Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-14 / 20. szám
20. szám. 1910 május 14. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’ 9. oldal A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. V. időszak. I. A vallásjavitástól a legújabb időkig. (1517—1896.) VI. A vallásjavitás Magyarországban és Erdélyben. LIÍ. A lutheri iránynak hatalmas bajvívói voltak az erdélyi szászok között Viener Pál, Ramaschi Mátyás nagyszebeni pap, méginkább Hebler Mátyás szuperintendens s Brassó emlitett reformátorai; a szepességen Radaschin Mihály, Stökkel Lénárt, Skultéti Szeverin bártfai, Dunántúl Reczés János csepregi, Muraközi György sárvári lelkészek. A kálvinistaság előharcosai közül megemlitnetők : Túri Pál sajó-sz.-péteri lelkész; Erdélyben: Károli Péter kolozsvári ta- nitó, később bihari esperes és püspök; egy ideig Heltai Gáspár és Dávid Ferenc; a dunai részeken: Szegedi Kiss István, Sztárai, Huszár Gál óvári lelkész, ennek fia Huszár Dávid pápai lelkész s nyomdatulajdonos; Bejte István sárvári, soproni s németujvári lelkész és püspök, Skarieza Máté ráczkevi lelkész és a hercegszőllős) zsinat vezérférfia; Tiszántúl; Dévai Biró Mátyás, Kálmáncsai Sánta Márton, mindenek felett pedig Méliusz v. Juhász Péter. Méliusz Somogymegye Horhi községben született, az 1555—58. években Wittenbergben tanult, hazajötte után Debrecenbe választották meg lelkészül, s itt működött mint lelkész, esperes, 1562-től 1572-ben bekövetkezett haláláig mint püspök; küzdve ritka tudományos készültséggel, törhetlen erélylyel, nyakassággal, küzdve szóval és tollal, templomban és hitvitákon a kálvinistaság meggyökereztetésén s országos törvények által való biztosításán. O készítette az egervölgyi, csengeri s más két hitvallást, irt hét hittani munkát, öt vitairatot, egyházi bessédeket s biblia egy részét magyarra fordította; ő volt a vezérlő lelke a debreceni zsinatnak és az unitáriusokkal tartott szóvitákon a kálvinista pártnak. Halálának 300 éves emlékünnepén (1872) hálásan emlékezett róla a hazai, de különösen a debreczeni református egyház és tanuló ifjúság. Az evangélikus és református egyházfelekezet-ek mellett tért foglalt Erdélyben és Magyarország déli részeiben 1567—70 körű) — Nagy-Váradtól, Temesváron keresztül Pécsig — az unitárius egyház vagy a Sociniánusok felekezete is, mely felekezet tanait először Lukács pap hirdette Egerben és Arany Tamás Debrecenben, maradandó sikerrel az olasz származású, de vallásos nézetei miatt Svájcba, Lengyelországba menekült, majd innen udvari orvosul János Zsigmondhoz ajánlott Blandrata György/ Ez megkedveltette az unitárius tanokat előbb a nagy tudományu kálvinista püspökkel, Dávid Ferenccel, a szintén kiváló tudóssal, Heltai'' Gáspárral, majd magával a fejedelemmel, János Zsigmonddal is. Ezek buzgólkodása és pártfogása mellett gyorsan terjedt ezen felekezet, az 1566-ban tartott tordai, gyulafehérvári,. vásárhelyi zsinatokon már számosán vallották magukat az unitárius vallás híveiként; ugyanezen évben megalakult Kolozsváron az első rendes unitárius egyház. A kálvinista prédikátorok és tanítók, élükön Méliussal, erős harcot indítottak ezen felekezet ellen; a debreceni zsinatban (1567) a Szentháromságellenes tanokat téveseknek nyilvánították, az itt alkotott egyházi törvényekben a fejedelmeket fölhívták, hogy azon tanok hirdetőit, mint eretnekeket büntessék meg; a nagyváradi disputádéban (1569) tiz napig harcoltak Dávid Ferenc, Blandrata és társai ellen; de miután a fejedelmen kívül az ország főurai közül is többen, p. o. Csáky Mihály kancellár, Békés Gáspár fejedelmi tanácsos, Hagymási Kristóf, Pókai Jakab, az egyházi férfiak közül Heltai, a magyarországi részekre később püspökké megválasztatott Kárádi Pál (alföldi püspök), Basilius István, Gyulai Pál, Vála- szuti s mások a Soczin-féli tanok híveivé lettek, nem gátolhatták meg Méliusék ezen felekezet terjedését; sőt már 1568. országos törvényben kimondatott, hogy ,,a prédikátorok minden helyeken hirdessék az evangéliumot, kiki az ő értelme szerint.“ Ugyanezen évben Dávid Ferencet az erdélyi unitárius egyház püpökévé választotta; az 1571-iki országgyűlés teljes vallásszabadságot biztosi» tott az „egy Istenben egyetértő egyházaknak. “ Nem sokkal ezen törvény hozatala után János Zsigmond meghalt, a fejedelmi székbe előbb katholikus, később református férfiak ültek, a kik nem üldözték ugyan a törvény által biztosított felekezetet, de nem is részesítették különösebb kegyeikben; ezért a következett évtizedekben az unitárius egyházak és hívek száma tetemesen leapadt, a Királyhágón innen eső részekben pedig a kálvinista egyházakba beolvadtak. VII. Az ellen- reformáció. A XVI-ik században keletkezett vallásjavitás oly rohamosan elterjedt az egész Nyugot-Európában, oly erős ostromot indított a középkori egyház ellen, hogy ez minden izében recsegett-ropo- gotc, az egész pápistás intézmény összedőléssel fenyegetett. Azért a régi egyház hívei az első évtizedekben csakis arra szorítkoztak, hogy a reformáció árját néniéiig feltartóztassák, a régi épületet támogassák, az összedőléstől megvédelmezzék. A mint azonban az első ijedtségből a kath. egyház felocsúdott, erejét összpontosította, fokozta és a XVI. század vége felé már nem elégedett meg a védelmezéssel, hanem támadólag, ostotnlólag lépett fel mindenütt a vallásjavitás ellen, ezt egész Európában megsemmisíteni s a pápaság régi uralmát teljes mértékben feleleveníteni törekedett. Ezen törekvést szokták ellen-reformációnak nevezni. A kath. egyház felelevenedésére s erejének fokozódására sokat tett a Trientbe összehívott egyetemes zsinnt (1545—63), mely a vallásjavitására nézve ugyan nem tett semmit, sőt a protestánsoknak minden oly hitcikkére, mely a kath. egyház tanaival nem egyezik, valamint az ily hitcikkek követőire ünnepélyesen átkot — anathemát — kiáltott; de az egyházi fegyelem és rend érdekében több hasznos intézkedést tett. így elrendelte, hogy a püspökök és papok több gondot fordítsanak, mint eddig, híveik vallás s erkölcsi életére; hogy alkalmas papnöveldék állitassanak s azokban a leendő lelkészek szigorú felügyelet alatt és Isten félelmében neveltessenek; a szerzetesek ne renyheséggel, dőzsölésekkel töltsék életüket, hanem az imádkozás mellett az ifjúság oktatásával vagy a betegek ápolásával foglalkozzanak; e mellett a botránkoztatóbb visszaélésekét, igy a bűnbocsátó levelek áruitatását is a zsinat megszüntette. ügy, hogy ezen időtől fogva a kath. egyház fő- és köz- rendü papjainak, szerzeteseinek az élete sokkal tisztességesebb, nemesebb, mint volt az előtt. A valódi vallásosságot és tiszta erkölcsiséget prédikáló reformátorok jótékony hatása a katholikus egyházon is felismerhető. Áldjátok azokut, a kik titeket átkoznak! A reformáció ekként cselekedett; áldásthozólag hatott az őt átkozó kath. egyházra. De még sokkal többet tett a kath. egyház erejének fokozására s a reformáció ellen indított ostromnak sikerrel folyatására, egy uj az eddigiektől sok tekintetben elütő szerzetrend v. vallási társaság, a jezsuiták társasága, melyet egy Loyola Ignác nevű spanyol nemes atapitott, a ki 1521-ben egy vár ostromlása alkalmával lábán megsebesült, a miatt hosszabb ideig ágyban kellett feküdnie, s itt a szentekről szóló mondákat, meséket olvasgatva, azon gondolat fogamzott meg lelkében, hogy ő is azokéhoz hasonló érdemet, dicsőséget szerez magának. Ez időtől fogva szive királynéjává Szűz Máriát, s élete feladatává a hitetlenek ellen folytatandó harczot tette. (Folyt, köv.)
