Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-14 / 33. szám

10. oldal.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja1

33. szám. 1909 ang. 14.

1 Regény.

A szabaditó.

Irta: Gyalui Farkas.

I0i

(24. folytatás.)

Vili.

Melyben a králybiró próbát tesz.

A város falairól, a bástyák és tornyok őreinek hosz- szura nyújtott kürtjelzései teljesen megmeggyőzték a lakosságot arról, hogy semmi okuk sincs örülni, — mert az ellenség ismét itt van.

Az egész török tábor győzelemittasan ismét visszaérkezett, s újból elfoglalta előbbi helyét. Nagyon kevesen pusztultak el a harczban, megközelítőleg sem any- nyian, mint a mennyi uj fogoly érkezett vissza, a sereg előtt hajtva.

Az egész tábor épen úgy helyezkedett el mint távozása előtt. Szeydi basa sátorát, az egri basa lakóhelyét s a török vezérekét, úgyszintén a háremet ugyanoda helyezték el, hol azelőtt állottak.

Szeydi basa szive örömmel s mámorral volt eltelve. Erdély fejedelmét megsebesítették csapatai és seregét leverték teljesen. Külön futárokkal tudatta az örömhírt a szultánnak, és biztos volt arról, hogy most már a nagyvezét'i kaftány következik jutalmul.

Müvének koronájául Kolozsvár városát akarta föltenni. El volt tökélve, hogy most porig alázza s eltiporja ezt a makacs várost. Alig néhány órával a sereg elhelyezkedése után négy követet küldött be a városba.

M indnyáját a tanács elé vezették, melyet Lintzegh János összehívott. Ott voltak a centumpaterek is. A követséget ugyanaz a bizalmas ember vezette, a ki előbb már járt követül. Mind a négy követ egy-egv faragott hegyes nyársat tartott kezében.

— Kolozsvár tanácsa, — kezdé fennen beszédét a basa követe. — Uramnak, Szeydi basának nagy kegyelmét mutatja az, hogy mi ismét előttetek állunk, hogy a basa ő kegyelmessége egyáltalán követeket küld még hozzátok.

A tanácsot sa centrumpátereket láthatólag szomorúan érintette ez a fenhájázó hang. Verner bizonyos diadallal méregette társait, mintha ezt mondták volna pillantásai:

— Ugye, megjósoltam én ezt?

Lintzegh János arcza mint egy szobor, oly szilárd s változatlan maradt. A követ folytatta:

— A ti makacsságotok nagyobb szigorúságot érdemelne, de az én kegyes jó uram most is vár s azt izeni nektek, adjátok át nyomban a várost, mert. . . .

Lintzegh közbeszólt.

— Lehetetlen.

A tanács ijedten nézett öseze, Csanádit kivéve, a ki helyeslőén bólintott. Verner kihívóan tekintett szét a centumpáterek között s némán megbotránkozását látszott kifejezni eljárása fölött.

A követ fölemelte a kezében tartott nyársat s letette az asztalra. Embermagasságnál nagyob hegyes végű rúd volt, mely mellé a másik három küldött szó nélkül odafektette a kezeikben tartott nyársakat.

— Nézzétek meg ezt a három szerszámot. A hatalmas basa azt üzeni nektek, hogy ha most mindjárt kegyelemre meg nem adjátok magatokat, az egész városi tanácsot ilyen nyársakra huzatja.

A borzongás moraja futott végig a gyűlésen. Mielőtt Lintzegh szóhoz jutott volna, fölpattant helyéről Verner — s hangosan, kiabálva monda:

— Itt nincs más ut, mi megadjuk magunkat. Mi nem kötünk ki a basával.

Lintzegh János csöndesen megrázta a fejet:

— Nem úgy van. Nekünk ezt nem szabad tennünk, sőt életünk fogytáig zárva kell tartanunk kapuinkat a török sereg előtt.

Verner az asztalra csapott öklével s a követhez fordult:

— Az egyetlen, a ki makacskodásával és dicsőségvágyával bajt hoz reánk, a saját királybírónk.

— Nem az egyetlen, — rnondá fölkelve Csanádi. — Én is mellette vagyok. Inkább meghalunk, de a városba mi be nem ereszthetjük a Szeydi basa seregét, hiszen ha benn lesz, ugv is felkonczol mindnyájunkat. Haljunk meg hát inkább a város védelmében.

Többen k iá 1 tótták kőzbe:

— Igaz, igy 'egyen.

Nehányan elégedetlenül morogtak, hangosan nem mertek szólni.

Lintzegh szilárd hangon szólt:- Tudom, hogy a basa nagy haragja nem is oly nagyon Kolozsvár ellen van, hanem ellenem. Jó, teszek erről.

— Hogyan? — kérdé gúnyosan Verner.

— Próbát teszek, Istenben bízva.

És a követhez fordult:

— Jó követ, társaiddal együtt vidd mega basának üdvözletünket s mondd meg, hogy a választón magam adom meg személyesen.

Csanády fölugrott s ijedten nézett Lintzehgre.

— Mit akarsz?

— Magam kimegyek Szeydi basa táborába, a basa elé s vele fogok beszélni.

Verner arcza kipirult, az öröm lángja lobbant föl rajta. A követ csöndesen megcsóválta fejét. Csanády hevesen szólni akart, de a királybíró határozottan hallgatást intett. A követhez fordult.

— Ezt mondd meg a basának.

(Folyt, küv.)