Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-01-08 / 2. szám
2. szám 1910. január 9. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 3. oldal. Mese egy pacsirtáról és annak fiairól. Egy pacsirta fészket raka a szántóföldön való búzában. És midőn tojásait ülte volna, monda az ő fiainak: Eszesek legyetek és a búzából ki ne menjetek. Maradjatok a fészekben, miglen jó szárnyasok lésztek. Én ennetek hordok. De addig, mig én nem leszek jelen, vigyázzatok és hallgassatok reá, ha valaki valamit itt a búza mellett szóland, hogy meg tudjátok énnekem mondani. És mikoron a pacsirta elment volna, eljőve a búzának az ura az ő kisebbik fiával. És megáll- ván a búza mellett, monda az ő fiának: Jó fiacskám, látod-e, hogy megért a búza és hogy idő azt aratni. Ez okáért még ma elmenj és megszólítsad a mi barátainkat és hidd el őket, holnap reggel eljöjjenek sarlókkal és megarassák a búzát. És azt mondván, haza felé indula. Eljővén a pacsirta az ő fiaihoz, megkérdé őket, ha valakitől valamit hallottanak volna? És mondának a fiai: () édes anyám, igen megijedtünk vala. Mert ide jött vala a gazda egy fiával és meghagyá néki, hogy holnapra elhija az ő barátit a búzát learatni. Ezokáért siess édes anyánk, vigy minket innen máshova, mert igen félünk. Monda a pacsirta: Jó fiaim, ne féljetek. Ha a gazda az aratást bízta az ő barátira, nyilván meg- higyjétek, hogy holnap nem leszen semmi benne. Nem szükség ez okáért, hogy elvigyelek ma innét. Másodnap ismét elmene a pacsirta, hogy enniük hozna fiainak. És igen reggel jőve a búza mellé a búzának az ura és mind elvárá barátit a búza aratásra, miglen immár a nap igen megbeviilt vala. De ime senki nem jőve. Monda ezokáért a gazda az ő fiainak: Nem tudom, mit csinálnak az barátim, hogy nem jőnek aratni, elkezd- nek ezek engemet késtetni. Ezokáért menj el jó fiam és hidd el reggelre a mi rokonainkat, hogy eljöjjenek aratni, mert igen megért a búza. És haza felé indula. Mikoron a pacsirta fiaihoz jött volna, megmondák reszketve az anyjoknak, hogy a gazda ott volt volna és eképen parancsolt volna fiának, hogy reggelre a rokonságit hiná el az aratóba. Monda pacsirta: Ne féljetek, jó fiaim, semmi nem lesz belőle, ez úttal is elmúlik az idő hiába. És másod nap reggel ismét eljőve a gazda és erősen várá az ő rokonságit az aratásra. De senki nem jőve affelé. Monda ezokáért a gazda: Jó fiam, látod, hogy nincsen hivség sem barátainkban, sem rokonságúikban, mind süketségre veszik a dolgot. Ezokáért ne együnk más ember szájával, hanem mi magunk kezdjünk és nyúljunk hozzá. Hozzad holnap a sarlót, egyiket énnekem, a másikat te neked és mi magunk learassuk a búzát, hogy ide ne vesszen. És ezt mondván, haza ménének. Mi koron a pacsirta hazajött volna, nagy félelemmel megmondák a fiai, a mit mondott vala a gazda. És felelele az anyjok és monda: Jó fiaim, ezt immár ne vegyük süketségre; immár szükség elmennünk, mert immár a gazda dolga előmegyen, miért hogy ő maga hozzá nyúl. És felvevé fiait és elvivé onnét más helyre. Másod nap pedig eljőve a gazda az ő fiával és az aratáshoz kezdvén, szépen levevék a búzát és kévékbe kötvén, kalanygyába rakák azt a szántó földön. És monda a pacsirta az ő fiáinak: Látjátok jó fiaim, hogy szükség volt eljőnünk onnét. Lám mondám, hogy mihelyt a gazda ő maga hozzá kezd, ottan előmegyen a dolog. ÉRTELME. E mese először azt jelenti, mely igen néha találta- tatik egy hiv barátja avagy rokonsága embernek az emberek között. Azért szokták közbeszédben mondani: Mikor barátra van az embernek szüksége, akkor ötven fér egy fontos mértékre. Annak után arra tanít e mese, hogy kiki mind ő maga lásson a dolgához és másra ne bizza, mert ottan megcsalatkozik. Másnak nem fáj a te karod. Bizony nem gondol véle, mert nem övé. Ezokáért ha iinőd a sárba dől, te magad fogd a farkát és erősen emeljed. Mert ha te magad hozzá nem nyúlsz, kétség nélkül oda hal a sárba. Ha ezokáért a gazda azt akarja, hogy előmente legyen az ő dolgának, tehát szükség, hogy ő maga legyen a szolgáló leány. Ezért mondották a régiek: Micsodától hizik igen a ló? Feleltének: A cselédos embernek szemétől, az az, ha ő maga látja szüntelen, mint bánnak a szolgák a lovakkal. Alert ha a gazda ő maga nem lát hozzá, csak hamar olyan leszen, hogy minden oldala csontját megszámlálhatnák. Ismét: mitől zsirosodik igen a szántóföld ? Feleltetlek: a trágyától, melyet a gazda sarujával reája viszem Evvel azt jelentették, hogy ha a gazda gyakorta a szántóföldre megveti, és hozzálát mi képeit a béresek szántnak, mint vetik be a földet és mint boro- nálják be, tehát nyilván jó gabonája leszen., «----------o--------Mese egy juh=pásztor gyermekről. Egv pásztor-gyermek legelteti vala a juhokat egy dombon. Ez gyakorta kiáltani kezde a szántóknak: Tolvaj, tolvaj, ne hagyjatok, ne hagyjatok! Mert a farkas jött a juhok közükben. Hallván azt a szántók, elhagyók szántásokat és a gyermekhez sietének mindnyájan, hogy megszabadítanák a juhokat a farkastól. És mikoron oda mentenek volna, ottan kacagni kezde a gyermek és megneveté a szántókat, miért hogy megcsalta volna őket. Ez pedig gyakorta lön. Nem sok idő múlva ugyan valóban eljőve a farkas és szaggatni kez- dé a juhokat. Ottan kiáltani kezde a gyermek: 'tolvaj, tolvaj, ne hagyjatok jó uraim, mert a farkas mind leszaggatja a juhokat! De a szántók nem hivék a gyermeknek beszédét, miért hogy az előtt hazugságával gyakorta megcsalta vala őket. És mi koron senki sem jöne segítségére és a farkas nagy sokat leszaggatna a juhokban: oda futamék, hogy a pálcával elűzné farkast. Látván a farkas, hogy csak gyermek volna, reája téré és ötét is lemará. Éképen vévé a hazugságnak hasz- i iáját. ÉRTELME. E mese erre int, hogy az ember az igazmondást szeresse és kövesse és a hazugságot gyűlölje és eltávoz- tassa. Kiváltképen az ifjú. Mert szí dal inas dolog a hazugság. Miképen szép jószág az igaz-mondás. A hazugság soha nincsen szégyen és kár nélkül. A hazugsággal által mehetni az országon, de nem jöhetni vissza. A ki egyszer hazugságban találtat ik, bizony nagy kárt vall; mert másszor, ha szinte igazat mond is, azért ugyan nem hisznek néki. Ford. H e 11 a i Gáspár.
