Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-10 / 28. szám
6- oldal. 28. szám. 121 2 július 10. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja'* cA méhfélék életéröl. MOCSÁRY SÁNDOR-tól. 111. Némely fajokból tavaszkor csak nőstényeket találunk; a hímek sokkal később, nyáron és ősszel jelennek meg a fiatal nőstényekkel együtt. A tavaszkor megjelenő és építő nőstények a telet már megtermékenyített állapotban dermedtségben töltötték. Minden egyes nőstény sejteket készít petéi számára, mégpedig minden egyes pete részére egy önálló sejtet. A nagyobb vagy kisebb számú sejtek hosszában egymás mellé, főié, vagy közös fedő alá vannak helyezve. A sejtek a földben, kövek alatt, régi fatörzsek üregeiben, fal- hasadékokban, a rózsa- és szederbokrok kivájt törzseiben, vagy ágaiban, a házfalak és födelek nád-szálaiban, üres gubacsokban, csigaházakban stb. vannak elhelyezve. Anyaguk a nemek és fajok szerint különböző. Minden egyes sejtet az anya egészen virágporral, vagy virágporból és mézből készült táplálékkait telt meg, melyre aztán egy petét helyez s a sejtet bezárja. A kikelt álcza ebből az anyagból táplálkozik, amelyet a gondos anya oly jól ki tudott mérni, hogy a szerint, amint az álcza a sejtben nő, kevesbe- dik az eledel, s mikorra felnőtt, a táplálékot egészen felemésztette. Sejtjében aztán pergamentszerü gubót, vagyis szövedéket készít, melyben bábbá változik. A tökéletes méh kikelésére igen különböző idő szükséges; sok fajnál több nemzedék jelenik meg egy évben, mig másoknak kifejlődésére egy egész év szükséges, úgy hogy azok vagy mint álczák, bábok, vagy mint kifejlett rovarok jelennek meg. Legtöbb gyüjtő- méhet tavaszkor találunk, május-junius hónapokban, nyáron már sokkal kevesebb faj jelenik meg, őszkor ismét valamivel többet láthatunk; ezek egy részének nőstényei kitelelnek a földben vagy más a hideg ellen védett helyeken és sejteket csak tavaszkor építenek. A magánéltei gyüjtőméheket, fészkük építése szerint, föl lehet osztani: kaparó méhekre, melyek a földben fészkelnek és fészküket csak földiéül készítik; faméhekre, melyek sejtjeiket a fákban vagy ágakban építik, ahol vagy egyes sejteket vájnak ki, vagy hosszú csőveket, melyeket fürészporral sejtekre osztanak; a pehelyméhek- re, melyek sejteiket főleg az ajakos növények s a birsalmafák leveleiről levakart pehelyből falyukakban vagy más üregekben készítik; levélmetsző méhekre, melyek gyüszü alakjához igen hasonló s többnyire 9 darabból álló sejtjeiket a földben, lyukakban, fatörzsekben vagy növényszárakban, a különféle növényekről erős állkapcsukkal lemetszett levéldarabokból, a legmüvésziebb módon, minden ragasztószer nélkül állítják össze; kárpitos-méhekre, melyek sejtjeiket a földbe teszik s azokat viráglevelekkel vagy a pipacs leveleivel bélelik ki; végre agyagválasztó méhekre, melyek a szájukon bizonyos ragadós folyadékot bocsátanak ki, mely megke- ményül s ebből készítik fal- vagy földlyukakban sejtjeiket. A méhfélék, álczáik táplálására, az élősködők kivételével, virágport hordanak be; maguk pedig a virágok édes nedvével táplálkoznak. A virágpor meggyüjthetése végett a méhfélék különös szerkezettel vannak ellátva a test bizonyos részein. Némelyeken a hátsó lábszárak fejének első ize feltűnően szélesre lapított s fényes, sima külrészén kissé bemélyedett, élein pedig hosszú szőrszálakkal van megrakva; másokon a hátsó lábszárak s a lábfej egész külső oldala sürü szőrrel fedett s azért ezek lábszáron-gyüj- tőknek neveztetnek. Ismét másoknál a hátsó ezombokon és a csípők hegyein, részben még a hátsó lábak oldalain hosszú szálakból álló szőrpamat van: ezek czombon-gyüjtőknek hivatnak. Ismét másokon e czélra a has hosszú serteszőrökkel sűrűn megrakott s e miatt hason-gyüj- őknek mondatnak; ezeknél a hátsó lábak szőrössége nem jön tekintetbe, valamint az élősködőknél sem, melyeknek hasa és a hátsó lábszárai többé-kevésbbé csupaszok. E különösségek főleg a nőstényeken érvényesek, a hímeken kevésbbé szembetűnök, de azért a nemek meghatározására nagy fontosságúak. A gyüjtőméheknek nagy ellenségeik saját vérrokonaik: az élősködő vagyis kakuktnéhek, melyeknek gyüjtőkészülékük nincsen. Hogy tehát saját fajuk fönmaradását biztosíthassák, petéiket a magánéltü gyüjtőméhek sejtjeibe csempészik, midőn azok az álczák részére táplálékkal már el vannak látva. De nemcsak az élősködő méhek nőnek fel a gyüjtőméhek sejtjeiben, hanem bogarak is, melyeknek apró álczái a növényekre másznak ahonnan aztán a méhekre mennek át, s ekként azok fészkeibe jutnak, hol nemesik az álczatáplálékot emésztik fel, lnne n inig it a fészek jogosult tulajdonosát is. Igen érdekes élősdijei továbbá némely magánéltü gyiijtőmé- heknek az igen kis Strepsipterák vagy Rhipipterák, melyeknek apró, szárnyas himjei a méhek és darázsok testén szárnyaikkal ide s tova vergődnek; egészen féregalaku, barnamellü és fejű fehér nőstényeik pedig azok belsejében élnek, s csak fejük áll ki a méh potrohának két szelvénye közt. Az élősködő méhek tehát, mint mondottuk, petéiket a társas és magánéltü müvészmébek fészkeibe rakják. Minden egyes nem, néha minden egyes faj, szabály szerint, bizonyos nemet és fajt választ. Egy fajnak néha több élősdije van, valamint ugyanazon élősdi méh nem ritkán több faj fészkében kisebb példányok fejlődnek ki, s az élősködő méhek épen azért nagyság tekintetében nagyon változók. Rendesen mindig a müvészméhek társaságában vannak vagy fészkeik közelében tartózkodnak: a virágokon, falakon, odvas fatörzseken, régi czölöpökön s várják, mig a tulajdonosnő fészkét elhagyja s a távollétet felhasználva, petéiket a fészekbe csempészik. Az élősködő méhek néha testalkatukra és színezetükre nézve nagyon hasonlítanak a fészek igazi tulajdonosához. A gazda és az élősködő méh közti kölcsönös viszony még nincs egészen tisztába hozva, mert azt, ami mélyen a földben, falakban vagy faüregekben történik, nagyon nehéz megfigyelni. A különböző vélemények között a legvalószínűbb Lepelletier franczia természetbúváré. Szerinte, ha az élősködő méh a gyüjtőméhet a fészekben találja, akkor sietve visszahúzódik; köztük viadal életre- halálra nem fejlődik ki, noha mind a kettő fulánkkal van ellátva; hanem az élősködő méh csak menekülni igyekszik. Ez akkor rakja petéit a sejtekbe, midőn azok nincsenek még egészen bevé- gezve és a szükséges készlettel ellátva; az élősködő a gyüjtőméhet nem öli meg, mert különben a sejt, melybe az élősdi petéit tenni akarja, nem lenne bevégezve; ekként azonban az élősködő ivadékáról gondoskodva van, mert a gazda mi rosszat sem sejtve, a sejtet bevégzi és élelemmel ellátja. Az élősködő petéi sokkal előbb kelnek ki, gyorsan fejlődnek s a fészeképitő álezáinak kikelése előtt már fölemésztik az ezek részére rendelt táplálékot, úgy hogy ezeknek éhen kell veszniük. Egy sejtben sohasem lehet két ál- czát vagy bábot találni. A müvészméhek mindazáltal sokkal termékenyebbek, mint az élősködők. Az összes méhfélék himjei jobbára karcsuak, csápjaik rendesen hosszabbak, színezetük és egyéb jellemükben is egészen eltérők a nőstényektől, s mert fulánkjok nincsen, az őket ismerő búvár már szabad kézzel is leveszi a virágokról. Megfigyelték azt is, hogy az oly rovarok, melyek nem csupán egy meghatározott növényfajra vannak utalva, miként a méhek, válogatás nélkül több fajt látogatnak, mindig csak oly fajt keresnek fel, amilyenre kora reggel először szállottak. Ily bölcsen intézkedett Isten a növények elkorcsosulása ellen ! — Vége. — i
