Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-10 / 28. szám
10. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 28. szám. 1909 julius 10. — Akkor lecsapjuk a nyakát, — mondá végtelen komolysággal az érdemes férfiú. A két hajdú a helyére állott, s a heves követnek megmagyarázták, hogy ha nem tesz féket a nyelvére, könnyen fej nélkül jut vissza a török táborba. — De hiszen, — dörmögte Verner félhangosan, — megbánjuk mi még ezt. Lintzegh hidegen nézett reá s nem szólt hozzá e- gyetlen szót sem. Nyilván nem akart a követ előtt beszélni. A követ előadta küldetését és megbizatását. — A hatalmas budai basa, Szeydi, kegyelmet akart gyakorolni Erdélyország fővárosán s mielőtt tönkre tenné azt a hütelen, pártütő alattvalóját... — Megállj, — szólt közbe Lintzegh. — 0 a mi fejedelmünk s ha róla nem beszélsz tisztelettel, ép úgy jársz, mintha minket sértenél meg. A követ, a ki egyik igen kedvelt s bizalmas embere volt Szeydinek, bosszúsan rázta meg fejét s megjegyezte magyarul, mert jól tudott: — Bizony kegyelmed is, Lintzegh uram, jobban tenné, ha a helyett, hogy kötekedik a kegyelmes basával, alázatosan beszélne vele. A városnak is, kegyelmednek is több haszna volna belőle. Lintzegh egészen barátságosan felelt: — Jó követ, te is hűséges embere vagy gazdádnak. Nekem a fejedelem uram, neki esküdtem hűséget s bizony megtartom azt. A követ ismét folytatta: — A kegyelmes basa utoljára szólít meg benneteket szépen, most még jóakarattal, adjátok át neki a város kulcsait s adjátok meg szépen magatokat. Nagy lesz az ő kegyelme. Lintzegh oldala mellől odaszólt erre Csanádi: — Látjuk, hogy mekkora. Ott lángol a kegyelnie a falakon kívül. Mit vétett az a sok ház? Miért gyuj- tatta töl? A követ nem felelt, hanem Lintzeghez fordult: — Hidd meg nekem, királybíró uram, hogy első sorban ti fogtok megszenvedni. A basa el van határozva, hogy titeket a legszigorúbban büntet. Mindnyájatokat, az egész tanácsot, karóba huzat, ha ellenkeztek vele. — Ne szaporítsuk a szót, — felelt Lintzegh. — Mi a basa ő kegyelmességévei nem akarunk összetűzni. Tudjuk, hogy gyöngébbek vagyunk, de azt is tudnia kell a basának, hogy a kétségbeesés sok erőt ad. Egynémely ostromnál tapasztalhattátok. Mi jóban akarnánk maradni a basával. Azonban Kolozsvár városa, Erdély fővárosa, nem lehet török kézen, mert ez szabad város, melynek urai a törvények s a törvényes fejedelem. — Az törvénytelen. (Folyt, köv.) j lí ^ szabaditó. w ■M- «/ * /süN Irta:Qyalui Farkas. r;! Irta: Qyalui Farkas. (19. folytatás.) — Ne tedd azt, kegyelmes basa. — Miért nem? — Sok jó enni és inni való van benne, kár volna, ha az összesülne. — Mindig a gyomrod a fő előtted! — Hát még az a sok szép leány és sok csinos asz- szonyka! — mondá ravaszul Achmed. Szeydi egy pillanatig meghökkent, kémlelve nézett a másik hasa szemébe. — Achmed, ne bolondozz, te itt lóvá tennél magam előtt. — Soha életemben szebb leányokat nem láttam, mint a kolozsváriakat. — Bánom is én. Annál inkább elfoglalom ezt a fészket. Te szedd össze az ennivalóidat, én pedig majd a magam jóvolta után nézek, de aztán elpusztítom a föld színéről ezt a kigyófészket. VI. Melyben aggódva várják a jövőt. A Szeydi basa pár ezer foglya jól dolgozott, az e- gész tábor körül volt már véve sánczokkal. Nem jó tréfálni azokkal az átkozott gyaurokkal, gondolta magában a hatalmas basa és alaposan körül vétette magát mindenféle védelmi eszközökkel, nehogy meglepjék. Különösen Kolozsváritól félt, nehogy csúffá tegyék. Kolozsvár királybirájáról, a rettenthetetlen Lintzegh- ről meg volt győződve, hogy a dzsinekkel czimborál s képes őt magát, ha nem vigyáz, kilopni a táborából. Mikor aztán mindennel rendbe jöttek, bevezetésül elküldött néhány száz janicsárt, hadd gyújtsák fel a városon kivül, a falak mellett eső épületeket. Azok nagy sebtiben meg is cselekedtél-:. Nehány száz apró ház égett, nagy rémületére a benne lévőknek. Ilyen előszó után beküldte a városba tihaját: követét. Az egyedül ballagó és kopjáján fehér kendőt hozó férfiút minden további szó nélkül bebocsátották a kapun. A város bírája elé kívánkozott. Odavezették a tanácsházhoz Lintzegh elé. A királybíró az egész tanácscsal mind együtt várta. — Ti engedetlen kutyák, — kezdé beszédét a követ. Lintzegh kiszólt: — Mákos uram! A hajdúk hadnagya kivont karddal belépett. — Két hajdút ide állít kegyelmed. Ha ez a követ még egyetlen tiszteletlen szót szól hozzánk, mint Kolozsvár város magusztratualis perszonáihoz...
