Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-28 / 22. szám
22. szám. 1910 május 28. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja" 9. oldal A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. V. időszak. I. A vallásjavitástól a legújabb időkig. (1517—1896.) VII. Az ellen-reformáció. LIY. Kívánsága majdnem teljesült, legalább annyiban, liugy az alatta kitört 30 éves háború birodalma minden tartományában nagy pusztítást tett. A háború kitörésére az adott alkalmat, hogy midó'n Csehország királyi székét el akarta foglalni, a csehek kérték tőle vallásuk és alkotmányuk biztosítását; de Ferdinánd hallani sem akart róla, sőt a Rudolf által kiadott Felséglevelet széttépte, s fegyverrel akart magának utat törni a királyi székhez. A csehek erre fellázadtak s Ferdinánd helyett királyukká a pfalzi református fejedelmet V-ik Frigyest választották. Ferdinánd és hü társa, a hasonló képen jezsuiták által nevelt Miksa bajor herceg, betörtek Csehországba; Fehérhegynél, Prága mellett, fényes diadalt arattak (1620. nov. 8.), Csehországinak úgy vallási, mint polgári szabadságát megsemmisítették. Ekkor azután a német birodalomban levő" protestánsok megtörésére indultak; és minthogy ezek között ekkor semmi egyesítő kapocs sem volt, só't Luthernek buzgó hívei éles ellentétben voltak részint a kálvinistákkal, részint a filippistákkal vagyis Melanehton Fülöp hit követőivel: sikerrel küzdöttek a császári és bajor seregek. Csehország után először isPfaltz ellen indultak; a fejedelmet Frigyest elűzték. Heidelberget feldúlták, az itteni szép könyvtárat Rómába küldték. Azután a birodalom többi részében villogtatták győztes kardjaikat; 1629-ben már majdnem az egész birodalom a császár lábai előtt feküdt s ez megparancsolhatta, hogy az elfoglalt püspöki jószágok a kath. egyháznak visszaadassanak. Ekkor azonban a hős svéd király, Gusztáv Adolf fogta fel a német protestánsok ügyét, a ki némileg politikai érdekből is, de főként a vallása iránti szent szeretet tüzétől lelkesittetve, 15,000 fegyveressel Németországba jött (1630. junius) és mintegy második Gedeon a szent ügyért vakmerő harcot indított. Előbb Tillit, a osászár egyik nagy hirü vezérét győzte le és ejtette el a Lech vizénél, azután Vallenstein felett aratott fényes diadalt Lipcse közelében, Lützennél (1632. nov. 6.), de itt a hős király maga is elesett. Ezután még másfél évtizedig folyt, változó szerencsével a háború, inig nem a temérdek vérontásba, a falvak, városok, sőt egész tartományok elpusztításába minden részről belefáradtak s 1648-ban megkötötték a vesztfáliai békét, mely a cseheket meghagyta abban a szerencsétlen helyzetben, melybe a fehérhegyi csata után jutottak; de a német birodalomban teljes szabadságot s a katholikusokéval egyenlő jogokat biztosított úgy az evangélikusoknak, mint a reformátusoknak. Érezte hazánk is és pedig nagyon hosszú időig az ellen- reformáció hatását. Nemcsak a reformáció fájának gazdag lombozatát ritkította meg; de nemzetünk és hazánk szabadsága is erősen megsinlette. A mint elfoglalta Rudolf a királyi széket (1576—1608), érezni lehetett az idők változását; a XVI-ik század végén pedig, a midőn Rudolf az uralkodás gondjait teljesen kivetette a nyakából, gonosz idők következtek hazánkra és egyházunkra. Rudolf bezárkód/.ott prágai palotájába, egész idejét csillagvizsgálással. óracsinálással, természet- s vegytani kísérletekkel töltötte, az uralkodást pedig német vagy más származású minisztereire és a jezsuitákra bízta, a kik csakhamar világos jelét adták annak, hogy nagy szálka a szemükben mind a protestánsok vallásgyakorlata, mind az ország alkotmányossága. Megkezdődnek az erőszakos zaklatások. Kutassai János esztergomi érsek a bányavárosokból több evangélikus lelkészt elűzött, a protestánsoknak a keresztelést, sőt még halottaik tisztességes eltemetését is megtiltotta; Sopronból, hol ekkor már az evangélikusoknak öt lelkészük volt, ezek egy részét elűzték; Illésliázy István prot. four a bebörtönöztetést csak Lengyelországa való meneküléssel kerülte ki; Homonnai György, Bálint, Mágocsi Ferenc protestáns főurakat birtokaik egy részétől megfosztották; az országos méltóságokat és főtisztségeket a prágai udvar csak kathol’kusoknak osztogatta; a felsőmagyarországi hadak főparancsnoka, gr. Barbián Jakab a kassai főtemplomot, mely félszázad óta már az evangélikusok birtokában volt, ezektől erőszakkal elvette és az Egerből odamenekült káptalannak adta át; Kassa városának 28 faluból álló jószágait a kincstár számára foglalta el. Ezen zaklatások orvoslására a protestánsok, főként a kassaiak Rudolfhoz fordultak, de küldöttük 10 hónap alatt csak annyit sem ért el, hogy a király szine elé juthatott és a panaszokat előadhatta volna. Akkor az 1604-ben hirdetett országgyűléshez fordultak a protestánsok; az országgyűlés a panaszlevelet a királyhoz terjesztette fel, ez pedig azzal válaszolt, hogy a rendek által alkotott, s szentesítés végett hozzá felterjesztett 21 törvénycikkhez, önkényüleg egy uj törvénycikket csatolt, melyben kimondja, hogy a lutheránusok megégetését rendelő budai és rákosi országos végzéseket épségükben fenn akarja tartani; a panaszkodókat nyugtalan újítóknak bélyegzi s büntetésekkel fenyegeti. Az erdélyi részeken lakó protestánsoknak s alkotmányos érzelmű mgyaaroknak még gonoszabb sorsuk volt. A változékony eszü fejedelem Báthory Zsigmond (1581—1603) háromszor lemondott Erdély székéről, utoljára lemondott Rudolf javára, a ki azután egy sereg élén a kegyetlen Básta vezért küldötte be Erdélybe a fejedelem lemondása ellen tiltakozó s az ország önállóságát fegyverrel is megvédelmezi kívánó párt leverésére (1603.) Básta, kit az oláh fejedelem is támogatott, diadalt aratott a szabadság védelmezőin, a nemesség egy része a csatatéren hullott el, más része a török hódoltságban levő magyar vidékekre menekült. Ekkor azután megkezdődött a rémuralom. Erdély szabad alkotmányát eltörölte Básta; a protestánsok elnyomása végett beviite a jezsuitákat; az egész ország úgyszólván szabad zsákmámul szolgált úgy magának Bástának, mint zsoldos hadának. Szabadon dúltak, raboltak, a mi értékest találtak, elsajátították; elszedték a szegény népnek még igavonó jószágát is, úgy, hogy ha szántani akartak, maguk húzták az ekét, ha szekéren akartak valamit szállítani, magukat fogták a szekér elé. Még a késő unokák is remegtek a Básta-névtől s a „Básta-szekeré“- nek az emléke átszállóit nemzedékről-nemzedékre. Mikor aztán a pohár csordultig megtelt Erdélyben is, Magyarországon is, fegyverrel keltek a protestánsok s az alkotmányos érzelmű magyarok az erőszakosan megtámadt vallási és polgári szabadság védelmezésére (1605), megnyervén vezérökiil Bocskay Istvánt., a nagytekintélyű s gazdag főurat, a ki a Barbián táborában szolgált 3000 hajdúnak is^ liozzápártolása után Barbián egyik vezére felett Diószeg és Almosk között fényes győze- delmet aratott; Barbiánt és Bástát a Magyarországból és Erdélyből való kivonulásra kényszeritette-, sőt hadai a szomszéd morva- és osztrák tartományok földére is átcsaptak. Közben az erdélyi rendek kikiáltották Bocskayt fejedelmükké, a török császár pedig megkínálta Magyarország koronájával; mely körülmények arra kény szeritették a prágai udvart, hogy Bocskaival békealku- dásokba bocsátkozzék, majd vele meg is kösse az u. n. bécsi békét (1606), mely békében és az 1608-iki országgyűlésnek a béke pontjait magában foglaló törvénycikkeiben kimondatott, hogy az evangélikusok és reformátusok, épugy, mint a katholi- kusok szabadon gyakorolhatják vallásukat egész Magyarországon, — Horvát-, Tótország és Dalmáciában is; továbbá, hogy mindegyik vallásfelekezet választhat magának egyházi felsőbb- ségeket, s szuperintendenseket; vagyis, hogy ezentúl a katholi- kus főpapok semmi befolyást nem gyakorolhatnak a protestánsok vallási és egyházi ügyeinek kormányzására, sem azoktól papi tizedet vagy más egyházi adót nem követelhetnek. (Folyt, köv.)
