Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-23 / 17. szám
17. szám. 1910. április 23, 15. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ Elbeszélés a gályarabság idejéből. Irta: P. Tóth János. II. RÉSZ. X. — Kár ! kár ! kár ! hangzott száz meg száz torokból a távozó jezsuita után, ki kettőzött léptekkel s össze- szoritott öklökkel sietett a kastély felé, a Rákóczyak ősi várába. Isten a bizonyságunk, nem mi valánk a kihívó fél, — mondja Pósaházy uram. S ha ezen napért szent vallásunkat valami kár érné, mert ettől a dühös embertől minden kitelik, mi mossuk kezeinket. A tömeg oszlani kezdett. Az ifjúság éljenzések közt kisérte haza Vásárhelyi Matkó Istvánt szállására, ki annak ablakából a fiatalságot türelemre és nyugalomra intette. — A magunk igazát nem hagyjuk, kedves fiaim, — mondja beszédje végén; de a másét ti se bántsátok, nehogy ezáltal egyházunkra valami kár háromolván, emiatt magunknak szemrehányást tehessünk ! A diákság diadalérzettel vonult vissza a kollégiumba. * Az ünnepségnek, a lelkészek fölavatásának vége lévén, a vidékiek haza készülődtek. Erdőssy Andor is készült haza, a murányi várba. Nevelő atyja, Vásárhelyi Matkó István a városon kívül jó messzire elkísérte. Midőn elváltak, ismét olyan nehéz szívvel bocsátá útjára fiát a jó atya, s azon óhaját fejezte ki: vajha minél előbb visszajönnél, úgy, hogy azután mindig otthon maradj ! — Félek, sohasem látjuk őt többé — sóhajtja Vásárhelyi uram a távozó után, s könnyes szemekkel, lehorgasztott fővel ballagott vissza Patakra. Andor a lovon vágtatott Murány felé, hogy a két napi utat egy nap alatt tegye meg. Midőn a nap leszállt, Andor már Murány környékén bolyongott, mivel az egyenes ut választása által eltévedvén, egy erdőből nem tudott kimenekülni. Ehhez járult még a rettendő égi háború, mely még rémületesebbé tette az erdei utazást. Ily körülmények között Andor egészen lovára bízta magát s egyszer azt vette észre, hogy egy tábor előőrsei közé jutott, kik már lövöldöztek reá, sőt egy rekedt hangú őrtiszt épen azt tanácsolta, hogy az első kémet a legelső fára akasszák fel. Ekkor azonban egy felsőbb tiszt érkezvén oda, ez Andor pártjára állott s kívánságához képest elvezette Károly lothringeni főherceg sátorába. A főhercegnél Andor illedelmesen bemutatta magát, a ki előzékenyen fogadta s tudtára adta, hogy már a vár ágyuztatott. Másnap reggel Károly főherceg hivatá Andort s egy levelet adott át neki, melyet a várba kellett vinni úrnőjéhez, Szécsy Máriához. Személyesen is elmondá a főherceg, hogy egy találkozót kér a nádornétól az ügy tisztázára, melyre nézve ő maga óhajtana a várba felmenni. Andor elment s baj nélkül bejutott a várba, melyen úrnője nem kevésbé örült. A levelet felbontván a nádorné, összehívta tanácsosait és elhatározták, hogy a főherceget bebocsátják. Nagy Ferenc azonnal elibe is ment. Mig a főherceg megérkezett volna, Andor kérte úrnőjét, hogy a szövetségesek leveleit, irományait semmisítsék meg, mert nem tudni a jövőt; a levelek pedig igen sok ártatlanra kiszámíthatatlan veszélyt hozhatnak. Szécsy Mária ellenkező nézetben volt, s a levelek megsemmisítését nem engedte, sőt később ő maga szolgáltatta át azokat a főhercegnek. Pár óra múlva Károly főherceg testőreitől s Nagy Ferenctől kisérve vonult fel Murány várába s ültek a tanácskozási asztal mellett. A tanácskozás folyama alatt a főherceg rávette a nádornét, hogy a foglyok kiszabadítása s az ország sérelmeinek orvoslása céljából a nádorné személyesen menjen fel Bécsbe a kegyelmes császár audientiájára. Szécsy Mária elfogadta az ajánlatot s az utazáshoz előkészületeket tett. De a következő napon, midőn a főherceg Murányból távozott: német őrség fészkelte meg magát a várban s Szécsy Mária minden emberével fogságra vettetett. És bár a vár úrnője az összeesküvők irományait az osztrák tiszteknek hiány nélkül kiszolgáltatta: mindazonáltal személyes szabadságától megfosztották és úgy kivallatták, mint a többi rebelliseket. Később pedig Pozsonyba idézték mindnyájokat, az ott összeült vértörvényszékeié, hogy ott újból kihallgassák. Szécliy Mária Andor társaságában, az osztrák parancsnok által kirendelt kiséret oltalma alatt, saját kocsiján indult Pozsony felé. Az utazás Nyitráig baj nélkül történt. Ott azonban az eddigi kisérő csapatot visszaparancsolták s mint foglyokat Spork tábornoknak és pater Forstallnak adták át. Spork tábornok a fogoly nádorné felett őrködő tisztnek kiadta a rendeletet, hogy egy óra múlva indítsa Pozsonyba. Egyúttal egy fadobozt is küldött számára. Andorra vonatkozólag pedig azt a parancsot adta, hogy az első fára húzzák fel. A szolgáló tiszt elvitte a ládikót a nádornéhoz és letette asztalára. Midőn azt a nádorné felnyitotta, egy láncot talált benne, mely tárgy minden reményét elvette. Rögtön irt a lothringeni hercegnek, de egyúttal megírta végrendeletét is. Egy óra múlva elindultak. Régi emberei közül csak Andor követé egy rósz lovon. A nádornét saját hintója helyett tisztátatlan, deszkás szekeren vitték. Alig hagyták el a várost, a kisérő tiszt Andorhoz lovagolt s rövid, barátságos bevezetés után tudtára adta, hogy készüljön a halálra. Andor egész valójában megrendülve kérdezé: miért?! — Az okot meg nem mondhatom ; valamit hallottam, hogy bizonyos iratok megsemmisíteni akarásáért. — De hát hol vannak a bírák, akik elitéltek? (Folyt, köv.)
