Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-09 / 41. szám
41. szám. 1909 okt. 9. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 11. oldal. ... »\C S Regény. A szabadi tó. u* Irta: Qyalui Farkas. Üt ru (31. folytatás.) A basajóizüen vacsoráit. Mely után két óra hosszat beszélt neki az asszonya összevissza mindenféle históriát arról a rengeteg szövetségről, melyben Rákóezy állott. Nem maradt egy európai fejedelem sem. a kivel a szép asszony Rákóczyt bizalmas szövetségbe ne hozta volna. Két irócsausznak volt mit másolnia másnap s külön futárok vitték a portához a nagy fölfedezéseket, a melyeket az asszony tett. Természetes dolog, hogy Lintzeghet is belekeverte mindenbe, úgy, hogy Szeydi basa — és ezt talán épen nem akarta a szép Emineh, még jobban elhatározta, mint valaha, hogy elküldi e nevezetes férfin fejét Sztambulba a hatalmas szultánnak. Soha a basa kellemesebben nem aludt, mint azon az éjszakán. Nem igy Lintzeghék. Kolozsvár királybíróját este, mikor imádkozni letérdelt, a babonás török őrök verni kezdték. — Ne átkozódjál ellenünk, hitetlen kutya. Éjjelre a foglyokat fővel egymás mellé fektették. Ha valamelyik egyet moczczant, ha csak fölemelte a fejét, agyba-főbe verték. A királybíró szemeit kerülte az állom. Fejét, bár ütéseket kapott, Kolozsvár felé fordította. Semmit sem látott arra felé, és épen ez nyugtatta meg, tudta, hogy még mindig nem tört be a városba az ellenség. De meddig fog ez tartani? És vájjon az ő halálával megszabadul-e a város a töröktől? Reggel korán a tábor egy részét még messzebb vitték Kolozsvártól. — A foglyokat s köztük Lintzeghet és Brassai uramat a darabos szántáson hajtották. Ha valamelyik elbukott, azt botokkal végig verték. Elértek a Nádas patakához, mely az esőtől meg volt duzzadva. Övig mentek bele, némelyikük belesülyet az iszapba, azt társai húzták. Együk fogolynak gyermeke ott fulddokolt mellette, ezt vállára emelte. Akkor aztán előre bukott. Gyermeke is, maga is, egy szomszédja is oda fulladt, mielőtt az összecsavarodott láncokból kiszabadíthatták volna őket. Mikor átkeltek a nádason, Lintzeghet egymagára kivették a hosszú láncból, s egy lovat adtak alája. Szeydi basának tihája ott állott, s meghajtotta magát a biró előtt. — Nemes biró, szólt hozzá. íme, itt látsz egy jan- csár csapatot, mely ötven válogatott főből áll. Ez a te csapatod. Lintzegh azt hitte, hogy csak csufolodnak vele. — Ezt a derék csapatot, melynek te parancsolsz, elvezeted a városhoz, Kolozsvárhoz. Kinyittatod a kaput, s beviszed őket. Aztán ott tartod benn. Ók a tieid és Kolozsvár várossé. Lintzegh nem értette mindjárt a dolgot. Ha komolyan volt mondva, akkor nincs benne semmi veszedelem. Öt ven jancsárt föl falnak Kolozsvárott, ha már veszedelmet akarnának csinálni. Szó nélkül megindult tehát a város felé. A hogy a hid kapuhoz ért, látta, hogy a környéken egész sereg jancsár állott. Mindenik kezében egy-egy darab hegyes fa. Most már tisztában volt Lintszegh az egész tervvel. A mint ő bebocsáttatja az ő ötven jancsárját a kapu kis ajtaján, azok dulakodni kezdenek, erre előrohan a másik szakasz jancsárság és a kinyitott kapu elé cölöpöknek veri a fákat, úgy, hogy félnap is beletelik, mig azokat ki lehet onnan huzni, addig pedig akár az egész török sereg bevonulhat. A város falának foka tele volt fegyveres őrséggel. Ott látta Lintzegh Csanádyt, s ott legjobb embereit. Mind fegyverekkel ellátva, lövésre készen. A jancsár csapat láttára már nekik szegezték az egyik ágyút. De észrevették Lintzeghet. A jancsárok mellett lovagoló tihája bég odasz'dt röviden Lintzegh nek. — Nyittasd ki azt a kaput most, azonnal, köbömben itt a halálod. A mely fenyegetés talán utasítás ellenére történt, de ő nem tudott másként cselekedni. Lintzegh János egyet sóhajtott s latinul fölkiáltott: — Periculum est intromittendi! A miből Csanády rögtön megértette, hogy veszedelem, ha bebocsátják őket, hogy Lintszegh kényszerítve volt oda jönni. A kaput persze nem nyitották ki. A tihája villogó szemekkel tartott Lintzegh felé. — Miért nem nyitják ki? — Félnek tőletek, — mondá Lintzegh, — Igen sokan vagytok. Engedjetek engem egyedül, egészen közel. — Eh, ne bolóndits, kutya. Vigyétek és hurcoljátok a hóhérhoz. Általa haljon meg. Lintzeghet ekkor megragadták lerántották lováról és hurcolni kezdték a tábor cigánytelepéhez. Néhány cigányt hordozott magával a basa az olyan kivégzésekhez, melyeket szégyenitő büntetésül rendelt. Mikor már odaértek s egy hórihorgas cigány a kötelet is mutogatta, hirtelen ismét megállította a tihája a kivégzést s oda fordult Lintzeghez : — Ember, ha azt nem akarod, hogy azonnal itt szörnyet halj, nyittasd meg azt a kaput^ Utolsó órád ez, ha meg nem teszed. I .t ml •!!!« (Folytatás köv.) .£ nfaiíij.Q
