Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-05 / 36. szám
35. szám. 1908 szeptember 5. 'Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 11. oldal. REGÉNY CSftRNOK.u A sátán szomorúsága (76-dik folytatás.) ügy gondolom, készen vagyok.! Nincs több mondani valóm. Nem mentegetem magam. Olyan vagyok, a minőnek születtem, — büszke, pártütö asszony, akaratos és érzéki, aki semmi bűnt nem lát a szabad szerelemben, a ki a házastársi hűség megtörését nem tartja bűnnek s ha bűnös vagyok, nyugodtan mondhatom, hogy koromnak Írói tettek azzá. Férjhez mentem, mint az én osztályomból annyi sok nő, — pénzért. Szerettem, mint a többiek a testiséget s meghalok, mint a többiek vagy természetesen, vagy öngyilkos módon, a legnagyobb isten tagadásban, hirdetvén, hogy nincsen isten — s ezután semmi se következik. Néhány perczczel ezelőtt a méreg a kezemben volt, készen voltam, hogy bevegyem, de akkor valaki hátulról megragadott s a tükörbe tekintvén, anyámat láttam ott. Arcza olyan volt, mint legutólsó betegsége alkalmával, a tükörből vállam felett tükröződött keresztül. Hirtelen felugrottam, szembe álltam vele, de akkor eltűnt. És most reszketek, homlokomon hideg verejték fakad, gé- p'e en meghintett! m szagosilóval egy zsebkendőmet s arczomhoz vittem, hogy magamhoz térjek aléltságomból. Magamhoz térni.... oh minő bolond vagyok. Nem hiszek a szellemekben, de még is kész volnék megesküdni, hogy anyám épen most volt itt, természetesen ez csak az én lázas agyam áltál okozott láttani csalódás volt. Zsebkendőm illata Parisra emlékeztet. Szinte látom azt a boltot, a hol vásároltuk. Ajkamon mosoly kél e visszaemlékezésre s arczom felragyog — s nein sokára mindennek vége s néhány nap múlva a férgek fognak testemből lakmározni. Az a gondolatom támadt, hogy jó volna imádkozni. Képmutatás volna, de szokásos dolog. Hogy valaki divatosan halljon meg, szükséges az egyházról megemlékezni. És mégis lehetetlennek tűnik fel előttem, hogy le térdepeljek, össze tegyem kezeimet s elmondjam, hogy megakarom ölni magamat, mert csalódtam szerelmemben s bocsánatot kérjek egy nem létező istenségtől. Gondolom, hogy a tudósok nem is sejlik, hogy minő helyzetbe hozzák az embert a halálnak az órájában. Felejtik, hogy a sir szélén olyan gondolataink támadnak, a melyeket semmiféle tudományos tétel ki nem engesztelhet. Mindazáltal nem fogok imádkozni. Ez gyávaság volna részemről, ki gyermekkorom óta nem imádkoztam, igy engeszlelgetni láthatatlan hatalmakat. De nem is hiszek ezekben, hiszem a mit Hamlet mond, hogy »a nyugalom a csend.« Álmatagon forgattam kezemben az üvegcsét. És ez most már üres. Az egészet kiürítettem. Hirtelen, elhatározóban vettem be s nem engedtem magamnak egy szempilluntásnyi habozást sem. Úgy éreztem, hogy a nyelvi m égeti, de most nem érzek semmi fájdalmat, A tükörbe nézek s úgy várom a halált. Ez egészen uj dolog s bizonyára érdekes. Anyám itt van, velem van á ift szobában. Nyugtalanul mozog, meiész mozdulatokat tesz kezével s beszélni próbál. Épen olyan, mint mikor meghalt, csak h<>gv élet van tasjaib .n. Fel és alá követtem, de nem tudtam megérinteni. Kiáltottam neki: »anyám, an-, ám,« de az ö ajkán egyetlen hant» se jött ki. Arcza olyan borzasztó, hogy iszonyatos görcsöket kaptam félelmemben és térdre estem előtte arra kérvén, hogy hagyjon el, Es ő csak mosolygott. Oh de minő mosolygás volt az ? Azt hiszem, elvesztettem öntudatomat, mert a padlón fekve ébredtem fel. Egy éles, iszonyatos fájdalom ébresztett fel. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a kiáltást, a melylyel felzavartam volna az egész házat. Mikor a fájdalom megszűnt, úgy láttam, mintha anyám egész közel állana hozzám s csodálkozással viz-gálgatna. Most már nyugodtabb vagyok és tudom, hogy ez az egész nem volt más, mint felizgatott agyamnak a tüneménye. Hogyan is lehetne itt, mikor már rég halott. Leirhatatlan szenvedésen mentem át az utolsó perczekben. A méreg valóban halálos,— a fájdalom iszonyatos, — iszonyatos... Minden idegem reszket, — szivem erősen dobog. A tükörből látom, hogy az arczom egészen megváltozott. Osszehuzódott és ólomszinü; ajkamnak rózsái eltűntek; szemeim természetellenesen kiszélesedtek; szájamnak szögletén kék vonalak s a torok idegeim lángolni kezdenek. »Az arató, kinek neve halál« bizonyára közel van s kész arra, hogy összegyűjtse az én hosszú hajamat. Szegény hajam, mint szerettelek, —- s most nem sokára olyan leszel mint a pókháló. Égető tűz van agyamban és testemben. Hiába iszom hideg vizet, semmit se segít rajtam. A nap úgy éget, mint egy nyílt vasolvasztó. Megpróbáltam, hogy bezárom az ablakredönyőket, de nem volt elég erőm felállani. Az ezüst ékszerszekrény úgy villog, mint valami kard. Csak hatalmas akaraterőmnek köszönhetem, hogy az írást folytatni képes vagyok. Fejem szédül s köhögési kényszer fojtogat. Azt hiszem haldoklók. Szeretnék kiáltani, de hangom megtagadta a szolgálatot. Alig vagyok képes susogni is. A nevemet mondogatom magamnak: Sibyl, Sibyl. Ezt is alig haliom. Anyám a hátam megett áll, — nyilvánvalóan vár. Kevéssel ezelőtt úgy tetszett, mintha hallottam volna, hogy hiv: »Jöjj Sibyl,- - jöjj szeretődhöz!« Mosthudom, hogy nagy hallgatás van körülöttem. Kábult vagyok. — fájdalmaim megszűntek. Arczom látom a tükörben s tudom, hogy az egy halottnak az arcza. Mindjárt vége lesz mindennek, még nehány nehéz lélegzés: és megnyugszom. Örülök, mert a világ és én nem voltunk soha jó barátok. Biztos vagyok abban, hogyha tudnánk, mielőtt születnénk, hogy mi az élet: úgy soha nem kívánkoznánk élni.. Irtózatos fájdalmat szenvedek. Mi volna, ha a halál nem az volna, a minek a tudósok állítják, tegyük fel, ha az csak egy másik alakja volna az életnek ? Lehetséges e, hogy eszemet és bátorságomat elveszítsem ? Micsoda erő vesz rajtam hatalmat? Reszketek, a félelemnek iszonyú érzése vonul át egész valómon. Testi fájdalmat nem érzek többé, de valami gonoszabb érzés vesz erőt rajtam, a mit nem vagyok képes meghatározni. Haldoklók, — haldoklók, — ismétlem magamban mintegy vigasztalásul. Nemsokára meg- némulok, megvakulok s elvesztem öntudatomat. Miért van mégis hogy a csendet hangok törik meg ? Figyelek s úgy tetszik, mintha vadhangnkr.ak menydörgésszerü üvöltését hallanám. Anyám közelebb jön s kinyújtja kezét, hogy megérintse az enyémet, (Folytatása következik.) Szerkesztői üzenet* Több kézirat késön érkezett Kérjük lelkésztársainkat, hogy egyházi tudósításaikat szíveskedjenek legkésőbb keddig beküldeni. Gyors és megbízható bankház. ft Alapittatott 1885-ben. Közjegyzői iroda Meghatalmazások s mindennemű közjegyző okiratokat szakértelemmel kiállítunk. Kgíi- 1 zulátusi hitelesítéseket beszerzünk. Tanácscsal ingyen szolgálunk.
