Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-20 / 47. szám
47. szám. 1909. nov. 20. 8. oldal „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ ll_ J Hírek a nagyvilágból^—. L____ '------------" A________Ji cTWagyarország. Politikai válság. A függetlenségi párt többsége leszavazta Kossuth Ferenczet s ezzel az ő, a nemzeti követelésekben való halogató politikáját. A radikálisok, t. i. Justh G\ula képviselőházi elnök pártja, mely az Magyarországnak Bécs jármai alól való felszabadítását nem akarja halogatni, a mely ezért magyar bankot, önálló vámterületet és magyar hadsereget követel, majdnem két annyi szavazatot kaptak, mint Kossuth- — Jól van ez igy, mégha nagyobb bonyodalom is lesz belőle; megláthatja ebből Kossuth is, Bécs is, hogy a megalkuvás, a halogatás politikája nem kell a magyarnak. Legújabb. Justh Gyula lemondott a képviselőházi elnökségről ésjielyébe Gál Gaszton választatott. Lelkészválasztások. Az ófehértói ref. gyülekezet Kádár Albert felső-réczei helyettes-lelkészt, — a losonczi evang. gyülekezett Wolf József fővárosi vallástanárt választotta meg lelki- pásztorává. ■4-. fii!'. , , i. I ! J Lelkészi beiktatás. Molnár Gyula, az újonnan megválasztott kükkzsérci Fehér megye ref. lelkészt múlt hó 17-én Bónis Bertalan világi tanácsbiró és Tóth Béla mezőkeresztesi lelkész iktatták be hivatalába. A múlt vasárnap iktatták be a fehércsurgói Fehér megye ref. egyház uj lelkészét, Kovács Lajost.- A beiktatást Csajthay Máté inotai ref. lelkész, esperesi kiküldött végezte. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság november 2- án a Kálvin-téri templomban fölolvasó-ülést és közgyűlést tartott. A fölolvasó-ülésen Antal Gábor dr. püspök imádsága után Zsilinszky Mihály dr. mondotta a megnyitó-beszédet. Azután a protestáns hit és fölvilágosodás címmel Tisza István gróf tartott előadást. Végül Kozma Andor a költeményét olvassa föl. — Tisza előadását, mely köztetszést aratott, lapunk jövő számában közölni fogjuk. Érettségi vizsgálatok megszüntetése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg kimondotta, hogy a felsőkereskedelmi iskolák három éves tanfolyamát négy évesre változtatja, de egyszersmind megszünteti ezeknél az iskoláknál az érettségi vizsgálatott. — Jó volna már az egész vonalon eltörülni az érettségit ! Iskolai jubileum. A budapesti református főgimnázium alapításának félszázados jubileumát ez év deczember havában üli meg. A jubileumi ünnepély részletes programmját közelebb állapítja meg az egyháztanács, illetőleg a jubileumot rendező bizottság. Az ünnepélyt a tervezet szerint Baksav Sándor püspök nyitja meg. A gimnázium félszázados történetét dr. Barthos Kálmán tanár irja meg, a kinek munkáját a jubileum alkalmára albumszerü diszmüként adják ki. — E helyen küldjük mi is a jubiláló iskolának őszinte üdvözletünket. Egy vármegye védekezése a pánszlávizmus ellen. Semsey Boldizsár, Sárosmegye főispánja, Eperjes város és a megye hatóságait és hivatalait képviselők utján értekezletre hivta össze. Az értekezlet a megyében elterjedt pánszláv akció ellen való intézkekéseket állapította meg. Nyitramegye a magyar kultúráért. A magyar közélet lehangoló jelenségei között is figj'elmet érdemel Nyitra vármegyének az elemi népoktatás föllendltése céljából legutóbb hozott közgyűlési határozata. A vármegye, mint Nyitráról jelenik, elhatározta, hogy a legközelebbi négy esztendőn belül a közoktatás- ügyi kormány tervei szerint kilencvennégy uj állami iskolát állít föl. Széchenyi Lászlóné grófné faipartelepe. A Remetevasgyár közelében fekvő régi Károlyi gróf-féle birtokot Széchenyi Lászlóné, Vanderbilt Gladisz vette meg. E birtokon a grófné most nagyszabású faipartelepet létesített. Eddig csak gőzfürész volt Remetevasgyáron' Ezt most nagyobbitották, s az uradalom gazdag erdőségeinek fatermékét a vasgyári ipartelepen dolgozzák föl. A cég tulajdonosa Vanderbilt Giadisz. — Hát a többi gazdag mágnás mit csinál? Megakarja szakítani Széchenyiékkel az érintkezést, mert szerintük a munka csak a parasztnak való, a mágnást lealacsonyítja. Kilencvenegy szabadalom repülőgépre és léghajóra. A magyar királyi szabadalmi hivatal eddig kilencvenegy repülőgépre és léghajóra, valamint repülőgép- és léghajóalkotórészre adott Magyarország területére szabadalmat. Az első bejelentés tizenhárom évvel ezelőtt történt s a bejelentő, a ki a.szabadalmat meg is kapta, magyar ember volt. A szabadalmi hivatal bejegyzése Tóth Béla nevére szól s a szabadalmat rspülőgépre adták. Bryan Magyarországon. A budapesti amerikai konzulátus értesülése szerint William Jennings Bryan a nyáron hosz- szabb európai körutat tesz és julius havában Magyarországra is ellátogat. Bryan hazánkban a politikai viszonyokat fogja tanulmányozni. Pusztító orkán Magyarországon. Europa északi részén óriási vihar száguldott végig, a mely Felső Magyarországon is megmérhetetlen károkat okozott. A felvidék falvaiban házak dűltek össze és húsznál több ember elpusztult. A vihar ereje még nem hagyott alább. Az ország csaknem minden részéből havazásról érkeznek tudósítások. Felsőkereskedelmi iskola Kecskeméten. Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatási miniszter értesítette Kecskemét városát, hogj' hozzájárul ahhoz, hogy Kecskemét várö'sa 1910-től kezdődőleg felsőkereskedelmi iskolát állíthasson föl. A Magyar- országon levő felsőkereskedelmi iskolák száma ezzel negyven- háromra emelkedett. — Bár volna 443 alsó kereskedelmi iskola. A pánszláv izgató. Csaplovics János antalfalvai evangélikus lelkészt nemzetiségi izgatás miatt az egyházmegyei törvényszék állásától elmozdította és a 2893 korona és 75 fillér perköltség megfizetésére Ítélte. Az elcsapott lelkészt azonban ez nem ejtette kétségbe és hamar segített magán. Hivei összeállónak és 100.000 korona alaptőkével Parasztbank Részvénytársaság cég alatt uj pénzintézetet alapítottak Antalfalván, melynek egyik igazgatójává és egyszersmind pénztárosává Csaplovicsot választották meg. — Ki kellene seprüzni az országból ezeket a hazaárulókat ! Mátyás király vadászkastélya leégett. Isztimér község határában elterülő bakonyi erdőség burokvölgyi részén az úgynevezett királyszállások állt hajdan Mátyás király hires vadász- kastélya, melynek egyes megmaradt részeiben még ma is vadász- társaság szokott pihenőt tartani- Amit az idő vasfoga nem lu- d >tt elpusztítani, most elpusztította a tűzvész.