Szakái Mihályné. Sunday Schoolunk tanulói julius 30-án este a Leopold Hall­ban jól sikerült ice cream estélyt rendeztek, mikor bár nem volt zsúfolásig telve a nagy terem, de a kik megjelentek, sohasem fog­ják ezt a kedves estét elfelejteni. Az est jövedelméhez hozzájárult Spregon Györgyné 2 dollárral, Hanos György 1 dollárral és Leo­pold Gyula 50 centtel. Reform. Bs. Egyletünk e hó 7-én tartotta havi rendes közgyű­lését, a mikor több uj tag vétetett fel s határozatba ment, hogy ezután minden hó negyedik vasárnapján fog a havi gyűlés meg­tartatni. E változtatásra azért volt szükség, mert sok tagtárs más egyletekben is bent lévén, oly időre kellett tenni a gyűlés idejét, mikor minden tag jelen lehet. Elhatároztatott továbbá, hogy az egylet két éves fennállási évfordulója idejére égj7 amerikai zászlót készíttet s úgy a zászló megrendelésére mint annak felavatásának előkészületeivel egy kilenctagú bizottság bízatott meg. Megemlí­tésre méltó, hogy az egylet ez alkalommal ismét 100 dollárt helye­zett el egyházunk takarékpénztárában. Kereszteltettek: Haffner Ferenc és neje Báthori Erzsébet cin- cinati-i ref. szülők fiúgyermeke Emil névre. Keresztszülei Szliva Ödön és neje Haffner Margit daytoni lakosok. Mózes Sándor és neje Erzse Juliánná daptoni ref. szülők fia Sándor névre. Keresztszülei Nyika György és neje Jónás Juliánná. Eskettetek: Fancsali Dénes, helybeli lakos, unit. vallásu, nőtlen ifjú és Dezső Juliánná, ág. ev. hajadon, Tanuk György József és Somogyi József voltak. Temettettek; D. Lakatos Sándor, 58 éves, Biharra, bagaméri ill. ref. férfi. Tüdőgyuladás okozta halálát s az ó-hazában neje s hat gyermeke gyászolja. Lakatos Mihály három hónapos gyermeke Lakatos Ferenc és Makó Jolánnak. Khnupa Pál, Khnupa Pál és neje Nemesik Juliénnanak öt hónapos fia. So. Bend, Ilid. Augusztus 7-én az egyház pénztára javára rendezett picnikünk úgy anyagilag mint erkölcsileg számításon felül sikerült. A kellően berendezett park, az üde, friss szabad levegő s a kitűnő magyar zene csak élesztették a jelenvoltakat. E helyen is köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, kik egyházunk­nak eme mulatságán megjelenni szíveskedtek. Esküvő. E hó 3-án esküdtek egymásnak örök hűséget Bertók Gyula és Lengyel Piroska. Az örömünnepélyen úgy a helybeli mint a vidéki ismerősök szép számmal jelentek meg. Tartós bol­dogságot az uj párnak. Egyházunk templomában e hó 14-én d. e. két ifjú leány, név- szerint Tóth Margit és Koczka Ilonka hitünk és vallástételükről való előmenetelükről fognak megvizsgáltatni a gyülekezet előtt. Augusztus 21-én d. e. az Urnaksjzent asztala meg fog téríttetni az éhezők és szomjuhszók számára. (Folytatás a 2-ik oldalról.) Már szétoszlottak a kicsi templom ájtatos hívei, mikor erős férfi lépésekkel közeledett valaki a hídon s következő percben szelíden ölelte át az asszonyt két erős férfi kar. — Anna, feleségem! Az Istenért, mit keresel itt a víznél? Az asszony nem felelt. Hitétől megdicsőült arccal mutatott az égre s azután a kisded templomra, honnan oly csodás módon jött megmentésére Isten keze. S az ura megértette. A szegény megalázott ember, a ki szive gyógyulását szintén abban akis templomban kereste, hála­telten emelte Istenhez szivét és kezét. Aztán egymáshoz simul­va, édes megnyugvással, szótlanul indultak meg hazafelé, abban a boldog reményben, hogy az Isten, ki im’ nyilvánvalóvá tette rajtuk kegyelmét, nem fogja őket elhagyni ezután sem. És nem is csalódtak. A gyártelephez vezető utón vidám- arcú munkások hozták társuk elébe a jó hirt, hogy a bért meg­emelték s a gyár másnap újra üzembe lép. Hát mikor még a kis gyermekük vidáman tipegett eléjük ! Szivökre ölelve csókolták, most már nem estek kétségbe kérő szaván, mert érezték, hogy nem hagyja el a bénne bízókat egy hatalmas, szent, erős kéz : az Isten keze.

Next

/
Thumbnails
Contents