Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-19 / 38. szám

38. szám. 1908 szeptember 19. »Amerikai Magyar fieformátusok Lapja.« ll. oldal. REGENY CSARNOK. Cs---------------==^===^-------------------------­A sátán szomorúsága (74-dik folytatás.) Elsőn lord figyelmet keltő, szomorkodó atya volt, de azt hiszem, tulajdonképen ö sem sajnálta leányát, mert most végre volt akadálya a Chesney Dianával való házasságának. Dianáról feltételezem, hogy szomorú volt, legalább annyira, amennyire egy ilyen amerikai asszony képes, de talán még is helyesebb azt mon­danom, hogy inkább megijedt. Sibyl hirtelen halála megindította, megzavarta, de nem igen nagy fájdalmat okozott neki. Oh, mert nagy különbség van az igazi fájdalom és az ideges rázkódtatás között. Fitzroy kisasszony azzal a csodálatos megnyugvással fogadta unokahuga halálát, a mely némely vallásos egyént annyira jellemez. Letette kötését s azt mondotta: »Legyen meg az Isten akarata« és elküldött egy kedves papjáért. Ez vele maradt egy ideig s majd másnap r< ggel kiszolgáltatta neki az úrvacsorát. Miután ez megtörtént, Fitzroy kisasszony tovább haladt utján, mintha semmi sem történt volna. Természetes, hogy én a milliomos férj, voltam a legérdekesebb alak ebben az egész eseményben. Tudom, hogy — hála a szabómnak és a temetésrendezönek, — jól néztem ki, de úgy éreztem, hogy nagyobb színész vagyok, mint Henry Irwing, legalább a megtört szivü férjet jobban adtam. Lució nem jelent meg a temetésen. A városból egy rövid levelet küldött s czélzott arra, hogy bizonyára megértem, hogy miért nem jelent meg. Természetes, hogy megértettem s nagyra vettem irántam tanúsított tiszteletét és soha sem óhajtottam jobban az ö barátságát, mint most. A temetés gyönyörűséges volt, — de minden résztvevőből hiányzott az igazi, a valódi részvét. Csak Clare Mavis szemében láttam igazi könyeket. Virágot nem kül­dött; de maga jelent meg a temetésen s elvonulva állott egy félre­eső helyen, mig a sirt felhantolták, s mikor a divatos gyászolók elvonultak, akkor helyezett a sírra egy a saját kertjében viruló liliomokból készült koszorút a sirhalomra. Megfigyeltem ezt a tettét s elhatároztam, hogy mielőtt elhagynám Willowsmeret s elutaznám keletre, tudtára fogom ezt adni. Nem sokkal ezután végrehajtottam tervemet. Hűvös, esős délután volt s Mavist irodájában talá tam. A kandalóban lobogott a tűz s ölébe kis ölebe, lábainál pedig a hűséges Szentbernáthegyi kutya feküdt. Egy könyvnek az olvasásába volt elmerülve. Mikor beléptem, letette a könyvet és* kutyát s mikor felém nyújtotta kezét, szemeiben részvét s ajkán a szomorúság érzelme tükröződött vissza. Volt valami vigasztaló abban a szomorúságban, a melyet érettem erezett, bár én magam nem igen szomorkodtam. Néhány üdvözlő szó után leültem s hallgatagon figyeltem, mig ő a kanda­léban a fadarabokat rendezte, hogy a tűz jobban égjen. __Azt hiszem, hogy ön tudja — kezdettem minden bevezetés nélkül, hogy az álomitalról szóló történet csak mese. Ön tudja, hogy feleségem megmérgezte magát. Mavis zavart és türelmetlen kifejezéssel tekintett reám. — Ettől féltem, — kezdette ideg< sen. — Óh nincs mitől félnie, mondottam szinte erőszakosan. Ö ezt tette. Óh eltudja e képzelni,hogy miért tette ? Azért, mert meg- gyülölte a saját gyöngeségét és érzékiségét, mert bűnös szerelemmel szerette az én barátomat, Rimauer Luc ót! Mavis fájdalmasan kiáltott és elhalványodva és reszketve ült le. — Biztosan tudom, kogy ön gyorsan tud olvasni, folytattam tovább. Az Íróknak egyik tulajdonságuk az, hogy gyorsan át tudják tekinteni a könyveket és kéziratokat s megtudják érteni azóknak a tartalmát. Olvassa el ezt., s odaadtam neki Sibyl az utolsó iratát. Engedje meg, hogy itt maradjak, mig ön meg­tanulja, hogy miféle asszony volt az én feleségem s Ítélje meg ön, hogy szépsége daczára is, méltó-e sajnálatra. — Engedjen meg,— szólt Mavis, — nem szeretem olvasni azt, a mi nem az én számomra volt írva. — De ez az ön számára is Íratott, feleltem türelmetlenül. Ez mindenki számára van Írva s nincs senkinek sem czimezve. Ebben ön is említve van. Kérem, sőt parancsolom, hogy olvassa el. Az ön véleményét s az ön tanácsát akarom hallani; ön bizonyára képes lesz ezután valami sirköfeliratot javasolni arra az emlékoszlopra, melyet az ö szent és kedves emlékének akarok emelni. Egyik kezemmel elfedtem arczomat, hogy észre ne vegye azt a keserű mosolyt, melyet ez utóbbi gondolat fakasztott ajkamon s a kéziratot feléje toltam. Vonakodva fogadta el s lassan kigön- gyölitve olvasni kezdette. Néhány perczig mélységes csend volt a szobában, a melyet csak a fahasábok pattogása szakasztott félbe s a kutyák egyhangú szuszogá=a, a melyek most a tűz előtt hever­tek kényelmesen. En a nőt figyeltem s arra a meggyőződésre ju­tottam, hogy az Isten nagyritkán teremt egy ilyen nőt, gondolkozó fővel és angyali lélekkel, a ki megdöcsőiti azt a világot, a melyben él. Mig igy elmélkedtem s tanulmányoztam Clare Mavist, láttam, hogy szemei olvasás közben könyekkel telnek meg. Miért sir egy olyan irat felett, a mely engem meg se indított. Mintha álomból ébredtem volna fel, mikor fájdalmas hangját meghallottam, s láttam, hogy felugrik s úgy tekint reám, mintha valami borzalmas látomást látna ? — Óh ön borzasztó vak, — kiáltotta, ha nem látja, hogy mit jelent mindez Nem tudja ön megérteni ? Nem ismeri ön legna­gyobb ellenségét. Legnagyobb ellenségemet? — kérdeztem. Ön egészen megret­tent engem Mavis, micsoda összeköttetésben vannak az én ellen­ségeim vagy barátaim, a feleségem utolsó vallomásával? Ö harczolt a méreggel és a ledi szenvedélyekkel, még azt se tudja megmon­dani, a mint ez a végszavakból látható, hogy meghalt-e, vagy él és írása, tekintetbe véve a körülményeket tüneményes, dolog, de semmi összefüggésbe nincs az én személyemmel. — Az Isten szerelmére, ne legyen olyan megkeményedett szivü, szólt Mavis türelmetlenül. Rám ennek a szegény, megkínzott, sajnálatra méltó Sibylnek az Írása borzalmasan hatott. Azt akarja ön mondani, hogy nem hisz a jövendő életben? — Nem hiszek, feleltem meggyőződéssel.-• Akkor ez önre nézve tényleg semmi, — ez az ünnepélyes vallástétel arról, hogy ö nem halt meg, hanem él, él le nem irható nyomorúságban. Nem hiszi ön ezt? — Hiheti-e valaki egy haldoklónak az őrjöngését? Ö, mint mondottam, a méregnek és szenvedélynek hatása alatt küzdött s e szenvedésben úgy irt, mint a ki szenved. — Hát lehetetlen önt meggyőzni az igazságról ? Annyira romlott-e ön, hogy nem tudja belátni, hogy ez a világ, minden kétségen felül csak árnyéka egy reánk várakozó másik világnak. Életemre mondom, hogy ezt az igazságot ön borzalmasan fogja megismerni egy napon. Ismerem az ön felfogását, feleségének is ilyen felfogása volt, de ö utoljára meggyőződött annak helytelen­ségéről. Meg se kisértem, hogy önnel vitatkozzam. Ha ennek a boldogtalan leánynak, kit ön elvett, utolsó levele nem nyitotta fel ön előtt ezeket az örökké való tényeket, úgy önön már semmi se segíthet. Ör. a/, ellenség hatalmában van. (Folytatása következik.) Gyors és megbízható bankház. ft Alapittatott 1885-ben. Közjegyzői iroda. Meghatalmazások s mindennemű közjegyzői okiratokat szakértelemmel kiállítunk. Kon- 1 zulátusi hitelesítéseket beszerzünk. Tanácscsal ingyen szolgálunk.

Next

/
Thumbnails
Contents