Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-04-02 / 14. szám

13. oldal.

14. szám. 1910. április 2,

„Amerikai Magyar Refoimatusok Lapja“

Elbeszélés a gályarabság idejéből.

Irta: P. Tóth János.

II. RÉSZ.

VII.

„Mit vétettek nekünk a morvák és osztrákok, mondák, hogy országukra rohanjuk?

Nem akartak tehát önerejükön felkelni és nem akarták békés szomszédjaikat bántani a bécsi kamarilla hibáiért.

így állván a dolgok, Széchy Máriának szüksége volt egy megbízható, hü emberre, kit udvari lelkészében véit feltalálni.

Ezért hívta öt oly gyorsan haza.

Midőn Andor megérkezett, úrnője kemény beszéddel fogadta hosszas távolmaradásáért. Elmondá neki a történeket és előadta a gyors intézkedés szükségességét.

Andor meghajolt úrnője akarata előtt s felajánlá hü szolgálatát.

— így, igy tiszteletes uram, mondá a nádor özvegye. Előbb született ön keresztyénnek és hazafinak, mint falusi papnak és családalapitónak. Mikor a nemzet fiai és kegyelmed hirsorsosai véres verejtékkel és verejtékes vérrel küzdenek hitük és politikai szabadságuk biztosításán, kegyelmednek nem szabad a nyugalom puha párnáin pihenni, hanem helyt kell állani ott, a hol szükség van tehetségére és sáfárkodnia a nagy Isten dicsőségére azon talentumokkal, a mik kegyelmednek adattak. Ezt hirdette ön a szószéken a híveknek, tartsa meg most önmaga és éljen vele. Itt egy levél, mely a protestánsok kívánságait tartalmazza, s melyet Zrínyinek kell minél előbb kézbesíteni, mert már most is késett. Ezért hívtam kegyelmedet haza, hogy e küldetéssel megbízzam.

— Hivebb kezekre nem bizhatná Nagyságod. Legyen meggyőződve, hogy bennem nem fog megcsalatkozni. Egv óra múlva indulok.

— Menjen kegyelmed Csáktornyára, Zrínyit ott találja, onnan pedig el a Tiszához, mert ott a kegyelmed nemes tüzére és apostolai szavára nagy szükség van Teendője nem kíván emberfeletti munkát. Vit- nyédy nyomán már könnyen boldogul . . . Isten vezérelje önt minden útjában.

*

Midőn Andor Csáktornyára megérkezett, a várost már ostromra kész állapotban találta. Küldetését elvégezvén, Nádasdyhoz indult Sárvárra, a ki akkor ott időzött.

Az első állomáson, a hová pihenésre tért, nagy meglepetésére Forstallal találkozott.

De Forstall is meg volt lepetve a véletlen találkozás felett s alig volt képes Andort megszólitni.

— Honnan hová, Tiszteletes ? Talán Csáktornyáról ?

— Ott voltam, — felelt Andor zavart hangon, — úrnőmtől a bánnak vittem üzenet s most megyek Sárvárra Nádasdyhoz, vele is van pár szó mondani valóm.

— Én is a bánhoz megyek. Mi hir Csáktornyán ?

— Nagyon sok. Ha régen volt ott Tisztelendőséged, úgy sok meglepetés vár reá.

— Már egy hónap óta nem voltam ott. Bécsben időztem. De azért azt hiszem, hogy több meglepő hirt viszek én nekiek, mint a mit ők mondhatnak nekem . . . Mondd csak ifjú ember, a mint sejtem, te ismét az összeesküvők érdekében jársz.Vigyázz, még pedig a leg- rosszabbtól.

Andor nem tudta tagadni az igazat; de a barát beszédje felett megrendülve, rémülve kérdé: „Hát mi történt?“

— Figyelj szavaimra, elmondom. Bécsből jövők uramhoz, a bánhoz, hogy figyelmeztessem a bekövet- kezendőkre. A mostani felkelés is fel van fedezve és mint másodszori megszegése az alattvalói hűségnek, szigorral büntettetik. Én uramat a legjobb tanácscsal akarom ellátni, ha megfogadja: még megszabadulhat. A fölkelés leverésére már megtétettek a szigorú intézkedések. — Tattenbachot elfogták, Spankau hatezer emberrel útban van Csáktornya felé, hogy azt bevegye, a főcinkosokat elfogja és Bécsbe szállítsa.

Andor szédült a beszéd hatása alatt.

— Még többet is fogsz hallani, —folytatá Forstall. — Hanem most elég legyen ebből ennyi. Rólad beszéljünk, mert reád is van gondom, mivel testi életemet másodszor neked köszönöm. Azt én nem felejtem el és a hála érzetén kívül az is köt hozzád, mert magyar lelkészek vagyunk mindketten s magyar hazánknak kötelességünk az által is hasznára lennünk, hogy a jó honfiakat mi magunk is megbecsüljük s bajba jutni ne engedjük. Kérlek tehát most is, mint már egy alkalommal tettem: ne menj ez emberek után tovább egy lépést sem, csatlakozzál hozzám, én megmentelek. Vagy menj haza övéidhez, a családi tűzhelyhez, mert mondom, keserű napok fognak hazánkra virradni s a honfi nem találja honját e hazában.

Andor rettegett ettől az embertől midőn találkozott vele; de beszédének hatása valami különös erőt gyakorolt reá. Kutatta, kérdezte önmagától; ki lehet ez ember, hogy ily dolgokat tud és ha magyar: miért jár ez Bécsbe?

Forstall látva Andor merengését, folytatá:

— Ifjú társam, endékezzél erre az órára. Most itt vagyok, megsegíthetlek. Lesznek majd oly idők, midőn szükséged lenne rám. Ha nem találsz, irj levelet hozzám, Forstall atyához Bécsbe, meg fog az engem találni. És bárminő el foglal tatásom lenne is, a te segítségedre rögtön készen állok.

— Tisztelendő páter, engem ne kisérts. Ismerd meg jellememet, ha még nem ismered, nincs erő és hatalom, de nincs fenyegetés sem, melyért asszonyom bennem vetett bizalmát elárulnám. Ha előttem a Vezúv lángja s hátam mögött a paradicsom lenne, még akkor sem térnék veled vissza. Eredj baljóslatú híreiddel jobbra, én megyek a magam utján balra. A mi utunk nem ér össze soha. Tudd meg: inkább tudok meghalni önérzetesen, mint ellenségem segélyéhez fordulni.

— Nem liivlak többé Tiszteletes. Ismerlek. De te is tudd meg, hogy ha nem akarod is magadat megtartani, akarom én. Az ég adni fog nekem hatalmat és alkalmat, hogy a bajból kimenthesselek, hogy visszaadhassalak1^, keresztyén ségnek, az emberiségnek és az örök üdvösségnek . . . Isten velünk! . . .