Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-14 / 33. szám
33. szám 1909. aug. 14. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 5. oldal. Tudakozzátok az írásokat. Vasárnap, aug. 15. ,,Az Ur Jézus neve magasztaltatik vala.“ (Cselekedetek könyve XIX. rész, 17. vers.) Az első keresztyének között az Ur Jézus neve magasztal- tatott; hát közöttünk magasztaltatik-e ? Igen; de nincs köszönet benne, mert mi közöttünk az Ur Jézus neve csak szájjal magasztaltatik. Egv- átalában mi igen szépen tudunk beszélni az Istenről, az O törvényeiről, az Ur Jézusról és az O evangéliumáról s ezek mellett a mi kötelességeinkről. Hogy azon- képen is kellene cselekednünk, bizony erről a legtöbbször elfeledkezünk, sőt épen az ellenkezőjét tesziik annak, a mit tennünk kellene. Azt hiszük, hogy, a mint az embereket szép szóval megcsaljuk, épen úgy megcsalhatjuk az Istent is; pedig csak magunkat csaljuk meg és magunknak teszünk kárt. Értsük meg, hog3f nem üres szavakkal, hanem igazi cselekedetekkel kell megmutatnunk a mi hitünket s nem szép szóval, hanem az Isten törvényének követésével kell az Ur Jézust magasztalnunk. Hétfő, aug. 16. „Azt mondja a halgatag az ő szivében: Nincsen Isten.“ (Zsoltárok XIV. rész, 1. vers.) Ha széttekintünk magunk körül s látjuk felettünk a napot, vagy a holdat és csillagokat, látjuk a földet s ennek virágzó pompáját vagy fehér hó takaróval bontott mezejét: önkénytelenül is azt kérdezzük magunktól, hogy honnan vannak mindezek? Ha megismerjük életünket, vagy az emberek életét s mindenütt azt látjuk, hogy nem a mi magunk erőtelensége, hanem valami más rajtunk kivid eső hatalom az, mely éltet, táplál és igazgatja minden dolgainkat: önkéntelenül is azt kérdezzük, ki az, kinek jóvolta napjainkhoz napokat told, kinek bölcsessége vezérel az élet utaiban? Mindezekre csak eg}' a felelet, az, hogy Isten, a mi jó A- tyánk az, ki teremtette a világot s minden e világban valókat, a ki szeretetteljes gondviseléssel vette fel a mi dolgunkat is. Csak a bolond mondhatja azért, hogy nincsen Isten. Kedd, aug. 17. „Isten akaratja szerint, a menned ideig él, éljen a testben az ember.“ (Péter I. levele IV. rész, 2. vers.) A mennyi ideig él az ember, az Isten akarata szerint éljen, mert egyedül ez utón találhatja meg boldogságát és érheti el végcélját, az örök idvességet. Hányán vannak az emberek között, a kik Isten akarata szerint élnek? Azt hiszem, hogy igen kevesen. És miért? Mert ugj' tetszik az embernek, hogy könnyebb a maga akarata szerint élnie. Pedig az embert a maga akarata rendszerint bűnre viszi s a bűn miatt boldogtalanságra; az Isten akarata pedig az, hogy az ember tisztaságban járjon és boldog legyen. Beláthatná hát minden ember, hogy a maga érdeke is azt kívánja, hogy Isten akaratát kövesse. Igaz, hogy ez gyakran nehéz, mert valóságos önmegtagadást követel, de Isten ad erőt is, hogy az O akaratát kövessük. Csak hittel kell megnyugodnunk abban, a mit Isten akar s akkor lesz erőnk is, hogy azt kövessük, a mitől függ földi és síron túl való életünk üdvössége. Szerda, aug. 18. „Nevekedjiink mindenestől fogva abban, aki Fő, tudniillik a Krisztusban“ (Pál levele az Ephézus-beliek- hez, IV. rész, 15. vers.) Legyen a Krisztus a mi példányképünk! Azaz tanuljuk meg Tőle, hogyan éljünk, hogyan gondolkozzunk és mit cselekedjünk és ugv éljünk, úgy gondolkozzunk és úgy cselekedjünk, ahogy O élt, gondolkozott és cselekedett. Hogyan élt a Krisztus? Ugv, mint Istennek gyermeke, mert mindig az Isten akaratán járt- Hogyan gondolkozott a Krisztus? Mindig Istenről és az O dolgairól gondolkozott. Hogyan és mit cselekedett a Krisztus ? Amit Isten parancsolt és ahogyan parancsolta: mindig a jót és mindig szeretettel cselekedett. Éljünk mi is úgy, hogy mindig Isten akaratán járjunk; éljünk úgy, hogy mindig Istenről és az O nagyságos dolgairól gondolkozzunk; éljünk úgy, hogy mindig Isten parancsolatait kövessük: akkor leszünk igazán a Krisztus tanitvám^ai, akkor leszünk igazán keresztyének s akkor nyerjük meg az élet tiszta örömeit s az örök élet üdvösségét. Csütörtök, aug- 19. „Erősítsétek meg a ti ellankadt kezeiteket és erőtelen térdeiteket erősítsétek“ (Ésaiás, XXXV- rész, 3. vers ) Küzdés az élet s e küzdelemben gyakran elfáradunk; de ha győzni akarunk, meg kell erősítenünk ellankadt kezeinket és erőtelen térdeinket az Istenben való hit és bizodalom által. Hit nélkül nincs élet; az Isten atyai szeretetébe vetett hit nélkül haszontalan küzdés, a mi életünk. Ha azért eddig hit nélkül jártunk, vegyük fel magunkra a hit ércz-paizsát s meglátjuk, hogy ezzel könnyen diadalmaskodunk az élet küzdelmeiben'. Bizalom nélkül nincs élet; az Isten irgalmában való bizo dalom nélkül reménytelenül kellene küzdeniink a bűn ellen. Ha azért eddig nem bíztunk Istenben, vegyük fel a bizodalom ruháit és meglátjuk, hogy bizodalmunk nem lesz hiábavaló. Isten atyai jóságába és szerető irgalmába vetett hittel és bi- zodalommal erősítsük meg életünket! Péntek, aug. 20. „Megutálja felebarátját a bolond“ (Példabeszédek XI- rész, 12. vers-) Egy Istennek vagyunk gyermekei, tehát egymásnak testvérei is vagyunk, azért egymást, mint jő testvérek, szeretnünk kell. Egymásra vagyunk utalva s csak az egymás iránt való testvéri szeretet tesz képessé arra, hogy egymásért valamit tegyünk. Csak a bolond utálja meg az ő felebarátját, csak az esztelen nem szereti testvérét. Mit cselekszünk mi e tekintetben? Szeretjük-e felebarátainkat, mint testvéreinket; szeretjük-e testvéreinket, mint önmagunkat? Magunkat felettébb szeretjük s rajtunk kívül mással nem igen törődünk, vagy ha törődünk, akkor szeretetlenseg, irigység és boszu a mi törekvésünk ellenükJól vagyon-e ez ? Nem jut-e eszünkbe, hogy nekünk is olyan mértékkel mérnek mások, mint amilyennel mi mérünk azoknak ? Azt akarjuk-e, hogy ebben az amúgy is sok keserűséggel telt életben még boldogtalanok is legyünk: azt akarjuk-e, hogy az élet harczában egyedül maradjunk? Ha nem ezt akarjuk, akkor szeressük felebarátainkat, mint magunkat! Szombat, aug. 21. „Vagyon olyan, aki alkotik, mindazáltal annál inkább gazdagodik; és vagyon olyan, aki megtartóztatja magát az adakozástól, de ugyan szűkölködik“ (Példabeszédek XI- rész, 24- vers.) „Szegények mindig lesznek veletek“, mondá egykor az Ur Jézus; Isten a szegények részét nálunk tette le, erre tanít szent könyvünk. Hogyan van az mégis, hogy ugv megrestültünk az adakozásban, a szegények gondjának felvételében, mintha sohasem hallottuk volna az Ur Jézust és az O evangéliumát? Imé, láthatjuk, hogy Isten bőségesen visszafizeti a jókedvű adakozónak azt, mivel ő a szeretet oltárán áldozott — és láthatjuk, hogy vagyon, aki megtartóztatja magát az adakozástól, de ugyan szűkölködik. Nem jut-e eszünkbe, hogy Isten látja a mi cselekedeteinket és aszerint áld meg ? Nem látjuk-e, mennyi szegény van közöttünk s hogy az egyház, az iskola, a haza mind tőlünk várja gyámolitását? Ne feledjük el, hogy a jókedvű adakozót az Isten szereti. Youngstown, 0. Hankó M. Gynla. ref. lelkész.
