Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-04 / 36. szám
36. szám 1909. szept. 4. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 11. oldal. Regény. A szabaditó. Irta: Qyalui Farkas. (26. folytatás.) — Kis leányom, most aztán hirt hozok neked róla . . . Anna mélyen elpirulva, első pillanatban örömmel simult apjához. — Magam megyek követségbe a törökhöz. A leány most már szorosan átölelte apja nyakát és félelmesen mondta: — Nem, nem, édes apám. Maradj itthon. Lintzegh vasakaratjának erejével, visszakéri vszeritette magába azokat a kényeket, melyek már majdnem kitörtek belőle. — Ugan miért félsz, Annám? Nem első eset, hogy én követségbe megyek, hiszen jól ismernek engem odaát. A leány sírva kérte apját. — Kegyelmed is elhagy, apám uram. Mi lesz belőlem ? Két égő köny szökött Lintzegh királybíró szemébe. — Látod, kis leányom, nem szép tőled, hogy eltávozásomat igy megkeseríted. Elveszel erőmtől, melyre szükségem van a basa előtt. Hiszen rövid időn visszajövök és, mondom, hirt hozok Balóról, aki ezóta meghízott a piláfon. A leány fájdalmasan, szomorúan mosolygott. Lintzegh lázas sietséggel mondá: — Isten veled hát, édes kis leányom, nekem mennem kell. Anna szótlanul, némán csókolta meg apját. Az erős féríiu megrendült s erejének végső megfeszítésével bontakozott ki leánya karjai közül. — Csanádyt bíztam meg, hogy helyettesítsen. Légy hozzá bizalommal. így szólt és gyorsan távozott. Künn éppen akkor érkezett meg Brassai uram. Nagy néptömeg állott a királybíró lakása előtt. Anélkül, hogy bárki a tanácsból szólt volna, a czéhek mind testületeikkel jöttek el. H ire futamodott Lintzegh hősi elhatározásának. Senki sem hitte, hogy Kolozsvár királybirája élve fog visszakerülni s minthogy az ő erős akaratát meggátolni úgy sem tudták, mind eljöttek hozzá búcsúzni. Mindenik felekezet papja s egyházának főbb emberei eljöttek. Három különböző felekezeti áldást kapott Lintzegh és rengeteg sok bucsu-csókot kezére. A nép fele sirt, jajgatott királybirájának távozásán. Ruháját csókolgatták, kis gyermekeket vittek oda hozzá, hogy ruhájának szegélyét megérintsék. Lintzegh szótlanul haladt előre, mellette Csanády szomorúan, lehajtott fővel, s Brassai uram nagy közönyösséggel. Anna félig kábultan az utczára ment s a távolban követte apját. Látta a tömegből kiemelkedő nemes alakját, nézte, könvbelábadt szemmel, hogyan közeledik a hídkapuhoz. Még egy utolsó pillantást vetett a királybíró városa felé, azután kitárult a kapu, Lintzegh gyorsan kilépett rajta, utána Brassai és erre zörögve csapódott be a nagy ajtószárny. Lintzegh Anna megtántorodott. Elsötétült előtte minden. Most már azok, akiket szeretett, mind a török kezében: a halál torkában voltak. IX. Melyben egy török asszonyról van szó. Baló uram a török táborban erősen unta magát. Igaz, hogy kezdetben igen változatos látványt nyújtott a foglyok tömege. Férfiak, nők, gyermekek vegyest vagy lánczra fűzve vagy kötelekkel ötvenenkérit, hatvananként egymáshoz kötve. Aztán koronként összerogyott e fogolyláncz egyik szeme. A jámbor muzulmán őr ilyenkor felebaráti szeretettel korbácsolgatta a kidőltet, aki egy kis kínlódás után megszabadult minden földi fogságtól. Ilyenkor hirtelen leoldották a kötélről s más foglyot kötöttek be a szabadon őrizettek közül. Az elpusztultat azután nagy sebtiben el is földelték. Az se volt mindennapi látvány, mikor a foglyokat botozták. Valamelyik fogoly görbén talált ránézni egy igazhivő török katonára. Akkor ez nehány ökölcsapással tisztelte meg s minthogy megtörtént az, hogy ilyenkor annak a szegény párának valamelyik hozzátartozója megfogta a verekedő török kezét, a kedvtöltésében igy megakadályozott katona nagy lármát csapott s „lázadást“ kiabált. Ilyenkor körülfogták az egész szomszédságos foglyokat s szép sorjában megbotozták őket — a mi, azonkívül, hogy a foglyoknak is szórakozás lehetett, nagy szórakozására szolgált egyúttal még az unatkozó har- czosoknak is. Baló megszokta már e látványokat. Szive úgy elfásult, őt semmi sem hatotta meg. Egy dolog bántotta csupán. Hogy vele egy idő óta több figyelemmel bántak. Leoldották köteleit, jobb ételt kapott és őrei nagy illemtudással szóltak hozzá, sőt szolgálataikat ajánl- gatták. El nem tudta képzelni, mi történt. A fejedelemre nézve oly szerencsétlen csata folyamán őt kívül a csata vonalán, erős őrizet alá helyezték. (Folyt, köv.)
