Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-29 / 35. szám
SS. szám. 1908 augusztus 29. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. 11. oldal. Ismét felhívjuk az iskolába járó gyermekek szülőik figyelmét aug. 30-ra, mely napon, mint ígértük, a gyermekeknek egy kis mulatságot szerzünk, szorgalmas tanulásuk némi jutalmául, vasárnap d. u. 1 órakor gyülekezünk a templomban s megyünk az Idora Parkba. Szept. 5-én, mikor városunkban a republikánus párt nagy gyűlést tart, a Wiek Parki tart egyházunk két sátort állít fel, hol ételek és temperance italok fognak árusittatni az egyház javára. Vidéki testvéreinket szívesen hívjuk ez alkalomra. Egyházunkban kereszteltetett Deák Terézia, Deák Julia leánya, keresztszülök voltak Kenyizley Gyula és neje Krokavecz Katalin. Kenyizley Gyula ez alkalommal 5 dollárt, Deák Júlia és Szilágyi Zsigmond pedig egv-egy dollárt adományoztak a templom- kerítésre, melylyel most meg is kezdjük az e czélre való gyűjtést. Egyházunkban eskettek Tömöri Árpád (Bodrog Olaszi, Zempléni vm.) és Becsó Eszter (Ágcsernö, Zemplémvm.), mindketten ref. vallásu testvéreink. Tanuk voltak Molnár István és Murin Sándor. Isten áldja meg az újszülöttet, áldja meg a jókedvű adakozókat és áldja meg az ifjú házasokat a családi élet boldog örömeivel. Lelkészünk aug. 30-án d.e. So. Sharonban. Pa. oszt úrvacsorát, helyette itt Almássy Lajos theológus fog prédikálni. SOUTH BEND, IND. Az itteni ev. ref. egyház hívei 1908 aug. 16-án az egyház javára társas összejövetelt rendeztek a papiak udvarán, a hol is a vasárnapi iskola növendékei bemutatták az ö tudományaikat. Valóban öröm volt őket nézni és hallgatni, a mint a szép betanult versekkel, egyházi énekekkel és hazafias dalokkal szórakoztatták a vendégeket. Tizenöten szavaltak és mindnyájan énekeltek, de meg is kapták a jutalmát fáradságuknak, mert egy róm. kath. vallásu honfitársunk megajándékozta az egészet. Volt öröm. A társas-összejövetel szépen látogatott volt és körülbelül $40 00-t jövedelmezett az egyháznak. Adja Isten, hogy a szeretet, a békeség és a jóakarat lakozzék közöttünk. lEQlNYCplNOKr A sátán szomorúsága (70-dik folytatás.) XXXVI. FEJEZET. »Attól a percztöl fogva, hogy megláttam Rimanez Luciót — folytatta tovább Sibylnek utólsó Írása, — teljesen átadtam magam a szerelemnek s annak a vágynak, hogy szeretve legyek. Az előtt is sokat hallottam róla atyámtól, ki nagyobb összeg pénzzel tartozott neki. Azon az estén, a mikor találkoztunk, atyám nyiltan megmondotta, hogy most alkalmam van reá, hogy életem sorát jól intézzem el. »Menj férjhez vagy Rimanehez, vagy Tempesthez, a melyiket könnyebben megtudod fogni,«— mondotta. A herczeg mesésen gazdag, de valami titokszerií az egész élete és senki se tudja, hogy tulajdonképen honnan származik, — s ezen felül gyűlöli a nőket. Tempestnek van öt milliója s olyan jó bolondnak látszik, — én azt tanácslom, hogy jobb lesz Tempestet megfogni,« Nem feleltem s nem tettem Ígéretet semmi irányban. Azt hamar kitaláltam, hogy Lució nem szándékozik nősülni s arra a meggyőződésre jutottam, hogy inkább akar szeretője lenni sok asszonynak, mint férje egynek. De azért az én szerelmem nem lett iránta kiesebb s óhajtottam, hogy bár csak egy lennék azok közül, a kiket szeret. Férjhez mentem ehez a Tent pest nevű emberhez, mert úgy gondolkoztam, mint a legtöbb asszony, a kiket ismertem, hogyha férjezett nő leszek, nagyobb szabadságom lesz a cselekvésre. Tudomásom volt arról, hogy a leg öbb férfin szeretőnek legjobban szereti a férjes nőket s azt gondoltam, hogy Lucio azonnal át látja tervemet, a melyet előre olyan jói kigondoltam. De csalódtam — és ez a csalódás okozott minden zavart, fájdalmat. Nem tudtam megérteni hogy az én szerelmem — a kit jobban szerettem, mint az egész világot,— miért gúnyolja ki és utastja vissza oly hidegen szerelmemet. Hiszen olyan közönséges dolog az ma, hogy a férjes nők szeretőjük kedvéért megcsalják férjüket. A regény irók tanácsolják ezt, s úgy láttam, hogy ezt a szokást nemcsak mentegetni, hanem javasolni is szokták vezető folyóiratokban. Miért kellett volna magam szégyenleni, vagy miért lett volna az én vágyódásom bűnös? Amig nyilvános botrány nem történik, addig mi baj volna? Nem tudom ezt belátni, — ha csak Istenre nem gondolok, — de hiszen a tudósok azt mondják, nincsen Isten. Nagyon izgatottá lettem. Azt hittem Lucio hangját hallottam. Ö3sze jártam a szobát, kinyitottam az ajtót s erősen figyeltem, de nem volt ott senki sem. Egyedül vagyok. A szobaleánynak megmondottam, hogy ne háborgasson, inig nem csengetek. Én pedig csengetni már nem fogok. Arra gondolok, hogy soha nem tudtam meg, hogy Lueio kicsoda. Azt mondja, hogy herczeg — s én elhiszem, mert a mostani herczegek olyan közönségesek, hogy ö valóban kiválik ebből a társaságból. Melyik országból való, — melyik nemzethez tartozik ? Ezek olyan kérdések, a melyekre soha sem felel egybehangzóan. Ismét megállók s a tükörben nézem magamat. Oh milyen szép vagyok. Csudálkozással nézem mély és ragyogó szemeimet, a selymes fekete pillákat; látom arczomnak és ajkamnak a finom színezetét, — a kedves körajkat, a duzzadó szájszélt, torkomat és hófehér nyakat s hullámzó dús hajamat. Mindezt azért kaptam, hogy a férfiak figyelmét felköitsem, — de az én szerelmem, kiért életem adnám: nem lát semmi szépeién bennem, visszautasít és darabokra tépi szivemet. Előtte térdeltem, könyörögtem neki, imádtam és mindhiába. Ezért kell meghalnom. Az egyedüli szó, a mi reményt támasztott, bár kifejezése kegyetlen, tekintete égető volt. »Türelem — találkozunk!« Mit érthet ez alatt. Micsoda találkozásról lehetne szó akkor, a mikor a halál bezárja az életnek a kapuját, a mikor már a szerelem is késő volna ? Kinyitottam ékszer szekrényemet s kivettem belőle a halálos mérget, a melyet egy orvos adott nekem, ki az utóbbi időkben anyámat ápolta. »Zárja el ezt jól — s vigyázzon, hogy csak külsőleg legyen használva. Ez az üvegcse elég arra, hogy tiz embert megöljön, ha véletlenül meginna valaki.« Csodálkozva nézegettem. Színtelen és nem elég arra, hogy egy kávéskanált megtöltsön és mégis elég arra, hogy az örökkévaló sötétségbe vigyen át s örökre bezárja előttem a nagy világnak csodás dolgait. Oly kevés — s mégis mennyit tehet! Lució ajándékát, — a szép ékszer kigyót derekamra kötöttem s úgy éreztem, mintha ö ölelt volna meg. Reszketek, — de nem a hidegtől, vagy a félelemtől, hanem az izgatottságtól, a testnek, a vérnek a visszahatása ez a halál kapujánál. Oh mily szépen ragyog be a nap ablakomon. Az aranyfény hány nyomorult teremtést látott már meghalni. Ha Isten volna, szeretném, ha olyan lenne, mint a nap, dicső, változhatatlan, meg nem közelíthető, szép és kegyetlen. ............................................................................................... Az emberek különböző fajtája között azt hiszem, leginkább a költőket gyűlölöm. Szerettem őket és hittem bennök, de most tudom, hogy hazugság szövői voltak, fellegvárakat építettek, a melyekben nincsen élet s a szív nyugalmat nem találhat. A szerelem náluk a mozgató erő, a melyet vagy kiszépitenek, vagy elrútítanak, de az asszonynak a szerelméről fogalommal se bírnak. Vagy a durva szenvedélyről énekelnek, v>agy erkölcsi lehetetlenségekről: de a türelmes odaadásról, a mely a szereimet szerelemmé teszi, semmit se tudnak. Érzékiségük kőszikláján a lelkem tört össze. Azt hiszem, hogy sok szerelmes asszony úgy átkozza őket mint én! (Folyt. köv.) Ül JÓZSEF ES Eli 422 Lrnsl Sí. McKenrt Qyors és megbízható bankház. •pi Alapittátott 18$5-ben. Közjegyzői iroda. Un Meghatalmazások s mi»- der.remii közjegyzői I íj okiratokat szakértelem n el liálhttrk. Kcn- **■' zulátusi hitelesité seiet lemmirl. k Tanácsosai ing je» uc cuik.
