Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-25 / 52. szám
„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 52. szám. 1909 dec. 25. oldal.------/ \ / \ ' '• Karácsonkor. i'á nagy városban nincs karácson. Fény leng itt mindig, minden házon, Ezer nagy ablak villanytól sugárzik . . . S karácson este olyan, mint egy másik ! A mi falunk máskor homályos Utcája most végig világos. Fehér sorában a kis házikóknak : Máskor behunyt ablakszemek ragyognak ! Meglátni ott most faluszerte: Hogy ez az est karácséneste. A házikókban ünneplő családok, Az ég is szebben mosolyog reájok ! Kint, az ablakok fénye mellett, Kántáló fiuk énekelnek .... Bent édes viszhang kél a szivek mélyén : ..Krisztus Urunknak áldott születésén“ . . . Ottan most nincsenek szegények, Egyek: családtagok, cselédek. Máskor is igy van, de kivált ez este Hajíóbb a szív a testvér-szeretetre ! Itt a városban nincs karácson. Vásári, nagy zaj az utcákon. A karácsonból sehol semmi, semmi, Talán itt rá sem érnek ünnepelni ! Szabolcska Mihály. Télidö van .... Télidö van ismét, Fázik állat ember. Itt az ősz szakálla Jó öreg December. Csak benn van most öröm És igazi élet A házak s szivekben, Hol szeretet éled. Betölt az Ígéret, Testté lett az ige; Ezért van ma öröm Az emberi szívbe 1 Betlehemi gyermek, Mennyország k i rálya, Jézus 1 légy mi tőlünk M indörökké áldva. Égi Atyánk! legyen Dicsőség nevednek 8 békesség a földön Minden embereknek [ A kiknek nincs karácsony. Irta: Kovács Endre. Metsző, dermesztő szél sivit végig az esthomályba boruló, hóval borított utcákon. Nagy pelyhekben szállong a hó, a fák ágait sürii zúzmara borítja. Olykor felkap a szél egy-egy csomó havat s kiméletlenübszórja a jövőmenők arcába, aztán tovább sivit s, útjában megmegzörgeti a vígan lobogó utcai gázlámpák üvegeit, megzörgeti a fényes kirakatok, boltok ablakait, onnét pedig beszalad egy szűk sikátorba. így lót-fut, rohan, tovább-tovább hóba, fagyba és jégbe temetve mindent, amit csak útjában talál. A járókelők dideregve húzódnak összébb s még gyorsabban sietnek dolgaik után . . . Fázik mindenki s még az utcák sarkain álldogáló ,,pop-corn“ és- gesztenye sütők is dideregve húzzák összébb magukon felsőruháikat. Az ujságáruló fiuk hangja is szinte reszket a hidegtől. A hópelyhek eszeveszett harccal rohannak arra felé, hová a sz*l ereje sodorja őket . . . Karácsony este van, a gyermek Jézus születése ünnepe, mely az idők folyamán a gyermekek, a családok ünnepévé is lett. Kint a szabadban dermesztő hideg, mig bent a lakásokban jótékony meleg árad szét, amely belopózik a szivekbe is és derült fényt és boldogságot sugároz az arcokra. Egy-egy karácsonyfa apró lángocskái előtt gyorsabban dobognak a szivek, könnytől áznak a szemek, mert a szeretet, ez a világot összetartó isteni érzés, közelébb hozza az embereket egymáshoz és övéikhez. Es még is hány és hány ember vagy gyermek van, akinek nincs karácsonyuk. A létért való küzdelem — különösen itt ez idegenben, messze űzi, hajtja az emberek sok részét a karácsonyfa örömeitől s elfeledteti velők a boldog gyermek évek egyik legszebb emlékét . . . Az élet mélységeiből néhány képet mutatok itt fel olvasóimnak azokról, akinek nincs karácsony. * . . . Gondolataiba látszik merülve lenni az utca sarkon a rend éber őre ... A dermesztő szél csípősen fu az arcába. Merőn nézi a jövő menőket, akik közül majd mindenik viszen egy-egy kis csomagot. Az ő gondolatai is odajutnak, kicsiny lakásába, abban apró gyermekeihez, kiknek talán ép most gyújtja meg az édes anya. az ő gondos felesége a karácsonyfán az apró színes gyertyácskákat ... Az ő örömük csak fél öröm . . . az apa nincs, nem lett otthon, mert szalgálatban kell lennie. Neki nincs karácsonya . . . Rövid botjával indulatosan suhintva tovább megy. Olykor felsóhajt. Éí a mint igy befordul egy mellék utcába, mindjárt a második ház feljáró lépcsőjén, az utcai lámpa világánál, meglát egy gyengén mozgó csomag-félét, Közelébb megy hozzá . . . nyöszörög . . . Felemeli s a lámpához közelébb viszi s látja, hogy egy apró kis csecsemő . : . félig-meddig megfagyva. Valami szívtelen anya tette ki csecsemőjét, hogy a rut hideg időben elvesszen vagy gondozza az, aki megtalálja, A rend őre meghatva nézi a kis csecsemőt. Jó szive megindul és a kisded kékülő arcocskájára egy csókot lehel. Kovács Endre,
