Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-03-05 / 10. szám
10. szám. 1910 március 5. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’ 9. oldal. A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József, Y. időszak. I. A vallásjavitástól a legújabb időkig. (1517—1896.) II. Á helvét r e f ormáczió. XLI.I Némi eltérés volt közöttük a külsőségekben; a mennyiben Luther elnézte, ha az isteni tiszteletnél az ő hivei a külsőségekből némelyeket p. o. az oltárt, oltárképet, gyertyát, térdelést s más ilyesfélét meghagytak, inig ellenben Zvingli minden ilyest kiküszöbölt a templomból s isteni tiszteletből. Nem pendiiltek egészen egy húron az eredendő bűnről, szabadakaratról és a keresztség hatályáról szóló tanokban sem; de fontosabb eltérés csupán az urvacsorai tanra nézve volt közöttük. A katholikusok azon tanitását, hogy az urvacsorai kenyér és bor Krisztus valódi testévé és vérévé változik által, Luther is elvetette mindjárt re. formátori pályája kezdetén; de mivel Krisztus a szent vacsora szereztetése alkalmával a kenyérről azt mondotta, „ez az én testem“, azért Luther ezen mondástól nem tágitott és azt tanitotta, hogy a kenyérrel és borral általunk nem érthető csodás módon egyesül a Krisztus teste és vére. Hogy a kenyérben és borban benne van-e az isteni elem, vagy azoknak felette avagy alatta, azt nem tudjuk, de hinnünk kell, hogy a kenyérrel együtt Krisztus teste is adatik és vétetik. Mig ellenben Zvingli a fentebb idézett szavait Krisztusnak úgy értelmezte, hogy a kenyér és bor csak jelentik, jelképezik az Ur megtöretett testét és vérét; tehát azok csak jelek és biztosítékok a felől, hogy ha hittel részesülünk az úrvacsorában, akkor részesei leszünk az Ur teste és vére vagyis halála által eszközölt üdvnek is. Nagyon sajnálták sokan a reformáció ezen közös törzsből t. i. a Szentirásból fakadt két testvér-ágának egymástól való elhajlását; ezért többször megkisérlék ezek egyesítését, különösen 1529-ben Marburgban nyilvános szóvitát is tartottak, Zvingli Luther és társait között; melyen a többi tautételre nézve közös megállapodásra jutottak; de az urvacsorai tanra nézve mindegyik reformátor megmaradt saját nézete mellett. így azután a nélkül váltak el, hogy egymással kezet fogtak volna és több országban — mint hazánkban is — mindekkorig két külön egyházat képeznek a német és a helvét reformáció hivei. Svájc déli kantonaiban, különösebben Genf ben Kálvin János szilárdította meg az evangéliumi tudományt és ő árasztotta szét innen az u. n. belvét vagy kálvini reformáció sugarait az egész Európára. Kálvin Franciaország déli részeben, Nojon nevű városkában született 1509. julius 10-én. Előbb szülővárosában, azután vidéken egy előkelő úri család házánál, 152-í után pedig Párisban tanult, ily célból, hogy atyja óhajtásához képest — ki az egyházi törvényszék ügyvéde volt — az egyházi pályára lépend; a mint hogy 12 éves korában már élvezte is bizonyos papi alapítvány jövedelmét. Később mást gondolt atyja, szebb jövőt vélt fia számára a jogi pályán, azért ennek tanulására késztette s elküldötte más francia egyetemre. Itt egyik tanítója vezetése mellett megismerkedett a görög nyelvvel, ennek a révén az eredeti uj-testamentummal s ebből különösen Pál leveleivel, melyek azután őt a reformátori pályára vezették. Abbanhagyta a jogi tudományokat, visszatért Parisba, hogy itt nyugodtan, a nagy küzdelmektől magát távoltartva, egyedül tudományos kedvteléseinek élhessen. De hát a hegyen épült várost nem lebet elrejteni, az égő gyertyát nem szabad véka alá tenni — mondja az írás —- nem maradhatott csendes^ visszavonultságban Kálvin sem, a ki ezen kornak egyik legesszesebb, legalaposabb tudósa volt, ki mint 23 éves ifjú mindjárt első munkájának megjelenésekor, ennek úgy tartalmánál, mint gyönyörű nyelvénél, irány nál fogva az akkori egész tudós világ előtt ismeretessé lett. S miután az is köztudomásúvá lett róla, hogy a reformáció hive, üldözőbe vették. Előbb a tudósok főpártfogójaként ismert Margit címzetes királynéhoz, onnan a német földön fekvő Strasz- burg városába menekült, innen Svájc egyik nyugalmas városába Bázelbe tette át lakását. Itt adta ki (1536) „A keresztyén vallás főbb igazságai --ról irt örök becsű s csakhamar világszerte ismeretessé lett munkáját. Innen Renata íerrarai hercegnőt, a francia király nővérét kereste fel, hogy a hit javítás miatt Franciaországban üldözött honfitársai érdekében közbenjárjon.Visszatértekor Genf felé vette útját, a hol megtalálta azon helyet, melyet Isten neki áldásos működése állandó helyéül kijelölt. Genfben Faréi, Froment, Viret s mások már évekkel előbb hirdették az evangéliumi tudományt, a mely meg is ragadla a genfiek szivét annyiban, hogy a katholikus egyház téves tanaival s babonás szertartásaival felhagytak. Szabadokká lettek a régi egyház békóitól, de Krisztus igáját vonakodtak magukra venni. Pedig az evangéliumi hitjavitók nem azért törték össze a középkori egyház bilincseit, hogy most már az emberek hitetlen s zabolátlan életet folytathassanak, hanem hogy a hit s erkölcsiség parancsait az igazi keresztyenek ne kényszerűségből, de szabadság szerint, ne csak szinleg külsőleg, de valódilag s bensőleg töltsék be. A genfieknek nehezen fért ez a fejőkbe; de Kálvin, ki vas-akaratáról, hajthatatlan szilárd jelleméről lett világszerte ismeretessé, ha már ott marasztották, nem nyugodott addig, mig a genfieknek féktelenségre — libertinismusra — hajló természetét meg nem törte, mig ott a tiszta evangéliumi tudományt, s az őskeresztyéuség szigorú erkölcsi törvényeit meg nem honosította. Igaz, hogy ez sok keserű küzdelmébe került, e miatt sok oldalról vádolták, üldözték, sőt pár évre a városból is elűzték; élete többször veszélyben forgott; de Krisztus ügyét diadalra segítette. Hogy célját elérhette, azt főként az általa felállított konsis- toriumnak vagy egyháztanácsnak köszönhette. Ez a genfieknek úgy magán-, mint nyilvános életében a hit és erkölcs tisztasága felett szigorúan őrködött; a vallástalanság legkisebb nyilatkozatáért, p. o. templommulasztásért, úrvacsorával való nem élésért, valamint a fai tálán, botrányos beszédekért, cselekedetekért, személyválogatás nélkül miudenkit kérdőre vont. Sőt még a felett is őrködött, hogy' egyik vagy másik ruházatában nem fényüző-e; vagy hogy családi ünnepélyek, p. o. keresztelések, lakodalmak alkalmával melyik családnál mily' lakomákat tartanak ? Hogy költség dolgában nem erőltetik-e meg magokat polgári állásukhoz mérten? Jól tudta Kálvin, hogy a fény'üzés, a mértéktelen lakmározás, az ezekkel karöltve járni szokott adósságosinálás sok mindenféle bűnnek a melengető ágya. Ha valaki oly vétséget köveiett el, melyre az egyházi büntetések, p. o. az úrvacsorától való eltiltás, az egyházból való kirekesztés nem voltak elégségesek, az ilyet büntetés végett átadta a világi hatóságnak, mely az illetőket pelengérre állítással, börtönnel vagy száműzetéssel, sőt egy-kát esetben pallossal s máglyával büntette, igy nevezetesen Servét Mihály a Szentháromság tagadása és a Krisztus istenségére vonatkozó téves tana miatt máglyán hamvaszta- tott el. Ezen túlhajtott s az inkvizícióra emlékeztető eljárásban sokan megbotránkoztak abban az időben is, későbben is; de az tagadhatatlau, hogy a konsistorium szigorú felügyelete folytán az erkölcsi élet megtisztult. (Folyt, köv.) '
