Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-03 / 14. szám
14. szám. 1909 április 3. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 7. oldal. Az élőhalottak birodalmában. Reggeli <5 óra lehetett. A tenger felöl húzódó sűrű köd lassanként fosztani kezdett. A munkások sűrű rajokban siettek a gyárak felé. Mi is elindultunk a parochiáról szótlanul és némán. Lehet-e csodálni? . . . temetni mentünk a middletowni állami tébolydába, temetni mentünk egy édes anyát, kit már hónapokkal ezelőtt eltemettek az élőhalottak birodalmába. Négyen indultunk el a szomorú útra: a gyászoló férj, egy jó barát, az énekkarunknak egy tagja és e sorok írója. A korán árvaságra jutott négy piciny gyermek kezeit tördelő öreg anyjukkal otthon maradt az üres házba, melyből immár örökre eltávozott az édes anya. Middleton, egy körülbelül 10 ezer lakossal bíró mezőváros a hatalmas Connecticut folyó mentén. Lakosainak tizenöt százalékát az az 1500 szerencsétlen elmebeteg képezi, kiket az ottani tébolydában ápolnak. Maga a telep óriábi területen fekszik gyönyörű parkkal környezve. A szomorú hely et a külső éppen nem árulja el. Magas kőfalnak, rideg zárkózottságnak nyomát sem találjuk. Alacsony vaskerítés s a kapu tárva, nyitva. A park közepén ízléses kis pavilion, hol a betegekből szervezett banda szokott olykor játszani. Az egész épület mintegy 10 hatalmas épülettömbből áll, h.>l a betegek minden kényelmet és szórakozást feltalálhatnak. Gyönyörű üvegházakban szebbnél-szebb délszaki virágok, melyeknek ápolása és gondozása sok enyhületet ad a zaklatott lelkeknek. Az ápolónők, doktorok legnagyobb előzékenységet tanúsítanak úgy a betegekkel, mint a látogatókkal szemben. Bennünket maga az igazgató fogadott, egy májas kedves öreg ur, ki, miután a temetést csak egy óra múlva lehetett megtartaui, engedélyt adott rá, hogy a magyar betegeket meglátogassuk. Egy viruló szép leány volt az első, ki szemmel látható örömmel sietett felénk. Mosolygó arca, ragyogó szeme olykorolykor elborult, mint mikor a nap felhő mögé kerül. — Tudom, hogy hol vagyok . . . Middletownban, a sok bolond között. Mindennek csak az esernyő az oka, mit a Sunday sclioolban hagytam . . . Másik percben már egész értelmesen beszélt mindenről. — De milyen jól néz ki — mondám — egészen jól illik a rövid haj. — Igen nincs semmi bajom, csak a hajamat vágták le mikor idehoztak. Ha még egyszer ilyen helyre visznek, mindent össze-vissza fogok törni-zuzni. (Aranyszőke haját le kellett nyírni, mert beszállításakor tépte-szakgatta S/üntelen.) She is in happy mood almost allways, and she will be out soon — mondja az ápolónő — a minek mindnyájan örültünk. Távozóban utánunk kiáltott: — Tisztelem a tiszteletes asszonyt, meg a kis Iduskát! Innen egy férfi beteghez mentünk át, kit az ital juttatott e szomorú helyre. A delirium tremensben szenvedők ideges remegését szemmel láthatólag észlelhettük tagjain. Fürkésző 1 e- kintete egy pillanatig sem nyugodott. — Nagyon jól vagyok, inondá, majd óvatosan körülnézett, mintha egy nagy titkot bízna ránk: feltaláltam a mérget, a mivel az egész világot el lehet pusztítani. — Mégis mivel tölti itt az idejét? — Oh! sok a dolgom, hadarta, én az emberi lelkeket szabadítom el a testtől. Mindössze fél órába kerül és küldöm fel őket egyenesen a mennyországba. Nagy fontosságának érzetében büszkén kiegyenesedett, majd hirtelen kérő hangba csapott át: Vigyenek ki innen, vagy küldjenek érettem! Az épület jobboldali szárnyában volt két magyar nö-beteg, kik már 9-10 éve ott vannak. Az egyik marciállis, athleta tex-- rnetü nő, ki mikor belépett, megvetően nézett le valamennyiünket. Kérdésünkre nem válaszolt, csak szemeit villogtatta fenyegetően. Ápolónője szerint ez a nö egyike a legerőszakosabb betegeknek. Két év óta egy szót sem szól, de verekedni minden percben kész, a többi betegek valósággal félnek tőle. Ezt nem is csodáltuk, mert magunk is könnyebben lélekzettünk fel, mikor kivezették a teremből. A másik szintén egy regi beteg, mint mondják tiz év előtt szerelmi csalódás kergette őrületbe. Szépsége nyomait igy is láthatni, bár hiányzik a szemnek tiszta ragyogása. A mint meglátta, hogy a váróteremben négy férfi van, zavartan, mint egy kisleány az ajtó mögé rejtőzött. Arra a kérdésünkre, hogy tud-e még magyarul beszélni, csak ennyit szólt: nem. Előttünk angolul sem beszélt, bár, mint az ápolónő mondja, szépen és folyékonyan beszél angolul. Utoljára néztünk meg egy édes anyát, kit négy gyermeke mellől vittek el két esztendővel ezelőtt. Egyszerűen, de tisztán és csiuosan volt felöltözve. Beszéde zavaros volt s rögeszméjére folyton visszatért. A újságokkal tépelődik, melyek őtet folyton rágalmazzák, a Szabadság, a Napilap tele van vele, még a Dongó is, pedig azt elásták South Norwalkon, mert 2000 dollár bonds alatt van . . . hirtelen minden átmenet nélkül keserves zokogásba tört ki: az én négy szép gyermekemet adják vissza az én négy szép gyermekemet, hiszen a Lajoska még fi éves sincs ... A könnyű mindnyájunk szemében felcsillámlott . . . az édes anyai szeretetet még e szörnyű betegség sem tudja a szívből kiirtani! Az igazgató jött jelenteni, hogy a ravatal felállítva s minden készen van. Hosszú kanyargós utakon jutottunk el a halottas kamarához, mely a szegény betegek utolsó stációja. A kint levő toronyóra cppen tizenegyet ütött, felhangzott a koporsó melleit a reménység éneke: Nincs már szivem félelmére, nézni sirom fenekére. A Oridgeporti nagytemplomban ugyanakkor megszólal a gyászharang s egy öreg nö sirva- zokogva gyűjti össze a négy kis árvát: imádkozzatok gyermeke^ most temetik édes anyátokat. Bridgeport, Conn. Harsányi István, ref. lelkész. Pain Expeller a legjobb orvosság mindennemű hüléses bán- talmak ellen.
