Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-17 / 29. szám
29. szám. 1909 julius 17. 7. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ egyházi Élet. Missio hatósági gyűlés. A Ref. Church in the U. S., melynek kormányzata alatt több magyar gyülekezetünk áll, f. hú 7-én és következő napjain tartotta szokásos évnegyedi gyűlését Ritts- burgban. Mióta a Ref. Church palotája és központi épülete elkészült Philadelphiában, azóta a missioi tanácsgyülések rendesen Philadelphiában tartatnak, azonban a nyári negyedévre eső összejövetel a bevett gyakorlat szerint Pittsburgban megyen végbe. A gyűlés tárgyai a szokásos Superintendesi jelentések meghallgatásán kívül magyar ügyeket is foglalt magában. A gyűlés legelején megható közvetlenséggel vettek búcsút Rev. Dr. I). S. Fouse, Lis- bon-i, Iowa, lelkésztől, ki egészségi állapotára való tekintetből, lemondott a nyugati kerületi Superintendenségről. Rév. Fouse 22 évig volt missioi Huperiiitendens és 42 év óta hü lelkipásztor az Ur szőlőjében. A magyaroknak mindenkor igaz barátja volt. Szeretett és segített bennünket. Megérdemli, hogy mindenkor hálával emlékezzünk meg róla. Helyébe nyugati Superintendensnek, helyettes Superintendens czimmel Rév. Hornig, Saint Louis-i lelkész választatott meg. A Cleveland east sidei lelkész beadott kérvénye alapos megbeszélés tárgyát képezte. Ez ügyben az határoztatok, hogy mivel százon felül van a csatlakozást ellenző egyhaztagok száma és mivel épen Clevelandban olyan régi amerikai magyarok alkotják a gyülekezet tagjai többségét, kik életgyökerók erősségét jórészben állandóén amerikai talajba bocsátották és a kik nem kivannak otthonról kormányoztatni, tehát a missiotanács a csatlakozás vagy nemcsatlakozás ügyének eldöntését rendes törvényes útjára tereli, nevezetesen a Pittsburg Synod közgyűlése elé, hova az a magyar e. m. áltál különben is felterjesztetett. Rriu0eporton Harsányi István lelkész, kinek egészségi allapota bar javulóban van, de a nagy egyház szellemi és kormányzati ügyeinek nehézségeit nem bírja meg, ideiglenes kisegítőt nyert. A board örömmel emlékezett meg a bridgeporti hívek azon szeretetérői és részvétéről, mellyel beteg lelkészók iránt viseltetnek. So. Rend egyelőre, egy év folyamára Rertók Béla lelkész áltál lesz ellátva A board értesülést nyervén hazulról a felől, hogy a hazai egyet, egyház újólag kész felvenni a tárgyalásokat a Kei. Chureh-ei, a tárgyalások bizalmas jellegű folytatásara a missiotanács elnökét, Rév. Souders Superintenden- set és a missioi ügyészt kéri fel. A trtntoni perrel a missio nem kivan tovább foglalkozni. Mem azért, mintha nem bízna igazsága diadalában, — a mennyiben az ítélet egyébként még ma sincs véglegesen kimondva, csupán az alkormányzó adta meg a maga opinionjat, azaz véleményét az ügy érdemére, — hanem egyszerűen azért, mert nem tartja sem az amerikai, sem a hazai egyház méltóságával, sem az egyház hivatásával megegyeztethetőnek a további huzalkodást. Az amerikai reí. egyház ezen magatartasaval is megmutatta, hogy a kér. szeretet és méltányosság magaslatáról biralja el a helyzetet. Vajha meg is értené mar egymást a két főhatóság. Ez volna kezdete a termékeny munkásság idejének. Homestead, Pa. Gyülekezetünk körében lelkesen, szépen ünnepeltük isten ama választott emoerének, a halhatatlan emiekü Calvin születésének négyszazados évfordulóját. Együtt voltunk, hogy az évszázados fordulónál ég felé emeljük hálás tekintetünket és megköszönjük jóságos Istenünknek a mi szent hitünket, evangéliumi tiszta vallásunkat, melynek oly sok lelki áldásait élveztük kora gyermekségünktől fogva. Mem embereknek hódoltunk, hanem Annak, a kit egyedül illet hódolat, tisztelet, imádat és dicséretmondás. A gyermekek gyönyörű éneke is meghatotta a sziveket. Uj erőt vettünk lelkűnkbe szeretni lnven anyaszentegyházun- kat és hűek maradni apuink szent örökségéhez mind halaiig. — Templomi ingatlanainkat körülvevő díszes vaskerítés munkálatait valóban emlékezetes, történelmi jelentőségű alkalommal, Calvin születésének négyszazados évfordulója alkalmával kezdettük meg. Annál kedvesebb és szebb emléke lesz az a hithüségnek és anyaszen tégy ház iránti áldozatkész szeretetnek. Segítsen meg bennünket a jó Isten, hogy a mit elkezdettünk, az Ő szent nevének dicsőségére szépen és jól el is végezhessük. — Julius 5-én tartott jó sikerű és szép lefolyású egyházi mulatságunk alkalmával lett kisorsolva négy más nyereménytárgy kíséretében az az értékes aranyóra és aranyláncz, melyet egy buz- góságban tündöklő, vidéki házaspár, Held Ferencz és neje ajándékoztak volt templomunknak. A drága tárgyat a 31. szám nyerte meg. A többi nyertes számok a következők: Az albumtartót megnyerte a 360. szám, a diszkötésü zsoltárt a 197. szám, a disz- kötésü imakönyvet a 445. szám, a másik diszkötésü imakönyvet a 437. szám. A nyertes sorsjegyek tulajdonosai nyeremény tárgyaik átvétele végett bármely időben jelentkezhetnek a parochián. Köszönet úgy az áldozatkész testvéreinknek, kik a nyereménytárgyakat ajándékozták és első sorban annak a jólelkü házaspárnak, Held Ferencz testvérünknek és kedves nejének, mint a többieknek is és végül mindazoknak, kik sorsjegyeket vásároltak és igy a sorsolás sikeréhez hozzájárultak. Ezen sorsolás körülbelől 80 dollárt jövedelmezett tisztán, feltéve, hogy a még kinlevő nehány jegy árát megkapjuk. Ez is igen jó segítség a mai nehéz időkben! — Derék homesteadi és vid. ref. b. s. és egyh. egyletünk a reánk következő szombaton este fogja rendes havi gyűlését tartani az iskolában. Az egyleti tisztviselői kar épen most állította össze a félévi pénztári jelentést, mely azt az örvendetes jelentést tartalmazza, hogy az egylet készpénz vagyona, daczára a sok kiadásoknak, jótékonyság oltárára juttatott adományoknak, ezerötszáz dollár és néhány cent. TtjÄtrek, kik még egylethez nem tartoznak, álljatok a kibontott J^Ej^alá, magatok és családotok javát tekintvén! V So. Rend, Ilid. Egyházunk javára e hó 10-én este a Turner Hall-ban a „Lelencz“ czimü négy felvonásos színmű került sorra, mely alkalommal a kibérelt terem zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel. Gyönyörű látványt nyújtott a lelkes ifjúság előadása, kik otthonos megjelenésükkel ugyancsak tapsra hívták fel a nagyérdemű közönség becses figyelmét. Nem mulaszthatjuk el, hogy ez alkalommal is, hogy hálás köszönetünket ne fejezzük ki a helybeli R. Katii. Műkedvelői Kör érdemes tagjai közül azoknak, kik szives közreműködésük által bennünket kisegítettek. Egyszersmind hálás köszönetét mondunk a nagyérdemű közönség szives pártfogásáért. — E hét folyamán mintegy 24 tagból álló énekkart alakitot- tunk. Egyházi énekkarunk főcélja leend, hogy magas szárnyalásu énekeivel isteni tiszteleteinket emelje és meghatóbbá tegye. Mint ilyen, reméljük, hogy a jelentkezett s beiratkozott ifjaink közös erővel törekedvén, a szép és nemes czélt elérhetjük. — Nyári, mindennapos iskolánkban 28-an járnak a gyermekek, kiknek oktatásával a lelkész naponkint 4 és fél órán át foglalkozik. Nagyobb leánykák kézi munkák (varrás, horgolás) tanításában részesülnek. <' — Egyházi életünk nagyon szépen halad a tökélyesbülés felé. Eddig ismeretlen testvéreink közelről-távolról jelentkeznek s az egyház tagjai közé való beiratkozásukat kérik. Reméljük, hogy az ifjú lelkész s a gyülekezet buzgó kitartása által egyházunk rövid idő alatt megfelel hivatásának. Philadelphia, Pa. — Vasárnaponkint délelőtt jll-kor és este ^8-kor a Franklin és Thompson utcák sarkán lévő saját templomunkban istentiszteletek tartatnak. — Vasárnapi iskola tanításaink, vasárnaponként reggel 9—10-ig tartatnak, saját templomunk tantermében. Egyházunkban kereszteltettek: 1. Fiák Mihály és Marán Mária hitestársak fia, Mihály (Árpád, Gáspár). Keresztszülők voltak; Tuszó Gáspár és Stefán Károlyne. 2. Magyar Demeter és Vargha Jusztina ref. szülők leánya, Ilonka. Keresztszülők voltak; Szeutpeteri Mihály és neje. A jó Isten áldja meg e kisdedeket s legyen vezérük mindvégig. (Folytatása a 11. oldalon.)