Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-12 / 24. szám
24. szám. 1909 junius 12. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’ 3. oldal. Hogyan nyerjük meg a keresztyén élet örömét? ALAPIGE: Róm. V : 1—5. (Folytatás és vége.) Gyakran, kivált az élet változásai közepette, mintegy közvetlenül bizonyossá leszünk afelől, hogy Jézusban van a béke és az Istennel való közösség; majd ez újra olyan értelmetlennek és megfogliatatlannak tűnik fel előttünk. Esedezünk azért, hogy ezt mindig jobban higyjük, megértsük és tapasztaljuk és imádkozni tanuljunk. II. Akkor mindig jobban is meg fogunk emlékezni igazi dicsőségünkre'. „Dicsekedünk az Isten dicsőségének reménysége a- latt. Nem csak ez pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is“. Valóban, különös, merész mondás, érthetetlen az előtt, a ki Jézus Krisztust nem ismeri. A keresztyénnek dicsősége az Isten dicsőségének reménysége és a jelenvaló háborúság; abban látja a legjobb, legértékesebb javakat, melyekre büszke, melyeknek örül, melyeket alázatosan magasztal. A jövendő dicsőség! — A természeti ember mibennünk inkább a jelenval ., látható, földi dicsőség, a tisztelet és gazdag ság, tudomány és művészet, hatalom és uralom, élvezet és vagyon után indul; a halálról nem szivesen beszél s nem szívesen hallja, ha más említi, a halál utáni életben nem hisz szilárdan, jövendő dicsőségről semmit sem tud. Azonban minél inkább megértjük Krisztust s országáért munkálkodunk és neki szolgálunk, annál értéktelenebb és közönyösebbek lesznek előttünk a földi javak. Ezek talán eszközei és szerszámai a mi munkánknak, Isten által adott mulo ékességei létünknek, de nem tárgyai a dicsőségnek és nem czéljai vágyainknak. De e helyeit eszünk és értelmünk mindig a láthatatlan, örök, szellemi vil ig fele irányul, melyet titokzatosan előkészít és megs, erez e földi lét és nyilvánvalóvá lesz annak idején. Nem foghatjuk azt meg, nem Írhatjuk azt le, de remélhetjük, vágyakozhatunk utána, bizodal- munk lehet az iránt. Az lesz ozélunk, mely után törekszünk, a tökéletesség, a melyet keresünk, az ígéret, a melyre várakozunk. Az által az élet és halál, a munka és szenvedés itt alant más, uj becset nyer. Ha reményünk napja Jézus Krisztusban feljött e- günkre és élteti lelkünket, akkor részesei vagyunk a kereszt)én élet örömeinek. „Nem csak pedig ez, hanem dicsekedünk a háborúságokban is“ — igy folytatja az apostol és ezzel a jelenbe helyez bennünket s az igazi keresztyén életnek még egy gyakorlati, sajátságos jelét mutatja fel. A háborúságok, —tehál támadások, ellenségeskedés, szenvedés, megvettetés, nélkülözés, betegség, üldöztetés és a többi, — az, a mitől a legtöbb ember fél, menekül, a mit gyűlöl vagy csak szitkozódva és morogva visel el, az apostolra nézve dicsekedésnek képezi alapját, az nála, az nála értékes jó. Miért? Hallgassuk csak figyelemmel az ő szavait. Nála nem üres szavak vannak, hanem bizonyságok és tapasztalatok, meggyőződések, melyeket az életben az életben szerzett s melyeket tettek pecsételnek meg; s a ki az ő szavait megérti és követi, az olyan ember igazi, áldott keresztyén életet él. „Dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz; a békességes tűrés pedig megkisértést; a megkisértés pedig reménységet; a reménység pedig meg nem szégyenit“. Más szavakkal: mi az élet háborúságaiban értékes jut ismerünk fel, mert azok a jövendő dicsőség iskolái reánk nézve. E jövendő dicsőség iskolájának lépcsői pedig: békességes tűrés, megkisértés, reménység, az üdvbizonyosság. Ha a háborúságot az apostol értelmében, Jézus szellemében fogadjuk, az békességes tűrést nemz. Lehet, hogy mi nagyon gy akran hajlandók vagyunk a türelmetlenségre, haragra, önfejűségre és csüggedésre. De aki Jézust imeri, megtanulja a türelmet. Az olyan csendes és alázatos lesz s igy szól: ne úgy legyen, a mint én akarom, kanem a mint te! S aztán gondolkozik a felett, mit akar Isten a háborúságokkal; Isten javítani, próbálni s a földiektől elvonni akarja. De Isten egyrszersmind erősíteni is akarja a háborúságok által, erősíteni szellemi erejét, benső tisztaságát, öregbíteni örök javait. Lépésről-lépésre tanuljuk meg a szenvedést megadással viselni. Ha e próbának igazán alávetjük magunkat s békességes tűrést tanultunk a háborúságokban, akkor már megérett számunkra az első áldott gyümölcs! A békességes tűrés tapasztalatot, vagy az apostol szavát használva, megkisértést szerez. Most tudjuk, milyen komoly az élet, s érettebbek, nyugodtabbak és bizonyosabbak leszünk. Allhatatosabbak s bizakodóbbak vagyunk; hálával és örömmel tekintünk vissza a nehéz órákra. Es nem csupán a jelent látjuk háborúságával és a múltat megkisértésuvel, hanem önkénytelenül a jövőt is, a mely mindig jobban és mindig biztosabban vezet a fájdalmakon és küzdelmeken keresztül a jó czel felé. „A megkisértés reménységet nemz.“ A háborúság, mely minden bátorságunkat és reményünket el a- karta venni, az ellenkezőt munkálta, bensőnkben megszilárdította a bizalmat minden időkre. Diadalmasan teszi hozzá az apostol: „a reménység pedig meg nem szégyenit.“ Azaz a reménységre bizonyosan a beteljesedés következik és a jelenlegi háborúságra a jövő, örök dicsőség. Ha a háborúságot ilyennek tekintjük, akkor az lépésről- lépésre a tökéletes boldogság biztos ösvényére vezetend benőnket. Akkor mindenesetre alapos okunk van annak örülni és azzal dicsekedni. Akkor épen a háborúság által növekedik a mi keresztyén életünk öröme. III. De valóban egészen bizonyos-e ez? Hogy a békességes tűrés megkisértést s a megkisértés pedig reménységet nemz, bizonyára mindenki elhiszi De epenoly bizonyos-e, hogy a háborúság békességes tűrést nemz s a reménység meg nem szégyenit? A közönséges ember életében bizonyai nem: mily sok remény megsz. gyeniilt már és mily sokan minden mást tanultak a háborúságban, csak békességes tűrést nem! De a valódi kérész tyéu életre nézve igaz, hogy: a háborúság békességes tűrést nemz ts a reménység meg nem szégyenit. Mert a háborúságot Isten kézéből vesszük s a reménységet is maga Isten adta. Örök támaszunk van, mert: „az Istennek szerelme kiontatott a mi szivünkbe a [Szentlélek által, ki nékünk adatott“. A Szentlélek, a fiuság lelke, Jézus lelke mibennünk erőt ad a békességes tűrésre a háborúságban; kétségtelen kezességet is vállal a mi keresztyéni reményünkért. Ö adja nekünk az üdvbizonyosságot; mert bensőleg bizonyossá tesz, hogy Isten szeret minket. Oly bizonyos és hathatós a tapasztalat az apostol lelkében, hogy nem azt mondja: az Isten szeleteiének bizonyozsága, hanem egészen röviden: az Istennek szerelme kiontatott a mi szivünkbe. A mi szivünk teljes és túlárad e szent, örök, boldog bizonyosságban. Ha a keresztyén élet örömet és bizonyosságát, erejét és bátorságát, békességes tűrést és reménységét igazan meg akarjuk tanulni, nekünk is imádkoznunk kell Istennek legfőbb adományáért, Isten leikéért, Jézus szelleméért. Jézus maga megígéri, hogy ilyen kérés az Atyánál meghallgatásra talál. Igen, ő azért jött, hogy e lelket az emberiséggel közölje. Ö e lélekben mindig közelünkben es jelen van. Az Isten országa jön hozzánk ha a mennyei Atya Szentleikét adja nekünk, hogy igéjében kegyelme által higyjünk s Istennek tetsző életet éljünk, itt lenn rövid ideig, ott fenn örökké. E lélek mindent magában foglal: kegyelmet és békét, hitet és imát, jelenvaló megkisértést és jövendő dicsőséget, boldogságunkat és Isten szeretetét. Vajha úgy munkálkodna e lélek mibennünk, hogy a megváltottak szabadságdalát, az Isten gyermekeinek halaadó zsoltárját s a zarándokok allelu- láját együtt énekelhetnék az Atya hajlékába vezető utonj Amen. (Bornemanu után) Székely Sándor.
