Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-27 / 9. szám
9. szám. 1909. február 27. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 7. oldal. ( ( EGYHÁZI ÉLET. A Homestead és vidéki ev. református egyház lh08. évi jelentése. Természetesen még most is nyomasztó teher rajtunk a nagy kamat, mi évente majd nem ezer dollárt tesz ki, de ezen is könnyitliettünk az u. n. Egyházi Takarékpénztár felállítása által. Ugyanis ez év elején az újonnan választott egyházi elöljáróságunk mindjárt az első egyház-tanácsi gyűlésen kimondotta, hogy a kamatfizetés könnyítésére, másfelől megóvandók népünket, hittestvéreinket a zug bankárok üzelmeitöl, az egyház kassájában Egyházi Takarékpénztárt nyit, a következő feltételek mellett: 1) Az egyház kassája betéteket elfogad 4 százalékra. Minden betevő junius 1-én és deczember 1-én a letett pénz után pontosan és hiánytalanul megkapja a négy százalékot. 2) A betett pénz 14 napi felmondás után azonnal kiadatik. 3) Az egyházi elöljáróság az egyház összes ingatlanaival áll jót ezen betétek biztonságáért. A mint ezen üdvös intézmény felállítása kimondatott és köztudomásra jutott, legbuzgóbb egyháztagjaink közül azonnal többen az egyház kassájában helyezték el pénzeiket. így a mai napon mintegy négy ezer dollár betétet kezel kamatozóan egyházi pénztárunk. Előbb előny származik úgy az egyházra, mint a betevőkre. Egyházunkra előny az, hogy nem kell idegen bankoknak 6 százalékot fizetnünk, a betevőknek előny az, hogy becsületes munkával megtakarított pénzüket biztos helyen tudják, négy' százalékot kapnak utánna, és a mellett bármely időben könnyen hozzáférhetnek s végül az a kedves tudat, hogy egyházunkkal jót tettek, egyházunkon segítettek. Ilyen módon már az idén is mintegy száz dollárt megtakarítottunk kamaton, a mit ki kellett volna dobnunk idegen bankoknak. Öt év alatt sok ezer dollárral kellett volna boldogítanunk az idegen bankokat s bizony több jót tettünk volna vele, ha saját hittestvéreinket segítettük volna meg azzal a kamattal. A múlt évben vagy négy magyar bank bukott meg ezen a vidéken, megkárosítva sok ezer dollárig a mi verejtékkel dolgozó munkás testvéreinket, és testvéreim ez a templom, ez az anya- szentegyház meg nem bukik, mindaddig mig egyetlen buzgó magyar ref. család lesz ezen a vidékén. Az volna azért a szép dolog, ha többé egyáltalán nem volnánk lekötelezettjei egyetlen banknak sem, hanem az egyház ingatlanait gyülekezetünk tagjai tartanák kezükben! Az egyház ingatlai harminczketezer dollárt képviselnek, melyből öt év alatt több mint tízezer dollárt kiüzettünk, vagyis az összértéknek több mint egy harmadát már tulajdonunknak mondhatjuk. Ha anyagi téren ez idén, a kívánatos haladás rajtunk kívül eső okok miatt nem volt is eszközölhető, Isten iránti hálával mondhatjuk el, hogy a lelki élet terén sok fölemelő jelenséggel találkozunk a múlt év történetének lapjain. Ezen templom oltára köre buzgó, istenfélő, áldozatkészségben kimagasló nép van csoportosulva. Mi igazán elmondhatjuk a kegyes zsoltáiróval: „Uram hajlékodat, szeretem házadat, holott lakói dicsőséggel, szent helyedet kedvelem, és azt feljebb becsülöm, minden e világi kiucsnél!“ Az anyaszentegyház, vagy bármely nemes, jótékony czél érdekében felemelt szava a lelkipásztornak, soha üresen nem tér, mert a szeretet munkájának gyakorlása, a hitnek jócseleke- ketekkel való ékesitése örömére szolgál mindenkor a gyülekezet buzgó tagjainak. Istenitiszteletek látogatottsága. Ha a buzgóság fokmérőjének a templomi látogatottságot vesszük, akkor őrömmel teszek bizonyságot arról, hogy ez a nép szereti a Ur házában való lakozást és gyönyörűséggel táplálja lelkét az örök élet eledelével és italával. Szép tágas templomunk majd minden vasárnapi istenitisztelet alkalmával teljesen megtelik áhitatos közönséggel, mig természetesen sátoros ünnepek alkalmával minden talpalatnyi tér el van foglalva templomunkban. Egy lelkipásztornak szivet-lelkét örömmel tölti el az a tudat, hogy istenfélő, templomot szerető népnek prédikálhatja a Krisztus Jézus idvességre vezérlő szent evangéliumát. Örvendetes tünemény az is, hogy egyházunkban sok olyan lelkes hitbuzgó egyén van, ki nem elégszik meg azzal, ha ö maga jön templomba, hanem igyekszik másokat is Isten házába hozni, az idvesség utján elindítani. Oh bár lennénk is mindnyájan egy- egy apostolok a mi szent vallásunk igazságának terjesztésében! Templomunkban az egész év folyamán rendesen és pontosan megtartattak a vasárnap délelőtti és estéli istenitiszteletek. Október (S-ikát hazafias gyászistenitisztelettel, egyházunk megalakulásának ötéves évforduló emlékét pedig ünnepi istenitisztelettel emeltük ki a hétköznapi események sorából. Ez utóbbi jubiláns egyházi ünnepség május 24-én volt megtartva, a melyet egyházi estély előzött meg a Dalárda szives közreműködésével. Ez alkalommal a lelkipásztort az egyházi elöljáróság, férfi és női egylet és a dalárda kedves meglepetésekben részesítették. Alkalmi istentiszteletünk volt deczember 24-én is, a mikor gyermek istenitisztelet és karácsonyfa ünnepély tartatott örvendező gyermeksokaság és a kedves szülők és a gyülekezeti tagok jelenlétében. A hatalmas karácsonyfát ez idén is, — tehát már harmad ízben, — id. Lengyel István, buzgó egyháztag ajándékozta, mig a díszítési és ajándéktárgyak megvételét a jó szülők, gyermekbarátok és a gyülekezet tagjainak szives áldozatkézzsége tette lehetővé. Külön is köszönetét mondok itten Tomcsányi Feri, Makróczi Sándor, Csányi Jáuos, Rózsi Károly és Pocs Gyuri derék fiuknak, kik a karácsonyfa felállitási költségeit összegyűjtötték. Ez idén megújítottuk a gyűjtött összegből a karácsonyfa villany felszerelését. Egyleteink. Egyház javára, a buzgóság fokozásra működik közre a lelkes ifjakból álló egyházi chorus, a Homesteadi Nemzeti Dalárda is, mely minden ünnepi ts hazafias alkalammal, — kántorunk szakavatott vezetése alatt, — szabatosan előadott összhangzatos ének darabokkal emeli az ünnepi istenitiszteletek meghatottságát. Kiváuatos volna, ha ifjaink, kiket a jó Isten szép hanggal áldott meg, ily nemes önmüvelő kör tagjaiul minél nagyobb számmal iratkoznának be. A dalárda szép sikerű márcz. 15-iki ünnepélyt is rendezett. Az anyaszentegyház által hirdetett krisztusi jótékony szeretet munkáját áldott eredménynyel végezték férfi és női beteg- segélyzö egyleteink. A férfi egylet hatalmas létszámmal, ezer dollárt haladó alaptőkével kiváló buzgóságu tisztviselők vezetése alatt nagyon sok jót tett az év folyamán, segítve betegeit, eltemetve halottait és gyámolitva az özvegyeket, árvákat. Jutott jótékony szellemének sugarából az anyaszentegyház oltárára is, miért is áldja meg a jó Isten e derék egyletet. Férfi és női betegsegélyző egyleteink minden tekintetben híven teljesítették kötelezettségeiket s csak természetes jelenség volna, ha minden helyesen gondolkozó, övéit szerető egyháztagunk odaállana az egyleti lobogó alá. Református egyesületünknek is hatalmas és folyton fejlődő osztálya van itten. (Folytatása következik.)