Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-08-06 / 32. szám
32. szám. 1910 augusztus 6, „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 15. oldal. Elbeszélés a gályarabság idejéből. Irta: P. Tóth János. IV. RÉSZ. Oh égi hit a tört kebelben, Világíts napnál fényesebben, Börtönünknek te légy lámpája, S enyhületes leszen homálya. Megejtett minket önkény, ármány, Kik olyanok voltunk, mint bárány; Igaztalan elvádolának Hitéért tiszta tudománynak; Galambok lévén ölyvek tépnek, Ellenségeink nyakunkra lépnek. Kik fényt gyujtánk a vakvilágnak Elevenen ily sirba hánynak ! XXV. Maga Kellió pater, a lipótvári foglyok kegyetlen hóhéra, nem átallotta Lapsánszki János álnév alatt a protestáns lelkészek üldöztetése tisztázására egy latin munkát írni, melyben azt akarta a világgal elhitetni, hogy az elfogott lelkészek nem bitókért, hanem a király elleni összeesküvésért üldöztettek. E munkára azonban Lányi György és Kocsi Csergő Bálint megfeleltek és kitárták a Kellió kegyetlenségeit egytöl- egyig; kimutatták, hogy Lapsanszki Jánosnak, alias Kellió Miklósnak, minden állítása hamis, mert vad kegyetlenkedéseit áttéritési eszközül követte el az ártatlan foglyokon, a kik élő tanuk valának a világ előtt. Es e derék, erős hitbajnokok példái örökre ragyognak előttünk, kiknek neveire kegyelettel emlékszünk mindenha; mert Isten gondviselő munkássága mellett egy részben nekik köszönhetjük, hogy evangélium szerint reformált egyházunk „megfogyva bár, de törve nem, él mind ekkorig e hazán“. Ugyanazért emlékül s az utókornak örök tisztelete tárgyául ide jegyzem a nápolyi gályarabságból kiszabadult protestáns hitbajnokok neveit, akik igy következnek : Séllyei M. István papi lelkész és supenintendens, Kocsi Csergő Bálint rektor, Harsányi Móricz István rimaszombati, Czeglédi Péter lévai, Bátorkeszi István veszprémi, Sajó-Szentpéteri Márton hetényi, Alistali K. György szőnyi, Kálnai Péter putnoki, Karasznai Mihály keleméri, Komáromi Sülye István ácsi, Köpeczi Haller Balázs szkárosi, Körmendi György barsi, Ostro- kocsi Fórizs Ferenc rimaszécsi, Szalóczy Mihály zu- bogyi, Szodói Balogy András sárói, Szomodi János szendi, Újvári János mezőörsi, Jablonczai János béllyei lelkészek, Simonyi Péter simonii rektor reformátusok. Bugány Miklós sajógömöri, Leporini Miklós poltéri, Nikléczi Sámuel újbányái, Nikléczi Boldizsár alsó-sztre- hovai, Turóczi Végh András fiileki, Zsedényi István boldogasszony-dörgicsei lelkészek, M. Steller Tamás besztercebányai rektor evangélikusok. Végre mellékletül ide csatolom Soós Miklós ev. ref. lelkész két szép költeményét, melyeket ihletett lélekkel irt és adott a szenvedők ajkaira: Gályarabok sóhaja. Nehéz láncok csörögnek rajtunk Reggeltől napestig sóhajtunk, Siralmunkat nem hallja senki ! E rabságból minket ki ment ki ? Pusztulást lát honn, tűzhelyünknél Az árva nyáj, ha fekszik, s felkél; Hü hitvesek, ártatlan árvák A kétség völgyét sírva járják, Olylyá lőnek mint az a tarló, Melyet ott hagy a nyári sarló, És mint a megszedett bor ága, Melynek nincs disze, koronája. Gályarabok siralom éneke. Haragos tengernek Végh etet len árja, Haragos tengeren Úszó nehéz gálya: Szenvedéseink és Megaláztatás un k Nehéz golgotája ! Ártatlan fejünkön Fekete bubánat Fehérre festé már Mindenik hajszálat, Eri ősz fejünket A tisztesség helyett Keserű gyalázat. Omlik szemeinkből A köny, mint sebes ár; Mely felszáraztaná Nem jöhet napsugár: Izráel Istene ! Múljék el már tőlünk E keserű pohár. Oh haragos tenger Inkább temetnél el; Te úszó koporsó Inkább siilyednél el, Jobb lenne oda lenn Mélyen, igen mélyen Aludni békével! . . . Atyáink a minket beszéltek : Mit cselekedtél egykor vélek; Hallottuk Isten füleinkkél, Jövel azért, minket ne hagyj el! Fegyverünkben oh mi nem bízunk, Oltalmiul csak tégedet hívunk, Te szabadíts meg Uram minket, Te szégyenitsd meg elleninket. (Vége.) Ha gondok terhelnek minket. Egy napon Vesley egyik barátjával járkált, ki nehéz helyzetéről panaszkodott s igy szólt: „Kedves Vesley, valóban nem tudom mihez kezdjek, mert egyáltalában nem tudok nehézségeimen áttekinteni.“ Erre aztán néhány pillanat múlva azt mondá Vesley: „Tudja-e kérem miért néz ottan az a tehén a falon felül át?“ — „Nem tudom“ szóla a szomorodott társ. No hát megmondom önnek: ez a tehén azért néz a falon felül által, mert a falon keresztül nem tud átlátni, s épen ez az a mit önnek is kell tenni. Ön mondta nékem, hogy nem tud áttekinteni nehézségein, tehát tekintsen felül rajtak. írva áll. „Hívj engem segítségül nyomorúságodban és én megakarlak menteni.
