Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-19 / 25. szám
2. oldal. 25. szám. 1909 junius 19. „Amerikai Magyar Eeformátusok Lapja“ A keresztyén egyház története. " Irta- Farkas József. I. Az elsöpiinköst ünnepétől Nagy Konstantin császárig (30—324. Krisztus szül. után.) 3. Az üldözések. Könnyű valakit vagy valamely intézményt gyanúsítani, rágalmazni; könnyű az értelmetlen népet egyes gonosz lelküeknek félrevezetni. így mivel a keresztyének egy láthatatlan szellemi Istent, még pedig templom, oltár s véres áldozatok nélkül, lélekben és igazságban imádtak, felhozták ellenük, hogy nincs Istenük és vallásuk. Mivel istentiszteleti összejövetelük alkalmával Krisztus megtöretett testének és kiontott vérének emlékére ur- vacsorázott, ebből az ellenség azt a gonosz rága'mat költötte, hogy a keresztyének isteni tiszteletük alkalmával emberhúst esznek, embervért isznak. Ki ne borzadna az ily emberektől? A békecsókot, melylyel a keresztyének egymást vallásos összejöveteleik alkalmával a közöttük meglévő testvéries érzés kifejezéséül illették, a legaljasabb bűnök jeleként magyarázták. Ha már a keresztyéneket ily botrányosan bűnös színben tüntették fel a pogány nép előtt, akkor aztán könnyeu kifejlődött ennél az a meggyőződés, hogy a mi természetes csapás, p. o. vizáradás, tűzvész, döghalál, földrengés stb. időnként előfordul, mert megtűrik magok között Krisztus híveit. Úgy hogy később szójárássá lett: ha nincs eső, üsd a keresztyéneket, vagyis hogy ők az okai a szárazságnak. Elborzad az ember, ha olvassa, hogy mit kellett egyik-másik tartományban a keresztyéneknek szenvedniük. Feldúlták házaikat, javaikat; egyiket egy, másikat más módou kínoztak; nem volt a ki végeztetésnek oly neme, melyeket Krisztus követőivel szemben ne alkalmaztak volna. Egész gyülekezetek, tanítóikkal együtt pusztákba, vadonokba menekültek, ahol egyiket megölte az éhség vagy szomjúság, a másikat a hideg vagy betegség; egyik elvérzett a vadállatok körmei között, másik a pogá- nyok kardja által. Ha száz nyelvem s a világon a legerősebb hangom volna — Írja Lactantius 310 körül — még sem tudnám az elkövetett bűnöket mind elbeszélni és nem tudnám elősorolni mindazon kínzó eszözöket, melyeket a hatóságok éles esze az ártatlan keresztyének nagy tömegének kínzására feltalált. Férfiak és nők, aggok és fiatalok, előkelők, katonák, iparosok hurczol- tattak Krisztusért vérpadra. Szabadon bántalmazhatta a keresztyéneket bárki is; nem kímélték tőlük az ostort, korbácsot, pál- czát; némelyeket összekötött kezekkel valamely különös géphez erősítettek, mely aztán a test egyes részeit szétszaggatta; mások testét vasszegekkel, horgokkal tépték darabokra; ismét másokat egyik kezüknél vagy lábuknál fogva akasztottak fel, a holttesteket a földön hagyták napokig henteregni. Nem kell törődni a kerestyénekkel — rendelé egyik helytartó — nem méltók azok arra, hogy őket emberekül tekintsük. Megtörtént az is, hogy az elébb már félholtra kínozott keresztyénnek meztelen testet vastagon bekenték mézzel s kezeit összekötve tették ki a napra hogy a legyek s más férgek által napokig gyötörtessenek. Megesett, hogy egész csapat férfit, nejeikkel s gyermekeikkel együtt egy napon végeztek ki különféle kínzások között. Lé«y hü mind halálig és megadom néked az élet koronáját! Az e korban élt keresztyének — kivévén ritka keveseket, kik a kinoztatásoktól megrettenve, hitüket gyáván megtagadták — hívek voltak mind halálig; imádkozva, dicséreteket zengedezve, gyakran üldözőikért imádkozva mentek a keserves kínok elé. A szerencse csak az volt, hogy ilyenféle üldözések egy húzómban nem tartottak hosszú ideig, s ritkán dühöngtek azok az egész római birodalomban, hanem annak csak hol egyik, hol másik tartományában. A Il-ik század elején az üldözésekre Traján császárnak (98— 117) a titkos társulatok ellen kiadott rendelete szolgáltatott alkalmat. Bithinia helytartója, Plinius, a keresztyének egyesületét is titkos társaságának tekinté, s minthogy ezek vallásos ösz- szejöveteleiket magánházaknál, néha rejtekhelyeken tartották, azon császári rendelet következtében kegyetlenül üldözőbe vette őket Kis Ázsia több tartományában. Ekkor végeztetett ki a 120 éves Simeon jeruzsálemi püspök s az Ur rokona, kit, miután Krisztushoz több napi korbácsoltatás után hü maradt, keresztre feszitett -k (lu7). Ekkor hurczolták Ignáczot az antiókhiai püspököt Rómába s egy cirkusz porondján tigrisekkel szaggattatták széjjel (110). Hadrián császár idejében a zsidók Barkokhba (csillagfi) vezérlete alatt a rómaiak ellen fellázadtak (132). és minthogy a rómaiak a zsidókkal egynek vették a keresztyéneket, ezek közül is számosakat kivégeztek, másrészt meg a zsidó-lázadók dühöngtek Krisztus hívei ellen. A lázadás leveretése után az életben maradt zsidókat a császár rabszolgákként hurczoltatta széjjel, s hogy Jeruzsálemtől elidegenítse őket, a városnak még nevét is eltörölte s azt Jupiternek és saját magának a nevéről Aelia-Ca pitolinának nevezte el, a város kapuja fölé czimerül egy sertés alakokat faragtatott s a tíolgothán Vénus pogány istennő tiszteletére építtetett templomot, Krisztus sírja fölé Jupiter szobrát állittatta s halálos büntetés terhe mellett megtiltotta a zsidóknak a Jeruzsálembe való belépést. Hadriánt a trónuson Mark Aurél követte (101—180), aki különben tudományosan müveit és nemes szivü fejedelem volt, de aki annyira bosszankodott a keresztényeknek Krisztus iránti lelkesültsége miatt; hogy egyenesen megparancsolta, hogy nyomozzák mindenfelé a keresztyénjüket és kínzásokkal is kényszerítsék Krisztus megtagadására. Ekkor végeztetett ki Papias hierapolisi püspök (163), egykor János apostol tanítványa, nem sokkal ő előtte máglyára vitték Jánosnak egy másik tanítványát, az agg Polikarpust, smirnai püspököt, kit midőn üldözői Krisztus megtagadására unszoltak volna, igy válaszolt nekik: Nyolczvanhat év óta szolgálok én Krisztusnak, az én Uramnak soha sem okozott ő nekem keserűséget ; miképen bánthatnám meg az én királj-omat, aki enge- met megváltott! Ezen időtájt végezték ki Justinust is, ki pogány görög szülők gyermeke volt, s előbb a pogány bölcsek iskoláiban kereste az igazságot, mig nem egy jámbor keresztyénnel találkozván, ez őt felvilágosította, hogy az élő Istent nem találhatni meg isteni kijelentés nélkül. Ezen bölcs szavak és a vértanuk állhatatossága által megindittatván, a szent iratokat kezdé olvasgatni, azokból megismerte Krisztust, ő is annak szolgálatába állott és mint bölcsész s mint keresztyén hivő egyik leglelkesebb védelmezőjévé lett zsidókkal és pogányolckal szemben Krisztus vallásának. Kegyetlenül folyt az üldözés ugyanakkor a mai Franczia- országban is, különösen Lionban és Yiennében, ahol a hívek példátlan kinzatások között tettek tanúságot kér. hitük és türelmük felől. A tekintélyesebb tagjait az egyházuak véletlenül megrohanták és börtönbe vetették ; a 90 éves Pothinus püspököt elfogatásakor úgy összerugdosták, kövekkel agvba-főbe verték, hogy harmad nap múlva börtönében meghalt ; Blandinát, egy fiatal rabszolgaleányt, reggeltől estig kínozták, anélkül, hogy Krisztustól eltántoríthatták volna. „Én keresztyén nő vagyok, feleié kiuzóinak, s közöttünk nem tesznek rosszat.“ Éppen igy Sanctus diakónus is a kinzatások között folyvást csak arra hivatkozott: „én keresztyén vagyok“, Maturust, nem sokkal meg- kereszteltetése után, előbb megkorbácsolták, azután tüzesitett vas-székbe ültették, majd vadállatok elé vetették; többeket mág- ljTán hamvasztottak el, hamvaikat a Rhone vizébe szórták, ilyen szavak kíséretében: „No, majd meglássuk, feltámadnak-e?“ (Folyt- köv-)
