Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-15 / 7. szám
2. AMERIKAI-MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7. szám. 1908. február 15. Krisztus mindenütt* Ne a falon, ne képben, jelben. De a kebelben Legyen ott Krisztus mindenütt! És ne csupán mint puszta hit, De mint az erkölcs legjava. Jóságos, égi szent szava Találjon utat oda is, Hol nincs hit és ha van — hamis. Türelem, Szeretet, Bocsánat — Eped jen a világ utánad! S legyen ott Krisztus mindenütt! Még ott is, hol öt tagadják, Ha mély erkölcsét befogadják, Pogány szivek szintén javulnak, S szelid erkölcsben Enyhülve bölcsen, Öt vallják tudtukon kívül.J Mig ott, hol a hit megkövül, S Krisztus csak áldott puszta név S erkölcs hiján hitbéli hév, Csupán gyűlölködésre készt, Árasztva a világra vészt, — Legyen bár képe díszhelyen: Ott Krisztus nincs jelen ! * Legyen ott Krisztus mindenütt!... Világientartó szerelem Ha ifjú szívbe kap tüzed, Ne rontsd meg a férfit, Ne rontsd meg a nőt! Légy tiszta, szép !.......Két élet üdve, Mely Isten asztala előtt, Krisztus nevében úgy szövődik, Hogy sírig tartó, szent legyen. S hogy túl azon, örök időkig, Sok ember-nemzedék tekintsen Rá vissza hü emlékezéssel, Mint élte kristály kútfejére. Hogy e szivünket szenny ne érje: Legyen ott Krisztus mindenütt ! * Házunkban, édes otthonunkban Hol annyi mély nagy örömünk És annyi gondunk s bánatunk van, — Hol cseng ma gyermeki kacaj S holnap szivet ráz szörnyű jaj, Hol most vidáman zeng a dal, majd felbug temetési ének, Hol mégis dúsnak és szegénynek A földi üdvnek napja süt: Jó sorsban szép Útmutatásul, Balssorsban nagy vigasztalásul: Legyen ott Krisztus mindenütt ! S az iskolában, a hová Nemes tudásért jár a gyermek, Láthatlan töltse bé a termet A szelid szeretet! Ott zengjen szinte mindörökkön A szent ige a légbe fenn: Hagyjátok hozzám jönni őket, A kicsiket, — övék a menny ! Tanuljátok ott meg, a mely éltet — És ne, a mely öl, a betűt Legyen ott Krisztus mindenütt ! 8 künn a közélet forgatagában Förgetegében, A hol az érdek harcai dúlnak S el-elvadulnak. A hol temérdek sebet adunk Sebet kapunk. TÁRCZft. Holt-levelek* Irta; VARADI ANTAL. (Folytatás.) Az első hely mögött az olcsóbb nézőtér van ; ez a diákság, munkások, kisebb igényűek sörözö- helye. Leghátul az úgynevezett »művész-asztal« van, a deszkafal egy fülkéjében, a bejárástól balra, mely mellett a szerepüket lejátszott orfeum- művészek vacsoráinak, kritizálva az utánuk következőket s lelkesen tapsolva mindegyiknek; mert a hármas ismétlésnek ki kell kerülni minder, produkció után, akár kell a publikumnak, akár nem. A hatalmas gimnaszta-tenyerek kiforszirozzák a »cbanteuse«-t, az »excentrique«-t, meg a többit mind, különösen a gyámoltalanabbakat. Hiszen azt, a mi tetszik, úgy is megtapsolja a publikum. Károly helyet foglalt a szokott »páholyában«. Fásult szemmel nézett végig az éppen debütirozó »magyar népdal-énekesnőn«, a ki feszes trikóban, csikorgó piros csizmában, hagyomány-ős orfeum- mozdulattal két kezét keblére nyomva, majd befelé forditott ujjakkal kört vágva maga körül, jelentős szemhunyoritásokkal erösitgette, hogy:-■jajjaj.......jajjaj........jaj ! De mikor a kis lány szive, Mint az irós vaj...! Persze, az & kis lány senki más, mint ö maga. Károly tudta, hogy ezt a szép nótát a »művész-asztal« hatalmas tenyereinek kegyelméből legalább is háromszor kell végighallgatnia. Elfordult tehát a primadonnától s hanyagul oldalt ülve, a közönséget kezdte mustrálni. Egyszerre meghökkent. Arcába szökött a vér. Az első hely publikuma között, egy asztal körül csupa ismerőst fedezett fel. A magyar-utcai kávémérés egykori látogatói voltak. Gy ógyszerészek, orvosnövendékek, jogászok. Többi között egy, valamikor jóbarátja, jelenleg tartalékos tiszt, hadnagyi uniformisban, a ki, mikor megpillantotta Károlyt, tüntetőleg hátat forditott neki s fu- migálta. Az asztal végén ülő gyógyszerész-növendék azonban jónak látta megújítani az ismeretséget Károlylyal. Ez a fiú egyike volt azoknak az »örök patikus-növendékek«-nek, a kik örökké praktizálnak, néha az egyetemre is eljárogatnak, de azért soha sem végeznek. Fagy nincs pénzök a szigorlatra, vagy ha van : elverik, ha el nem verik, — megbuknak, szóval örökös patikus-segédek, a kik mint ilyenek halnak meg, ha időközben más pályára nem mennek s minden tanév elején hűségesen ott vannak az ismerkedési estélyeken, megisszák a bruderschaftot minden újonccal s atyamesterként gérálják magukat a rigorosandusokkál szemben, jóllehet ök maguk egyetlen egy rigoro sumot sem tettek le. Az »örök-patikusok« e végkép kivesző fajából való a Sanduki Muki figurája is, a ki fölkelt az asztalvégröl, hogy mint a hadnagynak mondá, »megújítsa az ismeretséget« Károlylyal. Hja — a hadnagy ur fumigálhatta Károlyt. Volt pénze. De Sanduki barátunk potyából élt s mivel Károly páholyban ült, bizonyára van egy kis kilátás vacsorára. Kicsit már illuminálva volt a jó Sanduki. Korday, a hadnagy, meg a kompánia, vegyesen Hol az igazság ha gyönge — vérzik: Hol erős gazság ökle megérzik; Hol a kenyér dija verejték S néha-----vér; Hol ki-ki tűr és ki-ki üt Hogy harcunk emberséges légyen S ne csupa csúfság, Ne csupa szégyen: Legyen ott Krisztus mindenütt! S a fegyveres csatákon is, Mikor a hon, vagy a szabadság Kezünkbe adja az acélt S ölünk s halunk, Nem nézve eszközt, csak a célt Hogy még az ellenségben is Embert szeressünk, Testvért becsüljünk S kegyetlenségbe itt se essünk, Hogy ihletett hőssé avassa, Ki szent eszmékért halni tud, A lágy szivüt, S hogy irgalommal átalhassa A zord szivüt, Kemény kezűt: Legyen ott Krisztus mindenütt! S vetődjünk bármi tájra És érje jó vagy balszerencse: Jó és gonosz akadjon rája, Hogy az segítse, ezt megmentse ! Bölcsőnktől fogva, mig csak élünk. Mint láthatatlan szent vezérünk S ha éltünk végórája üt, Mint megnyugvásunk és reményünk: Legyen ott Krisztus mindenütt! Kozma Andor. töltötte szegénybe a bort, sört és cognacot. Ezért egy kissé ingadozó lépésekkel bandukolt az »első hely« asztalai között a páholy-bejárásig, melyben megbotlott, úgy, hogy csaknem az ölébe esett Károlynak. — Jó estét... nagyságos uram.. — Mi az ördög ? — nevetett fanyarai Károly — hát mióta nagyságolsz te engem, öreg? — Hát eza... szabad a nagyságos urat te... tegezni ? — makogá az ingadozó Sanduki, mialatt az egyik szalmaszékre nagy vigyázattal leereszkedett. — És miért nem, Muki ? — Hát mert páholyba jársz, brilliántos mell- tüd van és pezsgőt fizetsz. —-Pezsgőt? No jó. Legyen igazad. Pincér! S némajelekkel adta tudtára a rohanó kellner- nek, hogy mit akar. Az előadás azalatt folyt tovább. Egy kis champagnei nem szokta megzavarni az orfeumi előadásodat. — Köszönöm, nagyságos barátom uram....... Úgy is van már tiz esztendeje, hogy nem ittam pezsgőt. — Hát a »többiek..« — mormogá zavartan Károly — miért nem jönnek ide ? — Hm.. Miért? Miért? — akadozott Sanduki. — Hát... mert büszke bolondok. Látod, nagyságos öregem, én nem vagyok olyan büszke.. Én nem vetlek meg, bármit mondjon is rólad a világ.... Károly hátrahökölt a széken. Arcát a szeme fehéréig elfutotta a vér. — Akármit mond is... — Akármit — dadogá zavartan Sanduki. — Hát osztán — sziszegé összeszoritott fogakkal Károly — mi az az akármi ? Tudod, 'San-
