Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-04 / 49. szám
49. szám . 1909 december 4. 3. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ Tisza István gróf felolvasása a Protestáns Irodalmi Társaságban Korunk büszkén a fölvilágosodás korának nevezi magát. És igaz is. hogy tölti) fölfedezés, több tudományos újítás következett be az utolsó s záz esztendő alatt, mint talán évezredeken át azelőtt. Tágult az emberiség ismeretköre, a pozitív tudás a maga birodalmába ragadott tényeket és jelenségeket, a melyek előtt azelőtt tanácstalanul állott az emberi elme. Kitolódtak az emberi értelem megismerési határai. És különösen az exakt tndományok terén beálló rohamos haladás összeesik az emberiség gazdasági, társadalmi és politikai viszonyainak olyan átalakulásaival, a melyek megannyi ösztönzésül szolgáltak az emberi elmének arra, hogy merészen tegye túl magát az előtte eddig fönnállóit korlátokon, hogy nekivágjon az ismeretlen világ fölismerésének, hogy a maga erejére támaszkodva igyekezzék megoldani a lét problémáit. A teljes, korlátlan gondolatszabadság s a gondolat nyilvánításának korlátlan szabadsága belevitte e nagy kérdések taglalását a társadalom olyan köreibe, olyan rétegeibe is, a melyek eddig csöndesen, bizonyos szellemi apátiával vonultak meg a tekintély árnyékában. Mig a múltban az Istenség, a hit a materializmus problémái csak kevés bölcselőt foglalkoztattak, mig a múltban egy-egy évszázad alig mutat egynéhány nagy gondolkozót föl, a ki a lét problémáinak merészen, a bevett hagyományokba ütköző megoldásával foglalkozott, addig ma már a legféktelenebb kritika, a legféktelenebb izgatás tárgyaivá lettek ezek a kérdések : van-e lélek, van-e Isten, mi mozgatja e világot, mi lesz az ember sorsa, van-e más világ, a melyben bizhatunk, a melyben reménykedhetünk, — mindezek a kérdések mint megannyi játékszer dobatnak szét félmüveit és műveletlen körök eszmefuttatásaiban. Nincsenek meg tehát ma már azok a tekintély által megszabott pozitív sarkoszlopai az emberi gondolkozásnak, a melyek, ha talán akadályul szolgáltak a haladásnak, de legalább biztos zálogát képezték az emberiség nagy tömege lelki egyensúlyának és lelki megnyugvásának. Ma már ezeket a tőoszlopokat a lélek belső oszlopaival kell pótolni. — Ma már ama szellemi fegyverekkel szemben, a melyek ostromolják az emberiség hitét, szellemi védekezéshez kell nyúlni. Ma már az egyháznak minden eddigi föladata mellett ama mindennél parancsoló,bb és talán mindennél nehezebb kötelessége előtt állunk, hogy a hitetlenség, a materializmus áramlataival diadalmasan vegye föl a küzdelmet. És ha ebből a szempontból vizsgáljuk az emberiség helyzetét, egy sajátságos kép tárul föl előttünk. Mindama nemzetek társadalmában, a mely nemzetek lelki élete nélkülözte a protestantizmus éltető elemét, mind élesebb és élesebb, mint áthidaltatlar.abb ellentét fejlődik hit és tudomány, vallás és fölvilágosodás között. Azt a kétségbeejtő tünetet látjuk, hogy a fölvilágosodás, a tudomány mind vallásellenesebb irányokat követnek. A vallás, a hit pedig görcsösen kapaszkodik bele a középkori világnézlet avult bástyáiba s azok közé kívánja az emberiség lelki életér beszorítani. És a világnézlet e rettenetes bifurkációjának áldozatul esik nemzetek és társadalmak belső békéje. Két ellenséges táborra szakadnak egész nemzetek, a melyek nem érthetik meg többé egymást, a melyek gyűlölködő ellenségekként állanak és küzdenek egymással és két ellenséges áramlat marcangolja az igazságot kereső emberi lelket is. Egymás ellen fordul az emberi lélek két legnemesebb ösztöne. Az, a mely az ismeretet, és az, a melyik Istenét keresi. S ha ezzel szemben ama társadalmak felé tekintünk, a melyek, ha nem is esetleg protestánsak, de a melyeknek egész gondolatvilágára a protestáns fölfogás, a protestáns gondolkozás befolyást gyakorol, ott azt látjuk, hogy mind jobban szaporodnak a két látszólagos ellentétes tábor között a nagy belső szintézis jelenségei. Ott azt látjuk, hogy az emberiség előrehaladásának, a kultúrának egy alacsonyabb stádiuma csak az, a hol kitör az ellentét emberi és isteni tudomány hit és vallás között. De azután éppen a legmélyebben járok, éppen a legnagyobb elmék megtalálják a ki- egyenlítés útját, elvezetik a nemzetet, elvezetik a társadalmat olyan világnézlet boldogító terére, a mely modern fölfogást, a modern tudományosságot, a felvilágosodást, a lélek szabadságát az igaz, mély vallásossággal tudja összeegyeztetni. És vájjon, ha vizsgáljuk ennek a jelenségnek az okát, hát vájjon minek tulajdonítsuk azt? Talán annak, hogy a mi hitelveink olyan fölényben vannak más vallások hitelveivel szemben? Hát, tisztelt közgyűlés, én hiszem és vallom, hogy a mi hitelveink haladást képviselnek a római katholikus egyház hitelveivel szemben, de azért ezt a nagy jelentőségét a protestantizmusnak még sem ennek tulajdonítom. Nem annak, mintha dogmáink olyan magaslaton állanának és mintha dogmáink belső tartalma, lényege adná a kulcsot kezünkbe arra, hogy megtaláljuk az egységet hit és vallás között. Nem abban, hanem abban, hogy a protestantizmus eltörölte a dogmának azt a lelkeket lenyűgöző uralmát, a mely az igazság felé törekvő embert az emberi tekintélyek egész bástyáza- tával vette körül és akadályozta meg fejlődésében. A protestantizmus lényege az én nézetem szerint és igazi nagv missziója az emberiség történelmében nem az, hogy az egyházat megszabadította bizonyos visszaélésektől. Nem is az, hogyitt-ott javított, tisztított az egyház dogmatikus tanain De igenis az, hogy egy föllázadás volt a dogma uralma, föllázadás volt az emberi tekintély ellen, hogy kezébe nyomta a keresztény hívőnek a bibliát és azt mondta: terád nézve csak egy tekintély van, az Isten, a Jézus Krisztus tanítása; keresd meg azt a bibliában, építsd föl a magad hitét, a magad igaz, szent meggyőződésed szerint s akkor tárt karokkol fogadunk be magunk közzé Krisztus tanítványaként. Itt rejlik, itt fekszik a fejlődés, a haladás momentuma a pro- testántizmusban. Itt rejlik az a boldogító erő, a melynek folytán megtalálhatja az emberi elme, az igazságot kereső elme mindig, a fejlődésnek minden magasabb stádiumában is a belső egységet, a belső összhangot a tudomány és a vallás között. Mert hiszen, hogyha megtisztítjuk vallásnézetünket az emberi gyarlóság minden hozzátételétől és ha tekintély gyanánt nem fogadunk el mást, mint Jézus tanítását, úgy a hogy azt a szentirás elénk tárja, akkor ebben a tanításban nem ellentétet fognék találhatni a modern tudományosság legújabb vívmányaival szemben, de ebben a tanításban fogjuk megtalálni minden, az exakt tudományokra fölépülő világnézetnek is igazi koronáját, legszebb, legmagasabb, legfenségesebb betetőzését. Annyi uj meg uj vívmánnyal számol be az emberi elme aránylag rövid idő alatt, hogy emberileg érthető, hogy széles körökben széles körök fölfogásának alapjául az a meggyőződés alakul ki hogy csak az létezik, a mit megérthetünk, hogy csak az van, a mit láthatunk, tapasztalhatunk, elménkkel fölfoghatunk és megismerhetünk. S azután odaállunk, szabadgondolkozóknak nevezzük magunkat és félvállról mosolyogva tekintünk le azokra a szegény korlátolt elmékre, a kik hisznek még olyanokat is, a melyeket az emberi elme meg nem érthet az emberi ész meg nem állapíthat. Mondom, emberileg érthető, de olyan nagyon nevetséges, olyan nagyon szánalmas és annyira a fölfuvalkodott békát juttatja az ember eszébe Hiszen tudunk-e egyáltalán eszmélni, tudunk-e egyáltalán gondolkozni a nélkül, hogy öntudatlanul az eszmélés első pillanatától fogva egész gondolkozásunk alapjául olyan sarktételeket ne tegyünk, a melyek az emberi elme előtt egyáltalán megfoghatatlanok ? (Folyt. köv.)
