Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-11-07 / 45. szám
;T rafí«i970(f BO«?! ,ívf 45. szám. 1908 november 7. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« ll . oldal. agombíui' .tereire estem s szavakat kerestem, hogy imádkozzam az 1 s t.e n bb ^ a kiben nem hittem s a kit megtagadtam.. De félelmemben míg. szavakat sem találtam s némán térdepeltem s minden izemben reszkettem. ..... A szélnek zendülése hirtelen erősebb lett, mintha ezernyi hang zengene dalt, — s a szenvedélyes kiáltásokból ennyit értettem meg : Távozz Sátán...... Távozz....... Borzalommal eltelve figyeltem. Távozz sátán, ezt ordította a menydörgés szava ; ezt irta az égboltozatra a villámlás. Agyam lázban égett és azt hittem, hogy megörültem ; gondoltam, hogy hirtelen dühöngő őrültség vett erőt rajtam, különben hogy hallanék ilyen minden jelentőség nélkül való szavakat. Végső erőmet összszedvé, szinte emberfeletti erővel igyekeztem az ajtót kitörni, mikor az hirtelen kinyílt s a besugárzó halovány fényben Lucio állott előttem. — Kövess, Tempert Geoffrey, — szólt hozzám. Időd immár elérkezett. Mikor beszélt, minden önuralmam elhagyott; a vihar miatti félelem s az a rettegés, a mit jelenléte okozott, annyira erőt vett rajtam, hogy kezemet esdön terjesztettem szét s öntudatlanul kiáltottam : Az Istenért..!.... Egy türelmetlenséget jelző taglejtéssel eihallgattatott. — Hagyj fel az imával. Az Istenért, érettem és magadért, - ■ hagyj fel vele és kövess. Mint valami fekete tünemény állott előttem a talány, idegen- szerű fényben, mely körülötte sugárzott. Én meglepetve követtem a hajó szalon szobájába, melynek ablakát, mint sziszegő kígyók, csapdosták a haragos hullámok. Reszketve s a félelemtől lábamon se tudtam állani s egy székre rogytam. Ö egy szempillantásig elmélkedve tekintett reám. Aztán hirtelen kinyitott egy ablakot s azon egy hullám csapott be egyenesen reám, i)e nem éreztem semmit, mert minden gondolatom benne összpootosult, abban a lényben, a kit olyan sokáig barátomnak hittem. Kezét felemelve, tekintélyesen mondá : — Vissza, tengernek és szélnek ördög«, ti, kik nem vagytok az Istenéi, hanem az enyémek, — embereknek meg nem tért lelkei, kik elvesztek a habokban, a viharban, vagy báihol ért a pusztulás, csend.......Ez az óra az enyém ! A félelemtől összetörve láttam, hogy a hullámok miként csendesének le. A Uajó a csendes tengeren észrevétlenül haladt előre B a felhőtlen égen a hold ragyogó t.......s a messze távolból még egyszer hallottam e szót : Távozz sátán ! mely mintha az elmúló menydörgésnek visszhangja volna- Lució ekkor rám tekintett, felségesen, rettentő szépséggel s igy szólt : — Ismersz-e most már, te ember, kit az én millióim megrontotlak, _vagy megmondjam neked, hogy ki vagyok f Az ajkam megmozdult, de beszélni nem tudtam. — Légy néma 8 ne mozdulj, — de hallj és érezz, folytatta. Az Istennek mindenható ereje által, mert nincs más hatalom sem égén, sem földön Én paranc olok te neked, s a te akaratod semmi. Kiválasztottalak, egyet a milliók közül, azért, hogy még a földi életben tanuld meg azt a leckét, a melyet másoknak azután kell inegtanulniok. Figyelj értelmednek teljességével, hogy megértsed a mit mondok s tanítsad embertássaidnak, ha van lel ki ismereted és lelked. Ismét beszélni próbáltam, hiszen olyan emberinek látszott s még most is barátomnak gondoltam, holott megmondá, hogy ellenségem, de a szemében lángoló tűz elfojtotta hangomat. — Egyike vagy a viLg Szerencs s embereinek, — folytatta tovább. Legájább i? ez a világ most igy vélekedik felöled, mivel gazemberék jóakaratát m-gvásárolhatod. De a világot kormányzó hatalmak nem e szerint Ítélnek, — ezeknek a jóakaratát nem lehet megvásárolnod, még ha az összes egyházak árulnák is azt. Úgy vesé»ek, a milyen vagy, nem úgy, mint a minőnek látszol. Te egy minden széoyen nélkül való önző vagy, a ki a halhatatlanság Isteni képzetét kigunyoltad s ezért meg kell bűnhődnöd s_a büntetést el nem kerülheted. Mindaz, a ki többnek képzeli magát az Istennél, önzésében két .lkekik és megtagadja az Urat, egy más hatalomra bizza magát, a gonoszságnak a hatalmára, kit sátánnak, sötétség fejedelmének hívnak a halandók, de a kit az angyalok úgy ismertek, mint Lucifer, a világosságnak a s*jedel»ét. Itt szünetet tartott s újra kérdezte : Ismersz most már ? — Én némán ültem ott s azt hittem, hogy ez az ember, mert annak látszott, megörült. — Ha nem ismersz, ha nem érzed a lelkedben, hogy tőlem tartózkodnod kell, — annuk oka, bogy nem akarsz megismerni. Ilyenek az emberek, a mikor elmerülnek az akaratos ünvakitásban és hiúságban...... igy leszek én nekik a legkedveltebb társuk. arra a bűnre vezetvén őket, a melyeket éppen szeretnek....... Ö k tesznek azzá engem, ami vagyok. Különböző nevekkel illetnek — s az egyházak monstrumot csináltak belőlem, mintha lehetne valami szörnyűbb dolog, mint az ördög az emberben,* , (Folytatása következik.) Novemberben. Künt járok az őszi határon; Rojtos, fehér köd ül a tájon, Mint szemfedö halotti ágyon! ' Halott a nyári szép természet S_az ő sorsában az enyészet: j Példázza, érzem, az enyémet! Az őszi nap'bágyadt világa, Úgy rezg be csak a félhomályba: Mint jUgyertyák libegő lángja. ... S holott virrasztók csendben, gyászban: E^'nagy ravatalos 'szobában, Olyan nyomasztó némaság van! Oh, hogy elmúlás minden itten! Ki a halálban mást is hittem, Elhagysz-e engem, Uram Isten? ! S már-már e gyászos környezetben Jobbik-magammal küzdelemben j u Fölzokogó kétség kell bennem... Mikor e zord, halott határon — Oh, bűvölet! Oh, édes álom! — Uj élet biztatását látom! Uj őszi vetés virulását Egy más kikelet tanúságát, A jó Isten örök jóságát! ...Óh, legyen áldott a vetője: S adj, Uram Istenem, jövőre: Arany valóságot belőle! j ,
