Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-01-01 / 1. szám
1. szám. 1910 január 1. „Amerikai Magyar Eeformátusok Lapja“ 5. oldal. Az evangélium Japánban. Amaneku szokni vo megurite szubete no hito ni fukuin vo nobeutae-jo. Márk. XVI. 15. Még mielőtt az emberek története kezdődött — igy szól a japán hitrege — sok ezer évre szóló történet játszódott le az istenek birodalmában. Az utolsó isten-pár, mely az emberek előtti kort bezárta, a két testvér Izanagi és Izanami volt. Egy napon a két isten az ég hidján üldögélve nézegette a vég- hetetlen tengert. Izanagi a hullámokba mártotta lándzsáját, s midőn visszahúzta, sziget támadt mindenütt, ahová egy-egy vízcsepp hullott róla. így támadt az ezer-sziget, a Kelő Nap Birodalma, Japán, vagy Nippon. Izanagitól uj istenek származtak s azoknak ivadékaiból a japán nép, s az Izanagi balszeméből kipattant Amateraszu napistennő unokájának Niniginek unokája, Jiinmu tenné, lett a japánok első fejedelme (660-ban Krisztus születése előtt) s megalapítója a ma is uralkodó dynastiának. Erről a mesés országról, melynek természeti szépségeit, gazdag földjét, lovngias életvidám népét az utazók alig győzik magasztalni, a velenczei születésű Marco Polo hozta az első hirt Európába. Kublai khán udvarában hallott róla, midőn Hodzso Tokimune a Japán meghódítására kiküldött tatár hajóhadat 1281-ben tönkreverte. 1542-ben a portugál Serpo Pinto hajóját vetette Kiusu partjára egy nagy tengeri vihar s ezen időtől fogva indult meg Portugáliának, később Németalföldnek kereskedelmi összeköttetése Japánnal. 1549-ben már jezsuita és ferencrendi hittérítők érkeznek Japánba Xaver Ferenc vezetése alatt. Ekkor már a tennó (mikado) világi hatalmat nem gyakorolt, hanem a helyett a legelső főúri családok czivódtak véres háborúkban a Minamoto Joritomo által 1185-ben alapított sóguni hatalomért. Midőn Xaver Ferenc és társai térítési munkájukba fogtak, a sógvni hatalom a gyámoltalan Asikaga család kezében volt, s mivel az egyes tartományok kormányzó hercegei, a daimók, arra számítottak, hogy a sóguni méltóságért szünet nélkül folyó harcokban jó hasznát vehetik az európai tűzi fegyvereknek, nem állották útját az idegeneknek, úgy, hogy a keresztyénség rohamosan terjedt, különösen Kiusu szigetén. Még kedvezőbb viszonyok Ígérkeztek, midőn Óta Nobunaga, a mikadó hive 1573-ban elűzte az utolsó, tehetetlen Asikaga sógunt. s a keresztyénségben keresett támaszt némely hatalmaskodó buddhista secták és szervezetesek ellen, kik akkortájt már világi hatalmat is kezdtek gyakorolni, háborúskodtak s már-már az állam egységét veszélyeztették. Ily körülmények között a keresztyénség hamarosan hatalommá fejlődött Kiusu szigetén, úgy, hogy a jezsuiták vérszemet kaptak s arra kezdték biztatni a megtérített dáimiókat, hogy pogányságban maradt alattvalóikat immár karhatalommal térítsék a keresztyén hitre. I gy hintették el maguk a jezsuiták a viszálykodás magvát a keresztyén és nem keresztyén bennszülöttek között, igy idézték fel ők maguk azt az óriási visz- hatást, melynek vihara rövid idő múlva egész munkájukat elsöpörte a föld színéről; pedig már 1584-ben oly hírrel küldhették követséget Rómába, hogy Japánban a keresztyének száma száz meg százezerre rug. E követségben két megtért ifjú herceg is részt vett. Az üldözés 1587-ben indult meg Hidejosi sógun kormánya alatt. Azt mondják, hogy egy portugál tengerész, látva a jezsuiták munkájának fényes eredményét, igy szólt egy alkalommal a körülötte állókhoz: „Szépen halad a munka, a páterek ügyesen készítik elő zsoldosaink útját.“ E nyilatkozat Hidejosainak is tudomására jutott s mivel ebből is, meg másból is kitűnt, hogy a jezsuiták működésének egyebek közt az ország meghódítása is célja, Hidejosi kiadta a parancsot, hogy minden idegen hagyja el. Hogy ez az üldözés mily véres volt, arról iszonyú dolgokat beszélhetnének a világ legszebb fekvésű városát, Nagaszakit, környező hegyek és erdők. 1597-ben 16 keresztyént feszítettek keresztre Nagaszakíban, ! 1598-ban Hidejosi vejére Minamoto Tokugava Ijejaszura szállott a sóguni méltóság, ki e hatalmat, miután ellenfeleit 1600-ban a szekigaharai csatában teljesen leverte, kétszázhatvannyolc esztendőre biztosította családjának. Amint mondják, uralkodása kezdetén még mindig 1.800.000 keresztyén volt Japánban. Azonban úgy látszik, a keresztyének ellene is szőttek valami összeesküvést, vagy épen nyíltan állottak ellenfeleinek pártjára elég a hozzá, hogy a vaskezü Ijejászu, kihez fogható alak alig akad a japánok 2000 évnél hosszabb korra terjedő történetében, teljes rendszerességgel látott a keresztyének kiirtásához. A megmaradtak Ijemicu ellen is fellázadak s a simabarai erősségbe vonulva, harcolva hullottak el az üldözésükre kirendelt daimiók fegyverei alatt. 1640-ben minden középületre, utcaszögletre, általuti hirdető fára kifüggesztették a sógun szigorú tilalmát, mely szerint idegennek Nippon szent földjére lépni nem szabad, japáni embernek pedig halálos büntetés terhe mellett tilos a haza földjének elhagyása, idegen nyelvek tanulása, idegen szokások követése, főképen pedig a keresztyén vallásra való áttérés. Csak a hollandiakkal tettek annyiban kivételt, hogy azoknak továbbra is szabad volt, de csak évenként egyszer, egy hajóval, kereskedés céljából Nagaszaki előtt megjelenniök; de akkor is csak a kies Desima szigetre szánhattak, fegyveres nép vigyázott minden lépésükre, egyeseknek megengedte a holland nyelv tanulását. Hogy a németalföldiek, minémü szolgálatok fejében részesültek ebben a kissé megalázó kedvezményben, az nem bizonyos. A japánok azt mondják, hogy a hollandiak értesítették a sógunt a jezsuiták terveiről, melynek Japánnak portugál kézre való játszására irányultak; de meg az is bizonyos, hogy Simabara ostromakor hollandi hajók is voltak a kikötőben. A keresztyénség kiirtása után Japán kétszáz esztendeig volt elzárva az idegenekkel való érintkezéstől. A Tokugava családból származó sógunok kétszázhatvannyolc évig tartó uralkodása volt a japán feudalismus virágzása. Jedo, a mai Tokió volt a sógu- nak székvárosa, onnan kormányozták az országot, arra kényszerítve a daimiókat, hogy összes hadierejükkel, mely a katonai köznemességből, a szamuraikból állott, mi nden évnek felét Jedo- ban töltsék, családjukat pedig hűségük zálogául akkor is ott hagyják, midőn törvényt ülni, jövedelmet beszedni ősi tartományaikba vonultak. Ekkor jártak-keltek szünet nélkül a daimiók fényes szamurai csapataik élén, kik közt sok deli hajadon is lépdelt rohamra tartott alabárddal, a Jedoba vezető hires országutakon. A Tokugava-sógunok uralma alatt hatalmasodott el a buddhismus is, magát Ijejaszut „Gongenszama“ néven Buddha incarnatiója- ként imádták a sírja felett emelkedő hires nikkoi templomban. Japán teljes elzártsága 1853-ig tartott. Ekkor jelent meg Commodore Berry hajóhada Uraga előtt a jedói öbölben. Perry az Egyesült Államok kormánya nevében arra szólította fel a sógunt, hogy lépjen velük barátságos egyezségre, nyisson meg az amerikaiaknak néhány kikötőt, engedje meg, hogy amerikai hajók a japán partokon szenet és vizet vehessenek fel s bánjanak emberségesen a hajótörést szenvedettekkel. Nagy izgalom támadt erre az országban, a sógun egy évi gon- dolkozási időt kért, úgy, hogy Perry 1854-ben újra visszajött még erősebb hajóhaddal s mérsékelt, komoly magatartásával sikerült a dolgot annyira vinnie, hogy a szerződést aláírták, miután a derék tengernagy minden szavával és cselekedetével igazolta, hogy barátságos, nem ellenséges szándékkal jött. (Folyt. köv.)
