Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-14 / 46. szám

»Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.«

46. szám. 1908 november-14.

törölc-Toa-n-lcó.

— Egy falusi tanító följegyzéseiböl. — írta: Gárdonyi Géza.

A hó ropog az ablakom alatt. Valaki jöa. A járását nem ismerem.

— Itthon van-e mester Ur ?

Ez a mély férfihang, — akármi legyek, ha ez nem a Borza. Igen : Borza János, az öreg juhász, a ki télen-nváron künn él, messze minden nádfedelü háztól. Csak a birkák vannak vele, meg a szamara, meg a kutyái.

— Jöjjön be öregem, ide a szobába, a jó meleg kályha mellé. A subát hagyja kint a pitvarban. Nem viszi el senki. Hideg van-e?

Hát valósággal az én jó Borza bácsim, a hamuszinü Kossuth- szakállas, sasorru vén juhász. El se hinném, ha itt nem ülne a kályha mellett a zsámolyon. A zsámolyt adtam neki, mert a széken ö nein érezné jól magát : szédülne rajta, mintha a torony tetején ülne. így a zsámolyon, szemben a tűzzel, éppen neki való. He], a nyáron de sokszor üldögéltünk igy együtt esténkint a pásztortüz mellett. Beszélni nem sokat beszéltünk, mert a sok beszéd hiábavalóság. Hanem annál többet hallgattunk . Néha nem hallgattunk egyebet, mint a mező csöndességéi. Mert a csöndességet is lehet hallgatni. Néha azonban Borza János belefurulyázott a csöndességbe és ilyenkor igen szépen elmulatoztunk. A Borza kutyájának is tetszik furulyaszó. Sokszor nincs is más hallgatója, mint a Gyöngyös, ez a kuszáit szőrű kis fekete kutya. Mikor a gazdája furulyázik, leül vele szemben és tetszéssel hegyezi a nótára füleit. Van úgy, hogy k e eszti a nyelvét és nevetve néz a gazdájára.

— Hát mi járatban van, kedves Borza Bátyám ?

Eléje tettem a dohányszitát. Tömött is belőle és rágyújtott,

— A baj hozott engem ide, — mondja, — mert Ugön nagy bajba vagyok.

Szomorúan csóválta meg a fejét és keserves szemekkel nézett bele a kályha ttízébe.

— Sir én előttem minden, — tette hozzá — mert elveszik ám még a párnát is fejem alól.

Azt gondoltam, hogy nagy adót vetettek a jó embsrre és hogy licitálásra került a dolog.

— Az a fő, — szóltam vigasztalóan, - hogy az embernek helyén legyen az esze.

Hallgatott egyet és aztán kifakadt :

— De a fene ögye meg azt a Csókát, nem könnyű bajba vert az engöm.

A Csákó néven említett valaki, a pepita nadrágos, cvikkeres segédjegyzőnk volt. Sok galibát csinált a faluban. A reverendát is bizonyára nem a jó magaviseleté miatt kellett levetnie.

Hogy én adnék neki száz forintot kölcsön, — folytatta, mintha a kályhának besz lne, — száz forint nagy pénz, de azt mondja neki van egy olyan könyve, a melyikkel ezreket lőhet nyerni a rut in. Mondok, nem hiszek én annak a könyvnek. De csak bizonykodott, hogy igy meg amúgy, három hónap múlva nemcsak az én száz forintomat adja vissza, hanem még egy százassal mög, is.szerzi. No igy aztán addig addig muzsikált a szájával, migr.em az anyukom kinyitotta a ládáját. Megállj, mondok én még akkor is, meg köll ezt gondolni. De asszongya a Csóka ur, nincs itt semmi kotlani való, ád ő nekem egy vekszht kétszázra], az aztán annyi, mint a készpénz. Kérdem tüle, hogy mi az a vekszli ? Askzongyá, török-bankó. Hát, mondok, mi az a török-bankó. Az azt mondja, olyan bankó, a mire rá köll irni, hogy mennyit ér, aztán be köll tenni a takarékpénztárba. Óit egy pár hónap múlva kifizetik. Avval előhúz a zsebibül egy sárga bankóformát és ráírja, hogy Kettőszáz Én mindjárt gyanakodtam, hogy kettöszázat irt a kétszáz helyett, de aztán arra gondoltam, hogy ö ezt mégis csak jobban érti. Hát azián azt mondja, ihol a török-bankó. Kétszáz forintót ér; Hát elfogadja-e kend, mikor majd kifizetik. Mondok, hát hogyne fogadnám el. Azt mondja : hát akkor írja ide kend, hogy elfogadom. Odaírtam. A nevemet is odaírtam, De azt mondja

hátha möghal kend, a mitül Isten őrizze. Bizony, mondok, az mög eshötik. Hát azt mondja, irja ide az asszony is a nevét, ide hátul, hogy tudhassák a nevit. Hát odakapart az annyuk is. Aztán azt mondja, hát mikor megyen be kend a városba. Mondom, hogy most voltam Szent Mihálykor. No, azt mondja, nem tesz semmit, ö úgyis bemögyön még este, leteszi a török-bankót a takarékpénztárba. No, mondok, az jó lesz.

Hát ki gondolná, hogy hiba volt az írásban?

— Bizony, — felelem, — hiba volt abban.

— Jön hozzám tegnap egy Írás. Nézem, olvasom. No, mondok, anyjuk, ihol van mán a hir a török-bankórul. Azt mondja, hát megkapja kend a kétszáz forintot ? Mondok, úgy nézem, még ráadást is adnak. Elolvastuk az Írást. A bojtár is elolvasta. Nem igön értöttük, de mondok az mindegy, a számot mög lőhet érteni. Hanem mit akarnak. Bizonyosan azt akarják, hogy mönnyek be a pizér. Azt mondja az anyjukom, legjobb, ha beballag kend a faluba a Csóka úrhoz. Mondok, hát ha muszáj, megkeresőm.

— Nem találta : bevitték katonának.

így mondták neköm is. Mutattam a jegyző urnák az Írást. Azt mondja, árral beszél az irás, hogy kend kétszáz forinttal tartozik a takarékpénztárnak. Mondok, megfordítva vagyon, mert ott tartoznak én neköm. Asszongya, ü jobban érti. Mondok : lőhet, hogy jobban érti, de én meg tudom, hogy én nem tartozók. Azt mondja, no jól van, majd möglátja kend, hogy nyolc nap nem telik belé, dobolnak kendnél, ha nem fizeti kend a kétszáz forintot. Mondok, má mér fizetném. Asszongya, mer tartozik kend. Mondok, de én nem tartozók, hanem a Csóka ur. Avval elmondom a török-bankó történetét. Azt mondja erre, kendnek igaza van, de azért mégis kend fogja mögfizetni a kétszáz forintot. Mondok, hát ha a jegyző ur is azt mondja, hogy nekem van igazam, hogy fizetnék. Erre asszongya, mönnyek a fenébe, mert neki sok a dolga Hát ide gyüttem.

Ezt mondva a térdére csapott és reménykedve nézett reám,

— Sajnálom kendet, — szóltam — mert úgy áll a dolog, hogy csakugyan kend fog fizetni.

Elkomorodott.

— Én ? Hát kétszer fizessek, egyszer se kapjak ?

— Ninc3 különben. A z igazság az volna, hogy kend kapjon most, de a török-bankó az oka mindennek,

— A töiök-bankó ? i

— Az ám. Az olyan papiros, hogy a ki legfölül irja a nevét, az nem fizet, a ki p dig alább irja a nevét, vagy pedig a bankó hátára, hát az fizet. - nejjn

— Csakhogy én oda Írtam ám azt is, hogy : el-fo ga-dom.

— Éppen ezzel vetett kend magára lakatot, mert ja törők- bankón azt jelenti az elfogadom, hogy a fizetés kötelességét fogadja el kend.

... De verje meg a Krisztus, én nem igy gondoltam.

... Az mindegy. A városban nem kérdezik, hogy ki hogyan gondolta, csak azt nézik, hogy mi az irás.

... Hát az igazság kutya ?

Fölállt, Nagy mérgesen zsebredugta a pipáját. Az ajtónál még egyszer lüsszafordult :

— Nem nyert a rutlin ?

— Én ?

— Nem ; a Csóka ur.

— Nem tudok róla.

A fejét csóválgatva, iimmögetve vette magára a subáját.

— Hát csakugyan nekem köll még egyszer fizetni ? ' : 1

— Bizony kendnek. * • •. ” -ofivoH Időjén zé

— Nem fizetek ! — szólt nyakasan. ífoslaboh

A hó megint ropogott a epései alatt. Az utca közepén m.ecr.

állott. Megfordult, Láttam, hogy egyenesen a paphoz ballag.