Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-17 / 29. szám
10. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 29. szám. 1909 julius 17 (20. folytatás.) — Nekünk ő a törvényes és a basa hiában fog maga fejedelmeket felkaftányozni, mi nekünk második Rákóczy György most az élő fejedelmünk. Neki megesküdtünk arra, bogy a várost nem adjuk át a ti kezetekre. Nem tehetjük, hogy eskünket megszegjük. — Az az eskü kényszerítve volt. Lintzegh kénytelen volt mosolyogni: — Ti akarnátok arra kényszeríteni minket, hogy az önként fogadott esküt elhagyjuk. Ili higyjétek el, ez nem fog sikerülni nektek. — Pedig ezzel sok életet mentenétek meg. — Az élet becsület nélkül mit sem ér. — Ám lássátok, — mondá a követ. Ezzel meghajtotta magát és távozott. Ugyanekkor Szeydi basa, miután sátra teljesen elkészült, előhívatta Balót, a fejedelem elfogott követét. A fiatal követ teljesen fásultan lépett a basa elé, ki lábait keresztbe vetve, kényelmesen csibukozott, mert már akkor hívei voltak a dohánynak az igazhivő moz- limek. Balót megkötözték, mint bármelyik más foglyot s a többiek közt tartották, legfönnebb annyi kitüntetés érte, hogy külön felvigyázója volt, kinek jól értésére adták, hogy ha nem találna eléggé vigyázni a foglyára, halálra botoztatják. — Mondd meg ennek a keresztény kutyának, — szólt oda foghegyről tolmácsának a budai basa, — hogy mindjárt meg fog halni. Baló azonban egyetlen szót sem felelt néhány pillanatig. Önkéntelenül végig gondolt életére. Mindenütt csupa izgatott, zajos jelenetek száguldoztak végig rohanó sebességgel lelke előtt. Sehol semmi derűs pont a múltjában. Most Anna arcza merült föl előtte. Fájdalmas érzés lopózott szivébe. Nem félt a haláltól, hiszen annak a kornak fia, főképpen a katona, soha sem tudta, hogy melyik pillanat hoz az örökös harczban reá halált. Nem is volt olyan rettenetes a halál gondolata, mert olyan bő aratása volt a csatákban a halálnak s mert minduntalan a halált látva szem előtt, megszokottnak tűnt föl. De most Annáért becscsel bírónak tűnt fel előtte az élet. — Hát semmit sem válaszol az a hitetlen ? — kérdezte a basa dühösen. Szeydi szerette volna, hogy legalább kevés hatást gyakoroljon a fogolyra fenyegetése. Mód nélkül felbo- szankodott szavának hatástalanságán. — Mit válaszoljak ? — felelt Baló. — Hatalmatokban vagyok, nem kérek s nem várok irgalmat. Szeydi basa fejét csóválta s barátságosabban beszélt, apró zöldes szemeivel sűrűn hunyorgatva. — Megszabadulhatsz, sőt örökre gazdag, boldog ember lehetsz, egy feltétel alatt. Baló kíváncsian nézett a basára, kinek szavait ő még a tolmács magyarázata előtt megértette. — Te a fejedelem bizalmasa vagy. Hogy miért jártál Kolozsvárott, azt tudjuk. Baló összeránczolta homlokát. — Van nekünk egy jó emberünk Kolozsvárott, tőle tudjuk, hogy te a fejedelmetek megbízásából ellenünk lazítottál. A fogoly vállat vont. — Kötelességedet teljesítetted, jól tetted. De most az az óhajtásom, hogy beszélj nekünk azokról az összeköttetésekről, melyeket Rákóczy György néhány külföldi udvarral folytat. Tízezer arany a tied, ha valami újat mondasz, melynek hasznát vehetem. Életed, szabadságod meglesz. Baló mindjárt felelt. — Basa, nem tagadom, hogy néhány dolgot hallottam s talán tudok is. De engem esküm a fejedelemhez hűséggel köt. Én nem teljesíthetem, amit kérsz. — Hát akkor meghalsz! — kiáltotta a basa. — Hát akkor meghalok, — válaszolt a fogoly. — Gondold meg jól a dolgot, —tolmácsoltatá neki ismét Szeydi. — Holnap már összeütközünk Rákóczy- val és szétzúzzuk egész erejét, ü már nem is fejedelem. A hatalmas szultán elrnozditotta, hiszen tudod, hogy Barcsay a mi emberünk. — Nekünk Rákóczy a fejedelmünk, — felelt nyugodtan Baló. A basa türelmetlenül intett. Balót karon ragadva © * kifelé hurczolták. Vissza vitték a többi foglyok közé. Mielőtt azonban odaérkeztek volna, egy sűrűn lefátyolozott női alakkal találkozott Baló. Két eunuk kivont karddal haladt a nő előtt, jelezvén, hogy nem őrizésre, de védelmére s tiszteletére állanak. Baló, ki azt hitte, hogy veszteni viszik, alig ü- gyelt reá, de annál nagyobb kíváncsisággal nézett feléje a nő. Emineh, Szeydinek legkedvesebb s reá legtöbb befolyást gyakorló felesége, jobban mondva háremhölgye volt az, ki egy kis sétát tett a táborban. Ez is szeszélye volt, melyet a basa senkinek másnak a világért sem engedett volna meg asszonyai közül, de neki elnézte. A nő egy kezében tartoti könnyű legyezőfélével megérintette az előtte haladó egyik őrt: — Eredj kérdezd meg tőlük, ki az az idegen ? Az eunuk pár pillanat múlva visszatért s meghozta a kívánt felvilágosítást. Baló, aki észrevette, hogy az őt vezetőktől a török hölgy kérdezősködik, feléje nézett. (Folyt, köv.)
