Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-21 / 21. szám
20. szám- 1910. május 14. 3. oldal „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ Az igazság:. — Elbeszélés. — Irta : Béri Gyuláné. IV. Szokta volt régen tréfásan mondani az öreg Nemes, mert ez a fiú sokba is került, de célhoz is jutott, folyton emelkedett. Meg is házasodott, még pedig nagyon előkelő nőt vett el. De ha fájdalmat nem okozott is a szüleinek, szeretetet nem sokat tanúsított irántuk. Ridegen ment a maga utján, ahol kellett mindenütt felhasználta a szülei segítséget, de nem igyekezett azt szeretettel hálával viszonozni. Minél magasabbra emelkedett, annál jobban távolodott a szüleitől, fényes házassága óta nem is igen jött el hozzájok, levelet is nagy néha irt csak, az is néhány hideg sorból állott. így magára maradt a tágas portán a két öreg. Magdinak nem volt szabad odamenni, a mióta férjhez ment, Pista meg nem igen vágyott a szülei házba. Hosszú téli estéken csendesen üldögéltek a kályhánál az öregek; Nemes Pál az ősi tajtékpipából pipázgatott, Erzsi asz- szony pedig kötögetett csendesen. Talán mind a ketten arra gondoltak, milyen másként indult meg az ő életük is, a kezdete mily szép volt s a sors kuszálta-e igy össze vagy az ő kezüknek is volt benne része? Nemes Pál ezt nem igen ismerte el, még maga előtt sem, neki igaza volt mindig. Ott van Pista az élő példa, aki szót fogadott neki, aki hallgatott reá, ime, az boldogult, mert az ő utjain járt. Már Erzsi asszony kevésbbé volt nyugodt és sok szemrehányást tett magának, főleg a Laci miatt, akit szerető szive sohasem feledett el, de akinek többé hírét sem hallották s csakugyan azt kellett hinni, hogy kiment Amerikába, ő azonban még mindig visszavárta s ott tartogatta szivében számára a bocsánatot. A Magdi boldogságának is hamar vége lett, egy-két év alatt belátta, mennyire igazuk volt szüleinek, mikor a házasságot ellenezték. Férje hamar visszatért régi szenvedélyéhez, a kártyához, borhoz és a Magdi hozománya ilyen módon igen hamar elúszott, pedig ugyancsak el kellett volna most, mert már két gyermek volt az anya körül, az egyik még alig kezdett járni a másik is ott sirt a bölcsőben. Beköltözött a szükség a kis lakásba és a szeretet a férje szivéből elszállott. Magda rémülve látta, hogy az anyja apró segélyei, melyekkel titkon segítette gyermekét, nem képesek többé betölteni a rést, megakadályozni az anyagi romlást, mely mint a hegyről legördülő lavina gyorsan közeledett. Férjét nem tudta visszatartani, az mind mélyebben sülyedt, követelő volt vele szemben, folyton arra nógatta, hogy kérjen az apjától pénzt; s végre is a bűn útjára tért s idegen pénzekhez nyúlt s durván követelte a feleségétől, hogy kérjen az apjától pénzt. Könnyű volt ezt mondani, de megtenni nehéz, aki ismerte Nemes Pált, akinek a szava olyan volt, mint a lezuhant szikla, amely ott marad, ahova esett; senki el nem mozdítja onnan, hacsak nem a földindulás. Félénken remegve ment Magda az édes anyjához, aki előtt eddig még mindig szépítette a helyzetet, de most a maga valóságában mondott el mindent. Szegény Nemesné, egész elrémült, ily rossznak még sem gondolta Magda sorsát. — Amit csak lehet megteszek apádnál, bár az utolsó két év nagyon rossz volt a gazdaságra, minket is szőrit a takarékpénztár, de ne félj, ki könyörgöm apádtól, nem engedlek romlásba jutni. Magda megnyugodva ment el, de nem tudta, mily szörnyű izgalomban maradt az édes anyja, a szegény szívbajos asszony, ki nagyon jól tudta, milyen küzdelem előtt áll s a küzdelmet átszenvedte volna szívesen, csak lett volna reménye a győzelemre, de ez, éppen ez gyötörte őt. — Mi bajod van Erzsi? — kérdezte Nemes, amint a felesége a szobába lépett, olyan vagy; mintha a hideg lelne. Erzsi asszony oda nézett a férje kemény hideg arcába és egyszerre csakugyan úgy érezte, hogy remegni kezd. — Édes férjem, — kezdte halk, szakgatott hangon — a Magdi, a szegény Magdi itt volt. — Hogy merte ide betenni a lábát, — kiáltott haraggal Nemes, -— nem félt, hogy ha én meglátom, kikergetem innen? — Dehogy félt, — folytatta Erzsébet asszony, — szeret ő téged nagyon. Nagy bajban vannak, a férje idegen pénzekhez nyúlt, tőlünk kér segítséget. Itt az asszony elhallgatott, mélyen fellélegzett, hogy kimodta a nagy szót és feszülten nézett újra a férje arcára. — Én segítsek rajtuk? Nem én, — szólt indulatosan Nemes, — még a kis ujjamat sem mozdítom meg értük, ha tudnám biztosan, hogy a börtöntől, a gyalázattól váltom meg, még akkor sem. Megmondtam Magdának már akkor, milyen sors vár reá, ő választotta, most már viselje, ami jön . . . — Pál, édes férjem, ugy-e nem az utolsó szavad ez, — mondta Erzsébet asszony a falhoz támaszkodva, hogy össze ne roskadjon. — Az utolsó ... és itt már te sem mondhatod, hogy nincsen igazam? . . . — Igazad van, — siköltött az asszony, — de ez az igazság engem megöl. És fakó arccal, szederjes ajakkal leroskadt a földre. Végig harcolta életének utolsó harcát és legyőzötten, elment oda, ahol nem földi igazság szerint mérnek, hanem az örök szeretet és irgalom nevében ítélnek. * Szomorú idők következtek Nemes Pálra, ki a felesége halála után nagyon egyedül maradt. Csak most érezte, mi volt neki Erzsébet asszony, most, hogy a távolból látta, az örökkévalóság ködén nézte, most ismerte fel egészen az ő tiszta, nemes lelkét, mikor elvesztette, akkor ismerte meg az igazi becsét. A leányával nem békült ki most sem, de a kívánt pénzösszeget elküldte neki; úgy képzelte, hogy a felesége végakaratát teljesíti ezzel, pedig neki sem volt most könnyű nélkülözni, mert igazán rossz idők jártak a gazdákra, de azért csak megtette, azonban a Magda köszönetét nem akarta elfogadni, sem semmiféle találkozást vele; őt okolta anyja halála miatt és még jobban haragudott reá. A kisgazdákra mindig rosszabb és rosszabb idők jártak, több rossz év jött egymás után s a gabona mégis olcsó volt. (Folyt, köv.) _________________ _ _ _____ _
