Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-03 / 27. szám
fi. oldal „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja cA méhfélék életéről. MOCSÁRT SÁNDOR-tól. II. A herék a méh-társadalom hímjei. Nagyobbak, mint a dolgozók, fejők vastag s nagy reczés szemeik a fejtetőn egymást érintik. Tavaszkor a rajzás előtt mintegy 14—21 nappal előbb kelnek ki; rest állatok, melyek semmit sem dolgoznak (innen a közmondás), jobbára a kasban csendesen ülnek s csak nagyon meleg időben, reggeli 9 és délután 3 óra között röpködnek néhány perezig, hogy megtisztítsák magukat. Augusztusban vagy szeptemberben aztán ütött az ő haláluk órája is, mert ekkor a munkások kiűzik őket a kasból, hol éhség és hideg következtében elvesznek, vagy némelyek szerint halálosan megszurják s a kasból kilökik. A kas összes méheinek anyja és feje a királyné, melyből — mint mondottuk — csak egy van minden kasban. Potroha hosz- szabb, mint a többieké és sárga gyűrűs. Lábai is hosszabbak, szárnyai ellenben rövidebbek, mint a dolgozóké. O rakja a petéket, melyekből hímek, nőstények és dolgozók lesznek. A társaság minden tagja szereti és tiszteli. Néha szép időben a friss levegőre ki- kijön; máskor folytonosan népe között marad s a kast csak akkor hagyja el, ha fiatal rajjal kiköltözik, hogy uj telepet alapítson A méhek, ha a királyné elhal s a kas uj királynét nem nevelhet, sorsukkal elégedetlenek lesznek, megszűnik a munka, a társaság vagy feloszlik vagy elhal. A fiatal királyné soha sem a kasban termékenvül meg, hanem mindig azon kívül, a levegőben. E végből a fiatal királyné násznépe kíséretében délután 1—3 óra körül a légbe száll (nász- röpülés). Mindama peték, melyek az anya vagyis a királyné mindkét petefészkében megérnek, csak egyfélék; ezek közül a meg nem ■termékenyitettekből csak herék, a megterinékenyitettekből pedig dolgozó-méhek vagy királynék lesznek, a szerint, mint a kikelő álcza dolgozóméh- vagy királyné-táplálékkal étettetik. A királyné nászröpülése alkalmával megtermékenyül élte e- gész tartamára, mely az olasz fajtáknál 2—5 évig, más fajtáknál 3—4, sőt rendkívüli esetekben még tovább is terjedhet; mely idő alatt a nyári hónapokban 2—3 száz s egész életében pár százezer petét rakhat. A tejfehér, körtealaku petékből csak egyet-egyet rak minden egyes sejtbe. Ezekből már 48 60 óra múlva fehér, lábnélküli, féregszerü álczák kelnek ki, melyeket a dolgozók, virág porból és mézből készített táplálékkal etetnek s oly gyorsan nőnek, hogy a dolgozó- és királyné-álczák születésük után ütödnap- ra, hat és fél nap múlva a here-álczák is már ki vannak nőve. Élelemre ekkor többé nincs szükségük s azért a dolgozók sejtjeik nyílását viaszfedővel zárják el. A zárt sejt lakója ekkor munkához lát s finom barnavörös selyem szövedéket készít magának, melyben bábállapotba megy át, mely a királynénál 8, a dolgozóknál 11, a heréknél 15 napig tart. A peték lerakásától számítva 20-ik napon kél ki a dolgozó-méh. a királyné már a 16—17-iken, ellenben a hímek csak a 24-iken. A fiatal dolgozó-méh másnap már kiröpül a kasból s részt vesz a közös munkában épugy, mint a kas régi lakói. Ha a királyné béna szárnyú s azért nászröpülésre nem mehet, vagy ha megsérül, sőt Berlepsch megfigyelései szerint, tartós hideg kevetkeztében is, csak him azaz here-ivadéknak ad életet. Ezt hereköltésnek nevezik s a kas pusztulását vonja maga után. Ellenben a dolgozó-méhek, ha árvákká lettek, dolgozó-álczának királyné álczává leendő átváltoztatásával könnyen nevelhetnek maguknak királynét, mindaddig, mig a sejtekben dolgozó-álczák vagy peték vannak; mert a dolgozó és nőstény méhek álczái eredetileg n m különböznek egymástól, hanem csak a tágasabb sejtben jobb tápláltatás következtében fejlődik ki királyné a dolgozó-méh helyett. A kasban mindig csak egy királyné van, csak egy lehet, az állam feje, anyja, mindene. De ha eljön az idő, midőn a fiatal ki27. szám. 19f 9 julius 3. rálynék sejtjeikből kikelni kezdenek, minthogy több királyné egymást nem tűri meg a kasban, az öreg királyné a dolgozók egy részével elhagyja a kast, hogy uj telepet alapítson. Ezt rajzásnak nevezik s ez közönségesen május—júniusban szokott történni. Ha az ilyen rajt kasba nem csalogatjuk avval, hogy a királynét ide betesszük, akkor a méhek a legközelebbi magas fán, vagy hasonlóan keresnek maguknak nyugvóhelyet s egymásba csimpeszkednek akként, hogy mellső lábaival minden egyes méh az előtte levő hátsó lábaiba kapaszkodik s igy az egész raj koszorút képez. De ha rossz az időjárás, vagy más ok áll elő, mely miatt a raj ki nem vonulhat, az öreg királyné a fiatalokat fulánkjával vagy még bölcsőjükben üli meg, vagy ha már kikeltek volna, nyílt harczban, egyked- vüleg néző népe előtt, mert versenytársnőt hiúsága nem tűr. Ha az első raj az öreg királynéval kivonul, első szülött leánya örökli jogait. A többi herczegnőket: testvéreit, féltékenységből a. zonnal irgalom nélkül gyilkolni kezdi. De ha ebben a dolgozók megakadályozzák, akkor az államban lázadás üt ki. Az öregebb nővérek egyike-másika párthiveivel, egy nagy csapat dolgozóval és hímmel, mint utóraj elhagyja kast,a fiatalabb testvérnek hagyva vissza az uralmat a szülői házban. Ily módon a kas 4—5 rajt is ereszthet egy év alatt. A fulánk, mellyel a fulánkos hártyás-szárnyu rovarok (Hy- menoptera aculeata) nőstényei el vannak látva, nemcsak védő- és támadó eszköz, hanem fontos szerepet játszik a peték lerakásában is. A heréknek, miként egyáltalán a him hártyás-szárnyuaknak, nincsen fulánkjok. A királyné fulánkját csak királyi versenytársnőjével szemben használja, embert csak ritkán szúr meg. A fulánk méreghólyaggal áll összeköttetésben, a honnan szúráskor a méreg a fulánkon át a sebbe jut; de minthogy a mézelő méh fulánkja 26 visszás horoggal van ellátva, midőn az állat ki akarja huzni, megszakad s ekként halálát okozza. A méhszurás igen fájdalmas és néha halálos is lehet, mint ezt több példa bizonyítja. Már Aristoteles is említ egy esetet, melynek egy ló lett áldozata. Götze jeles természetbúvár írja, hogy a mansfeldi grófságban egy öreg tanító szenvedélyes méhgyüjtő volt. Egy reggel, szokása ellenére, sipka nélkül ment méheihez. A méhek az összes kasokból dühösen rohantak neki. Az öreg ember kézzel-lábbal igyekezett magát védeni, mire a méhek még bőszül- tebbek lettek. Végre a földre rogyva, a méhek halálra szúrták. 1858-ból is van adat följegyezve, melynek áldozata Holecy nevű lelkész lett, kinek egyetlen méhszurás, alig negyed óra alatt, halálát okozta. Ha méh szúr meg, czélszerü a fájó részre a fulánk kihúzása után nyállal megnedvesitett földet tenni vagy pedig borókafenyőszesszel bedörzsölni. Végre megemlítem még, hogy a méheknek, miként a legtöbb állatnak, számos ellensége van, mely nemcsak készleteiket rabolják el, hanem személyüket is. Ilyenek a Pernis apivorus és Me- ros apiaster nevű madarak és számos rovar. Betegségeik közöl említést érdemel a gombabetegség, melyet penészgomba okoz. Az igazi méhfélek legnagyobb csoportját a magánéltü gyüjtő- méhek teszik; kisebb, de még mindig tekintélyes számmal következnek utánok az élősködő vagy kakukméhek. Mindkét csoportból bár már nálunk is, de főleg a tropikus tájakon gyönyörű színezetű s nagy fajok élnek. A nemzeti muzeum gyűjteménye e tekintetben is már igen kiváló helyet foglal el az ilynemű gyűjtemények között. A magánéltü gyüjtőméheket müvészméheknek is nevezik s méltán, mert közülük mindegyik anya a maga gyermekei számára igazi művészi sejteket, azaz bölcsőket készít s ellátja azokat élet- utjaikra a szükségesekkel; ő maga pedig, hivatását már betöltve, valahol a virágok között hal el, a nélkül, hogy gyermekeit valaha láthatná. (Folyt. köv.)
