Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-11 / 50. szám
50. szám. 1909 december 11. 3. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ T A T? P A ^gr 1 ARCA. Tgg, Tisza István gróf felolvasása a Protestáns Irodalmi Társaságban II. Hát megtudjuk-e mi érteni a tér és idő fogalmát, a kezdetet és véget, a születést és enyészetet, az örökkévalóság és az örökös fejlődés fogalmát ? De hát minden téren, a legpozitivabb tudomány terén is, a mint egy bizonyos mélységre elhaladunk, lett légyen az fizika, vegytan, vagy matézis, hát nem jutunk el mindenütt az emberi elme korlátjáig? Csak egyetlenegy példát engedjenek meg, uraim. Éppen a matézisből veszem, minden tudományok legpozitívabb, legracionálisabb, leglogikusabbjából., Van-e érthetetlenebb dolog az emberi elme előtt, van-e nagyobb abszurdum a mi emheri fölfogásunk szerint a végtelen nagy és a végtelen kicsi fogalmánál. Hát el tudunk mi képzelni egy mennyiséget, a melyet bármennyivel szorozhatunk, vagy bármennyit adhatunk hozzá, vagy bármennyit vonjunk ki belőle, mindig ugyanaz marad ? Hát van-e az összes dogmák terén fölfoghatatlanabb, abszurdabbnak látszó dolog, mint ez a matematikai igazság, a melyet hinnünk kell, mert rájutunk matematikai okoskodások logikájának vas kényszere alatt és hinnünk kell, mert beválik az életben, ha egyes gyakorlati képletekben a végtelen nagygyal és végtelen kicsinnyel operálunk. Hát ha ez igy van, ha ennél a száraz, logikai tudománynál is, nem is olyan magas szférákban csak. az elemi ismeretekben ha eljutunk bizonyos fokig, már túlhaladtunk az emberi korlátokon, ha itt is hinnünk kell, mert rákényszerit a logika, törvényekben, a melyeket meg nem foghatunk, meg nem érthetünk, akkor nem nevetséges dolog-e a lét legmagasabb problémáinál odaállani ezzel a mi szerény nyomorult emberi elménkkel, a mely még erre sem volt képes, még erre is gyönge fegyvernek bizonyult és azt mondani, hogy én nem hiszem azt, a mit én meg néni értek — mintha azt mondaná a tükör hogy csak azok a napsugarak léteznek, a melyek az ő maroknyi felületére esnek, mintha azt mondaná a prizma, nincs több meleget és fényt adó sugár, mint a mit az én kis testecském tör még<a maga elemeire. Minden úgynevezett tudományos rendszer, a mint egyszer a lét alapjainak níegoldásával akar foglalkozni, otthagyja a tudományt, megszűnik észbeli, elmebeli produktum lenni, álmodozássá, teóriáknak nevezett ködképek fölállításává válik. Minden tudomány és minden vallásos rendszer létföltételeit a lélek belső sejtelméből kívánja megfejteni és mindezek közt a kísérletek közt az, a mit Krisztus állít elénk, a legfenségesebb,. a legnemesebb, a legtisztább .és a legigázabb. .. A legigazabb, mert arra az erkölcsi érzésre alapítja magát, a mely ott él. vagy legalább is ott szunnyad minden emberben: Abból a gyarló, tökéletlen erkölcsi ösztönből a melyikkel különbséget tudunk tenni jó és rósz között, abból építjük föl az erkölcsi tökélynek legtisztább,, legmagasabb ideálját, a mely valaha létezett. És azután ezt az erkölcsi tökéletességet, ezt az erkölcsi ideált személyesítjük meg abban, az Istenben, a ki a világot kormányozza, a,ki a, szellemi, anyagi és erkölcsi világrendnek nagy uralkodója, parancsölója. És ezt -az erkölcsi erőt, ezt az erkölcsi tökéletességet a tisztaság, az igazság, az erő, a tökéletesség nagy tulajdonai mellett és nagy tulajdonai felett fölruházza a szeretet tulajdonával és az egész világrend vezető, éltető iptincipiu- mává a szeretetet teszi. Azt mondja Pál apostol, hogy majd ha eltöröltetik minden, a mi rész szerint való igazság, megmarad a hit, remény és szeretet, ez a három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet: az a szeretet, a melyik mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket remél és mindeneket eltűr és az a szeretet, a mely soha el nem fogy. Ez a szeretet képezi az egész mindenség, az egész erkölcsi világ összetartó kötelékét. Ez szabályozza viszonyunkat Istenhez. És ez kell hogy szabályozza viszonyunkat embertársainkhoz. Ez teszi Istent, az erkölcsi tökéletességet, a teremtés urát ennek a szegény, gyarló, embernek nevezett féregnek szeretett édes atyjává és ez teszi az Istenhez fiúi viszonyban ragaszkodó egész emberiséget egymás testvérévé. Hát Isten szeretető és kegyelme, a mely elnézi gyarlóságainkat és hibáinkat, a mi fiúi szeretetünk isten iránt és ebből kifolyólag a mi testvéri szeretetünk felebarátaink iránt: ezen fléhány szó az, a mire alapítja Krisztus a maga egész világnézletét, a maga egész világrendjét; és ez a néhány szó annyival, de annyival fenségesebb minden egyébnél, a mit akár azelőtt, akár azóta az emberi elme megalkodott. Hiszen Jézus előtt is volt aránylag tiszta fogalma Istenről a zsidó nemzetnek. Az az Isten, a zsidók Istene a boszuálló, kemény, hatalmas, haragtartó Isten volt. Hol áll az a szerető édesatya fogalmától ? És az ó-kor kultúrája, az ó-kor bölcsészete megalkotta az emberi alapon nyugvó etika terén talán a legfönségesebb alkotást. De hol van Plátó és Arisztotelész etikája attól a magaslattól, a melyre a mi kötelességeinket, a mi hivatásunkat a felebaráti szeretet fogalma helyezte ? És ha valaki még ezután is kételkednék benne, hogy isteni eredetű ez a tanítás, hát nézze meg, milyen nehezen tudta ez az egy pár nagy, egyszerűnek látszó igazság az emberiség leikébe befészkelni magát és milyen gyarlóén tudjuk még ma is, egy magát tisztultabbnak hivő kor gyermekei visszaadni, megvalósítani ezt az egypár egyszerű igazságot! Hiszen Krisztus azonnal meghódította az egész müveit emberiséget, alig pár század alatt uralkodó vallásává lett a világnak. De hol maradt belőle a szeretet ? Hol maradt a felebarát fogalma ? Hol maradt amaz egyenlőségnek, az emberi méltóság amaz egyenlő elismerésének fogalma, a mi a felebarát fogalmának becsületes megválósitását jelenti ? Hát nem kellett századoknak, ma már majdnem mondhatnám: évezredeknek eltelni, a mig a felebarát fogalma legalább némileg, gyarlón, tökéletlenül, de mégis lassan, nehezen átmegy az életbe és valósággá válik]? És mennyi gyűlöletet hirdettek eme szeretet nevében! Es mennyi sok bűnt, mennyi elnyomást, mennyi zsarnokságot kellett az emberiségnek azoktól elszenvedni, a kik Krisztus követői, talán a szeretetet vallásának hirdetői, a kik ezt talán hitték is és mindenesetre vallották! Ha t. közgyűlés, ha az emberi tudományt az emberi salak- tói meg akarjuk tisztítani, ma is, ha az emberi világnézletét magasabb, tisztább régiókba akarjuk felvinni, ma is vissza kell mennünk annak eredeti forrásához, oda, a hol a szeretetet tanították nekünk és semmi egyebet, oda, a hol a szeretet volt egv egész, az emberiség javáért átélt, az emberiség javára átszenvedett mártírhalálnak igazi, egyedüli éltető eleme. Krisztus tanításához kell tehát visszatérnünk; de nem ahhoz a gvayló, törékeny, múlandó mezhez, a melybe azt emberek I>öl- csesége öltöztette. Minden dogma emberi mii. Magán viseli az emberi gyarlóság bélyegét, a melyben megszületett. Hiszen könnyen kimutatható ó-kori, zsidó, görög, középkori, germán világnézeteknek, fölfogásoknak nyoma, megvalósulása egyik vagy másik dogmának keletkezésénél. A dogmára lehet szükség; hiszen természetes dolog, hogy pozi- tiz vallásoknak rendszerbe kell szedniük a maguk tanítását; de a dogma fogalmából a fejlődés fogalmát kizárni nem lehet. (Vége küv.)
