Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-01-22 / 4. szám

4. szám. 1910 január 22.

„Amerikai Magyar Keformátusok Lapja“ ő. oldal.

Az evangélium Japánban.

VI.

Mig azonban minden körülmény arra kezdett mutatni, hogy reményteljes jövő vár a keresztyén mis dóra s Móri Arinori, közoktatásügyi miniszter, egy röpiratában maga is elismeréssel és marasztalással szólt a keresztyénségről, addig másfelől uj ellenség is lépett fel. Egy jedoi tudós röpiratában támadta mega keresztyén- séget, utalva arra, hogy abban számos olyan tan foglaltatik, mely Japának állami rendjét, alattvalóinak eddigi erkölcseit, a szülők iránti szeretet és az uralkodók iránti hűséget veszélyezteti. Az előszót pedig Simazu Szaburó irta hozzá, az újkori Japán megalapítóinak egyik legkiválóbb tagja.

Voltak számosán, különösen a szamaraik között, a kik az uj viszonyokba nem tudtak beletörődni s hazafiui fájdalommal nézték a régi japán erények pusztulását az európai civilisatióval szemben. A mi a régi Japánban szép és regényes volt, annak nem is volt szabad dicstelenül sírba szállania. A búnak eredt hazafiak közt ott volt Szaigo Takamori, a fusimii csata diadalmas vezére, az uj rendszer igazi megalapítója Lovagias tettekre vágyó természetét nem elégítette ki a pusztán diplomátiai tevékenység, duzzogva hagyta el a tokiói udvart s szülőföldjén, a büszke Szacumában, gyűjtötte maga köré az elégedetleneket.

A császár modern fegyverzetű csapatai ellen az ő hosszubár- dos harcosai — köztük sok deli leányzó — szamuraihoz illő halálmegvetéssel harcoltak; maguk sem tudták miért, talán csak a hősi halálért. S hogy a tragédia annál busább legyen, az utolsó rohamra testvér öcscse, az ifjabbik Szaigo, akkor császári vezérőrnagy vezette a mikadó katonáit, Szaigo Takamori, az utolsó szamurai, maga is a csatatéren halt meg s lett a japánok bámult és imádott nemzeti hősévé, miután sirba vitte magával Japánnak regényes lovagkorát zordon, de vonzó ideáljaival.

Szaigo lázadása részben a keresztyén ség ellen is reactió volt, miután már hiábavaló volt annak politikai okokból való pártolása: a nyugati hatalmak csak nem akarták elismerni Japánt egyenlően jogosított félnek a nemzetközi érintkezésekben.

Azonban, a mily buzgón dolgozott a mikadó kormánya a Japán állam n.eg dapit'sín, a mily ernyedetlen szorgalommal igyekeztek rövid néhány év alatt elérni az európaiak évezredes culturá- ját, oly buzgalommal, odaadással és Isten segedelmébe vetett bittel dolgoztak a keresztyénség apostolai a sokszor felmerülő nehéz körülmények között.

Egyre jobban szaporodtak a hittérítők, az iskolák, melyekbe végre nem keresztyének is szívesen küldöttek gyermekeiket. Egyre szaporodtak a kezdetben kicsiny, de egyre növekedő gyülekezetek, melyek közül több nemsokára igyekezett önállóságra vergődni.

Az igazi bő aratás azonban akkor következett el, midőn a született japánok léptek a hittérítők soraiba s a megalapított papi iskolák bennszülött papokat küldhették a megalakult gyülekezetekbe s elkészült a Szentirásnak teljes, classicus, japán fordítása.

Ha japán születésű hittérítőkről van szó, első helyen és feltétlen tisztelettel kell megemlékeznünk Nisima Hardy Józsefről, kinek lángoló lelkesedése, a kormány tagjaira való befolyása adta a legnagyobb len dü etet a Japán missiónak. Nisima, szamurai család sarjadéka, 1843-ban született Annakában, Közüké tartományában. Korán megtanult hollandul s mint fiatal hajóskapitány, később angolul is. Már akkor elkezdett kételkedni nemzeti isteneiben s midőn egy missiónariustól irt földrajzi vezérfonal bevezetésében e szavakat olvasta: „Kezdetben teremté Isten a mennyet és e földet,“ mély gondolkozásba esett az egy igaz Isten kiléte fölött. Egy barátja alkalomadtán bibliai történeteket adott néki, azon megjegyzéssel, hogy olvassa el ezt a különös könyvet. E történetekben megtalálta azt az Istent, a kit keresett, s feltámadt lelkében a vágy, hogy felkeresse a keresztyén nyugatot. Még mindig halálos büntetés volt kiszabva arra, a ki hazája földjét elhagyja. Nisima elhagyta szülei házát s Hakodatéba indult. Onnan éjnek idején. csónakon, zsákok közé rejtőzve ment egy idegen hajóra, mely SÁngháiba indult. Sángháiban Bartlett kapitány vette hajójára s elvitte Bostonba s ott hajója tulajdonosára, Hardyra bízta, ki buzgó tagja volt a congregationalisták társaságának. Hardy családjában az ifjú Nisima uj otthonra talált s maga Hardy gondoskodott theologiai kiképeztetéséről. Barlett kapitány feljegyezte az ifjúnak egy imádságát, mely igy szól: „Oh Isten, kérlek, tekints reím, kérlek, hallgass meg engemet: szivem hajt, hogy a Bibliát olvassam, az igaz műveltséget szerezzek a Biblia alapján i“ 1868-ban X. G. Clark-nál, az American Board titkáránál töltött egy éjszakát s midőn másnap reggel a családi áj tatosságot végezte, hitbuzgalma mindenkit könyekig meghatott, maga pedig arra kérte Clarkot, hogy eszközölje ki hittérítői küldetését hazájába. 1871-ben Móri Arinori, a későbbi közoktatásügyi miniszter, akkor japán nagykövet Washingtonban, arra szólitotta fel Nisimát, hogy csatlakozzék Ivak urához tolmácsul. Ivakura társaságában utazta be az Egyesült Államokat és Európa főbb városait s igy ismerkedett meg a legkiválóbb japán államférfiakkal: Itó gróffal, Inoueval, Ókuboval, kik később nem egyszer támogatták terveit s hajtottak kéréseire.

Midőn Amerikába visszatért, az volt a fővágya, hogy Japán civilisatióját is a Szentirásra alapítsa s teremtsen az ó hazájában is theologiai főiskolát. — 1874. október 9-én, midőn az American Board évi ülésén hittérítőül Japánba rendelték, felállt és oly elragadó lelkesedéssel beszélt tervéről, hogy egy japán theologiai főiskolára azonnal rendelkezésére bocsátottak 8500 dollárt. Japánba visszatérve, egyenesen szüleihez ment s rábírta őket, hogy sinto szentségeiket megégetvén a keresztyén hitre térjenek.

Már 1875-ben megalakult a tervezett főiskola Kiotóban, a japán buddhisták Rómájában, Dósisa név alatt. E főiskolának később még sok viszontagságot kellett átélnie a kormány ellenséges magatartása miatt s nemsokára Nisima halála után keresztyén jellemét is .elvesztette, de emelő, fejlesztő hatása mély és örök emléket hagyott a japáni protestáns missió történetében. Ez az iskola adta a japáni protestáns gyülekezeteknek első, derék, bitbuzgó bennszülött lelkészeit.

lg.v egyre több keresztyén gyülekezet lett önállóvá s fedezte pénzbeli kiadásait is a maga erejéből, sőt még önálló missiói társaságokat is alakítottak az evangélium terjesztésére.

Minnél több gyülekezet lett önállóvá, annál erősebben nyilvánult a japán protestánsok eg3’esülési törekvése. A számos különböző protestáns felekezetek testvéri egységre való törekvésében a hitbuzgalom mellett egyik főtényező volt a hazaszeretet, melyben minden japán egy testvér, mint a közös anyának Dai-Xipponnak gyermeke. Máraz 1872-ben Jokohrm ib.in alakult első maroknyi gyülekezet, melynek szellemén ugyan a methódista felfogásnak félreismerhetetlen nyomai vannak, e szavakban tette le hitvallását; ,,A mi egyházunk. Krisztusnak egyháza Japánban, nem tartozik semmiféle külön felekezethez: hisz a Jézus Krisztusban, kiben mindnyájan egyek vagyunk; — hisszük, hogy mindenek, akik a Szentirást veszik vezetőjükül s azt buzgón tanulják, Krisztusnak szolgái és nékünk testvéreink. Ezen alapon a föld kerekségén élő összes hívők Krisztus családjához tartoznak a testvéri szeretetnek kötelékei által ‘ ‘

Ez a körülmény intő szózat volt a Japánban működő keresztyén felekezetek hittérítőihez, hogy ne egymás ellen, még csak ne is egymás mellett, hanem egymással karöltve, egymást támogatva dolgozzanak a szent cél elérésén.

És e szózatot megértették a téritők s ennek eredménye az egyesülés és közös bizottság kiküldése a Szcntirás teljes lefordítása tárgyában, valamint a jelentőségében messze kiható ószakai egyetemes gyűlés. (Folyt, köv.)