Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-10 / 15. szám

15. szám. 1909 április 10.

.Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’

9. oldal.

Kossuth házassága.

— Történeti elbeszélés. —

Irta: Kovács Endre.

V.

— Ki tudja, minő hasznát veheti mé gaz angol nyelvnek Kossuth ur?

— Különösen, ha olyan fenkölt lélek állana mellettem, mint édes húgom.

— Meggondolta-e Ön, hogy a galamb nem illik a sashoz, mert nem tudja követni repülésében.

— Téved, húgom, mert a galamb még nem is piheg, mikor a sas már elfáradt. De hiszen én nem is vagyok sas, és ha az volnék is, legyen szelíd galamb a párom, a kit még a vihar se téríthet el utjából.

— Félek, hogy csalódni találna bennem, mert én nem akarok világítani, csak melegíteni; nem vágyom ragyogni, csak boldogítani.

— Éppen ezt óhajtom én.

— Szeretet a női szív kincse s ezt a kincset én egészen odaadnám Önnek; de kérdés: elég-e ez annak, a kinek nagyobb szüksége van egy gazdag női lélekre.

— Édes húgom, maga csupa szív és szellem. Nem lángelmét keresek én a nőben, hanem kedélyt, háziasszonyt, okosságot és egyszerűséget.

— Ennyi talán bennem is van, — mondá Teréz.

— Akkor, édes húgom, még csak egyet kérdezek: tudna.e engem boldogítani?

— Azt hiszem, — felelte alig hallhatóan.

Kossuth egy pillanatig átszellemülten nézte a leányt, a kinek arca a szerelem fényében égve, szebb volt a hajnal hasadásánál.

— Édes menyasszonyom, a mai nappal uj élet küszöbére léptem; a te lelked lesz ezentúl az én vezető csillagom, a te szerelmed az én talizmánom.

Teréz sírva fakadt a boldogságtól s Kossuth vállára borult.

— Szeretlek, — súgta könnyein keresztül.

Kossuth gyöngéden kezébe fogta égő arcát menyasszonyának és megcsókolta.

— Ez az első üdvösséges perce életemnek. Oh, bár ilyen lehetne örökre!

— Szerelmem addig él, mig életem, — susogta Teréz, karjával átölelve Kossuthot,

— Édes Terézem! a te szerelmed lesz az én erősségem, a hol fölfrissülök.

Hirtelen léptek közeledtek. Teréz bátyja jött feléjök.

— Itt vagy, hugocskám, már egy negyed órája kereslek, — mondá szelíd szemrehányással a férfi.

— Hát Zsuzsika még nem kelt föl? — kérdezte pajkos célzással a liuga.

Most aztán Rudolf jött zavarba, mert a mellékuton épp ekkor, tűnt fel Zsuzsika alakja. A két leány összecsókolva egymást, Teréz igy szólt:

— Tudod-e lelkem, hogy menyasszony vagyok?

— Sejtem a hangodból, aranyos vidámságodból, hogy nagy dolog történhetett itten.

— Igen; alig merem elmondani neked.

— Ne mond; úgy is tudom, ki a vőlegényed.

E reggeli találkozás vége az lett, hogy kisült, miszerint Zsuzsika és Rudolf épugy menyasszony és vőlegény lettek néhány perccel előbb, mint Teréz és Kossuth.

A két jegyes pár kart karba öltve indult sétára.

Ettől fogva boldogan teltek a napok a Mátra aljában. Kossuth fakó arca megéledt, halvány, szenvedő arcvonásai eltűntek.

A mikor hetek múlva visszatért a fővárosba, már is az a daliás férfi volt, a kit bebörtönöztetése előtt ismertek benne. A boldog szerelem, a szebb jövő álmai s a szabadság isteni ereje pár hét alatt esodát miveitek.

Az esküvőt őszre tűzték ki; majd jan. 16-rahalasztották. Kossuth menyasszonya katolikus, ő maga pedig lutheránus volt; az esküvőt a pesti belvárosi kath. templomban tűzték ki, a mely az esküvő napján meg is telt előkelő közönséggel.

Az eskető plébános Feichtinger Domokos azonban nem jött. A násznép már mind együtt volt a templomban, csak a pap nem volt látható.

Az egyik tanú, gróf Ráday Gedeon, erre a papiakba sietett s kérdőre vonta a plébánost, hogy miért nem jő a templomban az esketést végezni.

— Nem lehet, — felelte a plébános, — vegyes házasságot egyházi törvényeink értelmében nem áldhatok meg.

— De hiszen a násznép már mind együtt van s országos botrány lesz belőle, ha ön az esketést az utolsó pillanatban megtagadja.

— Nem tehetek róla; itt a papiakban megesketem őket, de a templomban, semmi szin alatt nem.

— Kénytelen leszek feljelenteni a plébános urat, — mondta gróf Ráday s azzal hátat fordítva indulatosan csapta be maga után a papiak ajtaját.

— Méltóztassék! — szólt utána a plébános.

Gróf Ráday egyenesen Kossutnoz sietett s fülébe súgta:

— Barátom, menjünk a papiakba.

— Miért? — kérdezte elhalványodva Kossuth, mig menyasszonya pirulva sütötte le szemeit.

— A plébános csak a lakásán akar megesketni, mivel protestáns vagy.

— Hát ezt nem tudta előbb megmondani, — tört ki a méltatlankodás Kossuthból.

— Barátom kerüljük a feltűnést s menjünk.

Kossuth menyasszonyához hajolt, a ki myrtuszszal a fején olyan volt, mint egy istennő, aztán valamit súgott vérpiros fülébe, mire a jegyes pár, a tanuk és :t nyoszolyó leányok, a közönség csodálkozására a sekrestyébe s onnan a papiakba siettek.

— Bosszúsággal kezdődik a mi házas életünk, de annál boldogabb lesz, —- mondá elfojtott haraggal Kossuth.

— Mégis csak durvaság ettől a plébánostól, hogy nem akar bennünket megáldani a templomban, — felelte a menyasszony égő, vérpiros arcát vőlegénye vállára hajtva.

— Még kérdés, hogy megáldja-e házasságunkat.

— Még az kellene, — mondta meggypiros ajkába harapva a menyasszony.

A papiakon Feichtinger plébános egy mellékszobába vezette a násznépet s a jegyespárt gyorsan összeadta. De a házasságkötésnél nélkülözhetetlen áldást csakugyan megtagadta tőlők.

— Papi áldás nélkül is boldog lesz a mi frigyünk, — mondta erre a plébánosnak Kossuth s a felháborodott násznéppel együtt az utcán várakozó kocsikhoz siettek.

A plébános szokatlan viselkedéséből országos tollháboru következett, a melynek hullámai még Németországba is átcsaptak.

A négy előkelő tanú panaszt emelt a vármegye rendéinél a plébános ellen.

A vármegy alispánja, Dubravicky Simon ennek folytán hivatalosan megintette a plébánost.

Hanem az csöppet se siettet helyre hozni a hibáját, mire az alispán hatszáz pengő forintig megbírságolta, a mit Kopácsy, az esztergomi hercegprímás fizetett ki a plébános helyett.

Az estiből hosszadalmas tinta háború lett, a melynek még külföldön is erős viszhangja kelt. A Kossuth pár azonban nem törődött vele; a szerelem .úgy is boldoggá tette őket s az áldást nem a pap, hanem az Isten adta házasságukra.

(Vége.)