Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-01-08 / 2. szám
2. szám 1910. január 9 . „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 15. oldal. Magyar rabszolgák Amerikában (Igaz történet.) L A KIRÁLYI ÜGYVIVŐ UR SZEDRESEN. Két év előtt a mi falunkban Szedresen még ismeretlen volt a kivándorlás. A föld népe, ha szegényen is, de megélt valahogy. Hallották ugyan a liirét, hogy akik más faluból kivándoroltak, nagyon jó módba jutottak Amerikában, de még olyan embert, aki onnan gazdagon jött volna vissza, nem láttak egyet sem. Hozzá még, a plébános urunk, mindig intette az embereket, hogy ne hagyják el a magyar hazát, melynek oly nagy szüksége van a jó haza- fiakia, alikor volt egy alkotmánytalan kormány is, nagy bűn lett volna olyankor itt hagyni ezt a szegény országot. De egyszer aztán, úgy augusztus vége felé lehetett, tán éppen János fölvétele napján, ha jól emlékszem, amikor egy napon jó- foimáju uii ember érkezett Szedresre. Nem olyan ordináré zsidó- ágenes-f'éle volt ez, aki hazudozni és csalni jár ide, hanem egy valóságos ur. Elment a község házához és beszélt a jegyző úrral. Megmutatta neki az Írásait, hogy neki a királyi kormány adott engedel- met ana. hogy innen a fölös szegénységet Amerikába kiszörkessze. A jegyző ur aztán kidoboltatta hamarosan, hogy aki ki akar vándorolni, menjen a nagy kocsmába, mert ott van „a királyi ügyvivő ur”, aki ezt a dolgot olcsón megcsinálja. No aztán erre kíváncsiságból is, de meg hogy majd a tél közeledtével munka nem igen akad, egy kis aprópénz meg mindig elkél, hát gondolták az emberek, elnéznének oda Amerikába s a tavaszi mezei munkára megint visszajönnek, — elmentek a nagy kocsmába először csak 4—5-eu, ha jól emlékszem: a fiatal Bokor Jani, Barna Józsi, mind a kettő a tavasz- szal ment volna katonasorba, de hogy nem volt akkor sorozás, hát lemaradtak; meg az öregebb emberek közül Péter János, Dóka Mihály és ha jól tudom, Kerekes Istók. De hát ezek sem voltak öreg emberek, de java-korbeli házas emberek, Ki huszonöt, ki huszonhét éves, munkabíró, erős férfiak. „A királyi ügyvivő ur” nagyon szívesen fogadta őket, még kezet is fogot velük. Látszott rajta, hogy nem kell bujkálnia az emberek elől, mint régen csinálták az ilyen ágencs-félék, külömben nem lett volna szabad kidoboltatnia az ilyen dolgot. Kerekes Istók később mondotta is, hogy mikor ő három év előtt a katonaságnál volt s a cugjával Bereg-Diszncdon volt kovártélyon, a kivándorolni akaró ruthéneket a zsandárok hajtották vissza a falujokba, mert akkor a szegénység csak szökve hagyhatta el az országot, most meg már kidobolják, hogy mehet aki akar, csak fizessen érte. Hát bizony nagyot fordult a világ három év alatt. Hát mondok, a királyi ügyvivő ur nagyon szívesen fogadta azt az öt embert. Megmondta nekik áperlc, hogy Amerikában most nagyon sok aranyat fedeztek föl, de a kibányászásukra nagyon becsületes emberek kellenek, akik azt a sok aranyat ott, amit kivágnak, nem dugják zsebre. Már ezt a munkát az amerikaiak nem bizhatják olajra, tótra, — azt mondta a nagyságos ügyvivő ur, — hanem csakis böcsületes magyar emberekre, akiket azért jól megfizetnek. Kapnának ezek a magyarok ott egy napszámba öt-hat pengőt is, talán még többet, de hát nagyon böcsületes embernek kell lenniük. Azért a királyi kormány az ügjvivő urat egyenesen ide, Szedresre küldte, hogy innen válogassa ki az embereket. Akiket a jegyző ur, mint böcsületes magyarokat ismer, az ügyvivő ur csak azokat viszi ki, a többit nem. Megmondhatják hát a pajtásaiknak is, hogy csak olyan ember jelentkezzék, aki lopás miatt elitélve vagy becsukva nem volt. Egy kis főbeverés, verekedés vagy efféle magyar virtus nem számos, csak a lopás miatt becsukott nem mehet ki. A mi embereink közül lopás miatt senki se volt becsukva. Még a verekedés sem olyan nagyon szokásos mifelénk, amióta a mostani főtisztelendő urunk van a faluban. Ő már sok veszekedő legényt leszoktatott a virtusról szép szerivel. Csak épen Dóka Mihály ült egyszer egy-két hónapot, mikor a Tót-Talyigás Marczi fejét a vadasi búcsún beszakitotta. No de hát aztán ő is leszokott a verekedésről, különösen hogy megházasodott. Mikor a királyi ügyvivő ur ezeket mind elmondotta, a mi jó embereink nagy gondolkozóba estek. Öt-hat pengő napszám, csupa aranyásásért, biz az nagy sor. Egyik-másik azt gondolta közülök. hogy ha nem is lop abból az aranydarabokból, de emlékül elkér belőle vagy egy kilós darabot, hogy hazahozza a feleségének, gyerekeinek; ahol annyi sok van, ott csak ad a felügyelő a böcsületes munkás-embernek belőle a napszámon felüt is. Már nagyon hajlandók lettek volna kimenni, de épen Dóka Mihály volt az, aki elgondolta és meg is mondta a cimboráknak, hogy talán meg kellene kérdezni a főtisztelendő urat a dolog felől. A király ügyvivő ur ezt sem ellenezte, hanem két nagy magyar újságot adott nekik, amikben az uj aranybánykról volt valami s azt mondta az embereknek, vigyék el ezt a két újságot a főtisztelendő úrhoz és kérdezzék meg tőle, vájjon Amerikában nyomtatott magyar ujságok-e ezek, vagy sem. S ha a főtisztelendő ur azt mondja, hogy azok, akkor csak hozzák vissza s meglátják, hogy igaz, ami abban van. Dóka Miska meg Kerekes Istók hát fogták a két újságot és elmentek vele a főtisztelendő plébános úrhoz. Megmutatták neki a két újságot és megkérdezték tőle, mit gondol azokról. A főtisztelendő ur jól megforgatta a lapokat, elül-hátul megnézte s aztán azt mondta, hogy ezek az újságok Amerikában nyomtatott, becsületes újságok, a cimük az, hogy „Szabadság” és hogy Clevelandban, Amerikában nyomtatták őket, ahol magyar templom, magyar iskola, magyar plébános is van. Ebbe hát nincs csalás. Megkérdezte Dókától, hogy miért hozták ezt az újságot oda hozzá, de Dókáék nem értek rá arra, mert várta őket a királyi ügyvivő ur a többi emberrel a kocsmában. Szépen megköszönték a főtiszti lendő urnák a felvilágosítást és azzal visszamentek. — Na hát mit mondott a főtisztelendő ur? -—■ kérdezte a királyi ügyvivő ur Dókától. Dóka elmondta, hogy azok rendes, jó amerikai újságok, hogy hát abban nincs csalás. — Na lássák kentek, — mondotta az ügyvivő ur, — hát ezekben az újságokban nincs csalás. Maga a főtiszkrlendő ur mondta, hogy ami azokban nyomtatva van, az mind igaz. Most már' ne is adja a kezembe vissza kend azt az egyik újságot, hanem nyissa ki és ott alant olvassa fel a többinek, mi van ott írva. Tud kend olvasni ' — Hogy én ne tudnék? — mondta Dóka Miska, — a legjobb tanuló voltam a kostánál. Ha csak magyarul van, el tudom azt olvasni. — No hát olvassa akkor ezt itt lenn. S ezzel rámutatott egy kis cikkre. Dóka elkezdte olvasni. ALASKA ARANYGAZDASÁGA. Washington. A földtani társasághoz beérkezett jelentések szerint az alaskai bányák mélyéből az 1904-ik esztendő folyamán lő millió dollár értékű aranyat ástak ki. Tiz évvel ezelőtt, 1894-ben még csak 2,400,000 dollár volt a kiásott arany értéke. Az óriási emelkedésnek az a magyarázata, hogy a bányákban levő nemes fém feldolgozása és kiásása sokkal kevesebb költséggel jár, mint ezelőtt. Nagyot nyelt Dóka Mihály, mikor ezt elolvasta. Nem mintha szomjas lett volna, de mégis nagyon kiszáradt a torka tőle, csakúgy bámult rá. Hisz itt van nyomtatásban, hát igaznak kell lenni s a főtisztelendő ur is bizonyította, hogy ebben nincs csalás. — Na, mit szólallak kentek hozzá? — kérdezte a királyi ügyvivő ur. Megmondtam, ugy-e, hogy ott ugv terem az arany, mint itt a kavics. Péter János emelt most szót. — Hát, megtisztelem alásan, hol van az a laska, aki olyan aranygazdag? — Biz az Amerikában. De hát oda előbb el kell jutni s azt ingyen nem lehet elérni. Most meg olvassa el kend azt a másik újságot is, akit a kezében tart. S ezzel odabökött a hüvelykujjával a másik újságban egy helyre, ahol meg ezt olvasta Dóka: (Folyt, köv.)
