Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-12 / 37. szám

15. szám. 190S szeptember 5. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. lí. oldal. REGÉNY CSARNOK. (x--------------­A sátán szomorúsága (73-dik folytatás.) Oh Istenem. Enged, had Írjak, a mig képes vagyok. Nyújtsd minél hosszabbra azt a fonalat, mely a földhöz köt... adj időt, hogy minél később merüljek al a sötétségben és a lángban. Enged, hadd Írjam le a borzalmas igazságot a mások számára, a hogy most látom. Nincs halál.. Nincs. Nem tudok meghalni. A földi testből eltávozom. Valami rejtelmes szenvedés izröl-izre húz ki belőle, — de nem halok meg. Át megyek egy uj életbe. Egy uj világot látok, abban sötét formákat, félalakokat és alaktalan tö­megeket, úgy közelegnek felém, mintha ismernének. Egészen ön­tudatos vagyok, hallok, látok, gondolkozom. A halál nem egyéb, mint egy emberi álom, egy vigasztaló gondolat, de valójában nincs s a természetben nincs más, csak élet. Oh irtóztató nyomorúság. Én nem halhatok meg. Halandó testemben immár alig vagyok képes lélekzetet venni. Toliam már inkább magától ir, mint az én reszkető kezemben, de ez a fájdalom a születési vajúdás és nem a halál. A legnagyobb erömegfeszitéssel tartom vissza magamat, hogy el ne merüljek a fekete semmiségbe, a melyet magam előtt látok, de az anyám húz s nem tudom lerázni magamról. Hallom a hangját. Egész érthetően bes-.él és nevet, bár olyan, mintha sírna: Jöjj Sibyl, lelkemnek gyermeke, jöjj és találkozz szeretőddel! Jöjj és lásd meg, kibe vetetted hitedet Asszonynak lelke, kit én nevel­tem, térj vissza oda, a honnan származtál!« Még is visszatartom magam. Most szárnyak suhognak körülöttem, lángoló vörös szár­nyak, betöltik az egész helyet, körülölelnek, csaposnak, mint meg­annyi nyil vagy jégeső. » Haild Írjak tovább, halott kezemmel, csak egy perczig még, — hatalmas Isten, csak egy perczig hadd írjam meg az igazat, a halálról a legborzalmasabb igazat, a legsötétebb titkot, hogy az az ÉLET, a mely ismeretlen az emberek előtt. Élek, uj, erős élet­erőnek vagyok a birtokában, bár testem csaknem meghalt. Fáj­dalom ragad meg, gyengeség vesz rajtam erőt, de utóljára is ezt írja elgyöngült kezem: élek... Nagy csalódásomra és iszonya­tomra: én élek... Oh minő kimondhatlan a nyomorúsága ennek az uj életnek. A legroszabb mindenek felett, hogy az Isten, a kiben én kételkedtem, kiről azt tanították, hogy megtagadjam, ez a sokszor megbántott, meg káromolt Isten létezik. Meg­találhattam volna öt is, ha ezt választottam volna, — ezt kiáltja felém ezernyi hang... késő késő A vörös szárnyak visznek alá, — s ezek az alaktalan formák visznek a sötétségbe szél és tűz között. Légy erős halott kéz, csak n.ég egyszer, amielött eltávozom. Az én megkínzott lelkem kényszerit-en leírni azt a meg nem ne­vezhető dolgot, a melyet ha emberi szem olvas, — talán megérti a jelt. Most már tudom KI az, a KIT szerettem, kit választottom és imádtam... Oh Isten légy irgalm s... Tudom, KI Ö, ki most már követeli imádásom s magával húz alá a lángok dörgése között!,Neve ............................... Itt a kézirat véget ért, he i em fejezve s egy tintapecsét maradt az utolsó szó után, mintha a haldokló kézből erőszakkal vették volna a tollat. A szomszéd szobában az ór i ismét ütött. Reszketve keltem fel a székből, elvesztettem önuralmamat. Oldalvást feleségemre néz­tem, ki mint egy természetfeletti erővel, haldoklása közben élőnek nyilvánította önmagát, — ki valami el sem képzelhető csodás módon még azután is irt, mikor már meghalt, hogy nyilvánvalóvá tegyen egy olyan dolgot, a mi még is ismeretlen maradt. A holt test most már valóban megrémít, nem érintettem s nem vágytam rá tekinteni sem. ügy tetszett, mintha én is érezném a vörösszár­nyak csapkodását. A kéziratot kezemben tartva, idegesen hajoltam előre, hogy a gyertyát elfujjam. A padlón megláttam a franczia illatszertől illatos zsebkendőt, a miről a halott asszony irt, fel­vettem s melléje tettem.... Az ékszerkigyó ragyogása a szemembe villant s én rémülve hagytam el a szobát. A mint az ajtófüggönyhöz értem, valami titkos erő arra kényszeritett, hogy visszanézzek a társaság szépjére. »Azt mondtad Sibyl, hogy nem haltál meg! — Kiáltottam hangosan. Ha nem vagy halott, úgy élsz. Ha élsz, hol vagy Sibyl, hol vagy ?!« A kérdésre néma hallgatás volt a felelet. A villany fénye a holttestre eset, a fénylő selyemruha nem földinek látszott s az illatszer siri szaggal töltötte meg a szobát. Rémületem mind nagyobbá lett. A függönyöket gyorsan összefogtam, hogy ne is lássam annak az asszonynak a testét, a kit az érzéki emberek szerelmével szerettem s elhagytam a nélkül, hogy egy megbocsátó csókkal illettem volna meghidegült homlokát. Mert — én csak arra tudtam gondolni, hogy ö meghalt. XXXVII. FEJEZET. Mégegyszer átgondolom az engem ért csapásnak a részleteit s a társaság részvételét feleségemnek a hirtelen halála miatt. Való­jában senki se sajnálta, az emberek felhúzták szemöldökeiket vállat vonítottak, czigarettára gyújtottak s aztán másról kezdtek beszélni. Az asszonyok örültek, hogy egy igen szép veszedelmes versenytárstól megszababultak s hogy mint valami megdöbbentő esményröl beszélhettek az ő tragikus haláláról. Szabály, hogy az emberek ritkán, vagy soha sem elég önzetlennek ahoz, hogy őszintén szomorkodjanak akkor, a mikor valami vezér, vagy ki­tűnő alak eltávozik közülök, mert helyet hagy a kisebb alakok számára. Biztos lehetsz abban, hogyha szépségedért, eszedért, el- mésségedért vagy mind a háromért együtt véve ünnepelnek: a társaság fele már kívánja, hogy meghallj, s a másik fél pedig arra igyekszik, hogy olyan elkeseritövé tegye rád nézve az életet, a minővé csak lehet. Hogy halálod után nélkülözzenek, ahoz az szükséges, hogy valaki igazán, önzetlenül szeressen, s az ilyen szeretet ritkább az emberek között, mint a porba ejtett gyöngy. Legyen hála az én kész pénzemnek, minden a mi a Sybil ön- gyilkosságával összefüggésben volt, egész csendben elintéztetett. Tekintettel társadalmi állására, hogy egy grófnak a leánya volt, két doktor bizonyította, (nagyon szép összegért,) hogy halála véletlenségböl történt, nevezetesen, hogy valami altató porból többet vett be, mint a mennyi elő volt Írva. Ez volt a legjobb jelentés és a legelfogadhatóbb. Ez alkalmat adott a krajezáros újságoknak arra, hogy az altatószerek ellen írjanak s több hires iró a folyóiratokban szintén erről czikkezett, úgy hogy az újságok iránt nagy érdeklődés mutatkozott. A törvény, a rend egészen megvolt tartva s szolgálataiért mindenki jól volt megfizetve s azt hiszem mindenki meg volt elégedve. A temetésnek, a mely nagyon költséges volt: a temetés rendezők lelkűkből örültek. A virágke­reskedők szintén jó hasznot láttak, mert sok koszorút és drága virágból készített kereszteket rendeltünk. Mikor a koporsót a sirhoz vitték, az alig volt látható a virágok közül. És a sok kártya között, a melyek a fehérliliomok, rózsákon csüggöttek, egy se volt olyan, a mely az öngyilkos nő iránt igaz rokonszenvet fejezett L Sir. Gyors és megbízható bankház. Alapittatott 1885-ben. Közjegyzői iroda. Meghatalmazások s mindennemű közjegyzői okiratokat szakértelemmel kiállítunk. Kon­zulátusi hitelesítéseket beszerzünk. Tanácscsal ingyen szolgálunk, volna ki. (Folytatása következik.)

Next

/
Thumbnails
Contents