Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-25 / 52. szám
52. szám. 1909 december 25. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 9. oldal. vízbe mártják. A mennyei orvos ezt a módszert használta (homeopátia), hogy a világot nagy betegségéből kigyógyitsa. Erre céloz Pál, mikor ezt' mondja: Isten azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyen O benne (II. Kor. V :2L). Azt jelenti ez, hogy ő megvált a bűnből bennünket, a mennyeiben ártatlant tesz bűnössé, s úgy tekinti, mintha az volna a megtestült bűn. Bonczolgassuk ez általános gondolátokat. A bűn által reánk tört a szenvedések serege. Isten úgy segít ki e helyzetből, hogy azt, ki előtt öröm volt, a keresztén szenvedni és gyötörhetni hagyna, hogy mi, az ő sebei által meggyógyulnánk (Héb. XII ; 2; I. Pét. II : 24). Tehát a szenvedést szenvedéssel űzi el. A bűn által lettünk mi lelkileg szegények. Isten a szegénységet szegénységgel nyomja el, úgy, hogy azt, a ki gazdag volt, szegénnyé tette, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk (II. Kor. VIII; 9). A bűn által halálra jutottunk. Isten azt, a ki maga vala, az élet, halálra adta., hogy az ö halála a mi életünk legyen. Tehát a halált halállal győzi le, s igy. a mi halálunkon az ő egyszülött fia halála vesz erőt. Azt kérdem: nem kegyest itok-e a szent karácsony-éj titka? N em páratlan örvendetes üzenet e ez ? Hát ne dobbanjon-e meg a mi szivünk ? Óh, ha még az angyalok is — minden érdek nélkül -— örömzajt csapnak, mennyivel inkább kell, hogy öröm töltse el a mi kebelünket, kiknek javára mindez történt? Ilyen értelembeh mondja az apostol: Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom örüljetek! (Filip. IV : 4.) A valódi életöröm csak a keresztyén népeknél otthonos. Csak gúnyolódjál és rázzad a fejedet, világ ! mondj bennünket mogorva álszenteskedőknek, kik örökösen csak sóhajtozunk és a legártatlanabb gyönyöröket bűnnek minősítjük — mi nein irigyeljük a te örömödet, mert az talmi arany és üres szappanbuborék; mi azért tudjuk, mi az öröm, mi dicsőíti meg a földi létet és mi boldogítja szivünket, mi üzenetet kaptunk, melynek következtében a mennyország már itt e földön a mienk ! Azonban Istennek é titka csak kegyes örömöt szül-e bennünk? Nem érlel-e ez öröm gyümölcsöt: hálát az iránt, a ki oly kimondhatatlanul szeretett minket és érettünk ilyen áldozatot hozni nem átallt? A ki a karácsonyi tény megpillantásakor örvend az Idvezi- tőnek, az Istennek előzékeny nyájassága és szívessége kell, hogy meghassa, akaratát mozgásba hozza, hogy az isteni akaratba, mint a csermely a folyamba, beletorkolljon, hogy egész élete Isten színe előtt teljen el, hogy erkölcsös, igazságos és kegyes légyen e vilá gon. Gondolom, egyik szeretet felér a másikkal. Ha Isten úgy szeretett bennünket, hogy egyszülött Fiát adá érettünk, akkor bizonyára csak természetes dolog, ha őt szeretjük, nem csupán szavakkal és érzelemmel, hanem tettekkel, a mennyiben mind azt, a mik vagyunk és a mink van, áldozzuk fel neki. Ha Istennek karácsonyi szeretete nem eszközli ezt nálad, mit gondoljak akkor felőled ? Nézzetek a gyermekekre: mikor illedelmesek és engedelmesek ők leginkább? Karácsonykor, a mikor a szülei szeretetnek oly különféle jeleit látják. Tanuljunk tőlök ! Ha Istennek karácsonyi szeretete megörvendeztetett minket, legyünk jámborok is, s ne távozzunk el eme szilárd elhatározás nélkül: míg e testben élünk, annak élünk, a ki a mennyei koronát elkészítette számunkra s utolsó csepp vérig áldozatul adta magát érettünk. Ámen. H. Nietschman nyomán: Szekély Sándor, columhusi ref. lelkész. Karácson estéjén.
