Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-03 / 27. szám

10. oldal.

,, Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“

27. szám. 1909 julius 3.

| Regény.

. ........ ..

A szabaditó.

I

lrta:(iyalui Farkas.

T'.(18. folytatás.)

Leányát lázas állapotban, betegen találta. Szomorúan rázta meg a fejét:

— Nem csoda, nem csoda.

Hanem hát nem azért volt ott az öreg gazdasszony, hogy a maga sokféle tudományával ne tudjon rajta segíteni. Ah, akkoriban nem volt annyi ellensége az embernek betegség alakjában. Minthogy a halálnak a csatározások révén úgy is elég zsákmánya volt, nem törődött újabb meg újabb betegségek, czifra nevű bajok létrehozásával. És a város érdemes fizikusának, Trau- tenbusch doktornak egy pár reczeptből meg lehetett élnie. Ezúttal a ház mindenható gazdasszonya nem is engedte, hogy oda betegye a lábát. Maga főzött jóféle herbateát Annának s régi szokásához híven odaült á- gyához, elkezdvén neki végig mesélni mindazokat a a számtalan eseteket, melyekben az ő csodás herbateája meggyógyította az emberiség szenvedő részének nehány tagját, a ki szerencséjére az ő kezei közé került.

Anna magához intette apját s pirulva kérdezett valamit tőle.

— Légy nyugodt, kedves kis leányom, — mondá Lintzegh. — A hogy hirt hallok róla, rögtön tudatom veled.

— Mielőbb, — mondá halkan a leány.

— Talán sokkal előbb, mint hinnéd, — felelt Lintzegh komolyan.

— Igazán? — mondá Anna örömmel.

— Bizony, mondom, — felelt szomoraun Lintzegh, a ki tudta, hogy Szeydi basa tábora minden órában megérkezhetik.

Maga aztán el is távozott, nyugalomra intvén leányát s előkészítvén arra, hogy nemsokára törökök érkeznek a város elé.

— Egy kis lárma lesz, de ne félj, legalább hallunk valamit Baló uramról.

S ezzel a városházára indult. Alig néhány lépésnyire a városházától, a szűcsök tornyából, mely Szamos- falva felé volt építve, a lármadob megszólalt.

Az egyik őr hanyathomlok lerohant a toronyból s a városházához futott.

— Mi baj, atyafi? — kérdezte tőle Lintzegh.

,— Itt az ellenség, — hebegett a jámbor.

— Miféle ellenség?

— Azt már nem tudom, — válaszolt, — csak azt tudom, hogy nagy csapat tart erre.

— Azt majd meglátjuk ellenség-e? Eredj őrhelyedre.

Azalatt a többi tornyok is átvették a lármajelzést,

az egész város a falak felé futott, most már, — mindenki tudta, hogy itt van a török.

Csakugyan, Szeydi basa hatalmas tábora hömpöly- gött a város felé. Jóval előtte a fejedelem tábora vonult el, de ezt Kolozsvár lakói nem láthatták, mert messze oldalt kerülve a Szamos völgyén túl. hegyeken keresztül átkanyarodva majdnem Szász-Fenes végéig mentek, őket követte a Szeydi nag\T hadteste.

Minden jel arra mutatott, hogy Kolozsvár közelében fogja a basa a döntő csatát vívni a fejedelemmel. Maga Szeydi ugyan nem akarta, mert nem tetszett neki a makacs, fejedelméhez tántoríthatatlan város kö- zelléte. De mégis hitte, hogy roppant túlerejével biztos a győzelme. Előbb azonban, biztonság okáért is, Kolozsvár városát akarta alaposan megfélemlíteni, vagy mint akkoriban mondogatták „keztyünek ujjábán dudára tanítani“.

A Szentgyörgy szőlőhegy tájékára volt a Szeydi basa sátrának helye kiszemelve, a nagy sereg pedig teljesen körülfogta Kolozsvárt. Egy hatalmas zöme Ko- lozsmonostor felé, a fejedelem seregének irányában helyezkedett el, a basa személyes vezetése alatt álló csapatok a szamosfalvi oldalon, a többiek pedig Felek felől s a Házsongárd felől körülfogták a várost, teljesen és tökéletesen.

Még egyet kell folemlitenünk: Szeydi basa, kinek állomáshelye Buda vala, de a kit, mert Nagyváradon sokat járkált, Erdélyben inkább a nagyváradi basának neveztek, háremét is magával hozta, vagy legalább is háremének egy részét. A szépeket két-két lóra tett hinten s a hol az ut keskenysége miatt ezen a módon nem lehetett, gyaloghintón hozták. Aztán részükre a basa sátora mellé külön, nagy ponyvákkal körülkerített sátort vertek.

Szeydi kíséretében volt az egri basa is. Talán Eger jó bora, vagy ml más, de Achmed basa, különben alárendeltje a legfőbb basának, a helytartó számba menő budai basának, bires volt jámborságáról, szelídségéről s arról, hogy néhány falat Ízletes sülttel, egy-két üveg jóféle borral, melyet azonban ügyesen kellett hozzájuttatni, menten kiengesztelődött.

Szeydi rideg, hozzáférhetetlen vérszomjas pogány volt, a kit talán egy-egy szép asszony szeme tudott megvesztegetni. Hanem aztán ezekkel a veszedelmes fegyverekkel szemben egészen tehetetlen volt.

Tudta is azt mindenki, hogy a jó basa, kinek a szultánján kívül másnak nem kellett volna parancsolnia, háremének szép gyöngyei előtt olyan olvadékony volt, mint a vaj s ezek a lányok, meg a feleségei, kik szintén szép számmal valának, rendelkezhettek vele.

Ezúttal azonban a basa egyelőre nem sokat törődött háremével, reábizta az egészet legfőbb eunukjára, maga pedig az egri basa mellett lovagolva, dühösen kiáltott fel, Kolozsvárra mutatva:

— Ha Allah is úgy akarja, porrá égetem ezt a várost. (Folyt, köv.)

\