Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-29 / 35. szám

8. oldal. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. 35. szám. 1908 augusztus 29* Magyarország. , — Politikai helyzet. A nyári szünet alatt, amikor a képviselöliáz ülései szünetelnek, a miniszterek bécsi látogatásai kötik le a föfigyelmet s a minisztériumokban lázasan foly a munka a képviselőházi munkálkodás jövendő szakaszára. A napokban Wekerle látogatta meg a királyt Isidben, hogy jelentést tegyen a király előtt, az általános politikai helyzetről s azokról a munkála­tokról, a melyek a minisztériumokban folynak s másnap a közös külügyminiszterrel is értekezett a miniszterelnök, kivel a török eseményeknek Boszniára való hatását beszélték meg. A császár-királynak születése napját aug. 28-án a monarchia összes országaiban nagy ünnepélyességgel tartották meg. Az ünne­pély legnagyobb volt Bécsben, hol a 78 éves uralkodót éljenezve több százezer polgár vett részt a menetben, mely 30 banda zengése közben vonult el a Burg előtt. Az összes államfők üdvözölték az agg uralkodót. Roosevelt elnök táv irata szokatlan meleghangú volt. — Bármiként akarták eltusolni a délszláv összeesküvést, még is napfényre derült az igazság. Ma már nyilt titok, hogy az össze­esküvés fonalai átnyúlnak dél-Magyarországba s annyira előre ha­ladott állapotban volt az egész dolog, hogy csak egy szikra kellett volna s az egész délvidéki szlávság fegyvert ragadt volna. Az össze­esküvők vezéreit egymás után fogják el. Pribicsevics és Valérián képviselők elfogatása nagy izgatottságot keltett. Majd elfogták a dubicai polgármestert és fiát s másokat, összesen mintegy huszon­két egyént. Többen külföldre menekültek. — A magyar képes Szent Biblia. Tótfalusi József a »Vasárnap« czirnü vallásos néplap szerkesztője mór régóta fára­dozik azon, hogy a magyar képes Bibliát kiadja, hogy igy a szent könyv, mint hajdan az úri házaknak is értékes dicsekedését,kincsét képezte. A Bibliában mintegy ezer kép lesz, a világ leghíresebb művészeitől, a melyek mind hozzájárulnak a könyvnek a megér­téséhez. A műhöz Kenessey Béla püspök irt előszót s tábláját a magyar iparművészeti társaság készíttette. Az árát nem tudjuk, de reméljük, hogy elég jutányos. Ha nem volna az, nem sok hasznát vehetnök. Itt a múltban is, a jelenben is hallottunk ellenvetéseket a vasárnapi iskolákban használt szemléltető kis képek ellen: oda­haza pedig ime a Bibliában közölnek képeket! Bizonyos tehát, hogy az igazság azon részén van, kik nem tartják a szemléltető képek használatát a II-ik parancsolat megsértésének. — Magyar nyelv a külügyi hivatalban. Az osztrák-magyar monarchia külképviseletében végre érvényre jut a magyar nyelv. Nem lesz ugyan még most sem teljesen egyenjogú a német nyelvvel, de nem lesz továbbra is hamupipőke. Minden követségnél, — konsulátusnál lesz ezután magyar alkalmazott, kivel a magyar felek elintézhetik ügyeiket, ha pedig még se lenne magyar hivatalnok valamely konsulátusnál, úgy ügyét az illetékes minisztériumhoz teszik át, hol a magyar fordítást fogják végezni. A feliratok, pecsétek, bélyegzők szintén két nyelvűek lesznek. De a mint a lapból olvassuk, hogy a bélyegzőket csak akkor cserélik ki, ha a most használatban levők elkopnak. Micsoda messzemenő takarékosság ez. — Guyon Rikárd leánya. A branyiszkoihősnek, gróf Guyon Rikárdnak a leánya teljes elzárkozottságban élt a borsod- megyei Bükkaranyos nevű községben. Senkit se tűrt meg maga mellett, az egykor viruló szépségű hajadon s halála is nagy elba- gyatottságban történt. Hűséges öreg szolgája egy reggel hiába kopogtatott ajtaján. Végre is a község elöljárósága felnyittatta az ajtót s a grófnőt halva találták a szobában. A nép, a melyért egy­kor sok jót tett, nagyon szomorkodik halála miatt. — Kedvező termés. Magyarország föjövödelmi forrását a földmivelés képezi. Ha sikerült a termés s az Ur megáldja a földmivelö kezemunkáját: úgy nincs szegénység, de ha a termés nem jó: akkor a nyomorúság nagygyá lesz. Az idén a legújabb jelentések szerint jó termés volt, s a búza jobban fizetett, mint a gazdák remélték. így az ország is kedvezőbb helyzetben van, mint mikor a termés rósz. — Püspök választásatiszántulikerületben, A Kiss Áron halálával megüresedett tiszántúli ref. püspök válasz­tás nagy izgalmak kö'.ött foly. Eddig beérkezett mintegy 600egy­házközség szavazata. Ebből a számból a legtöbb 210 Dicsőíti József egyházkerületi főjegyzőre esett. Utánna Dr. Baltazár Dezső, hajdú­böszörményi lelkész következik 203 szavazattal. Eröss Lajos theo- logiai tanárra 51, Dávidházy János esperesre 38 egyház szavazott. Valószínű, hogy az első szavazás alkalmával egyik jelölt sem kapja meg az absolut többséget, igy a két legtöbb szavazatot kapott jelölt között pótszavazás leend. Mi erősen hisszük, hogy Dr. Balthazár lesz a tiszántúli református püspök. — Az elitéit tót apostol. Pozsonyban a törvényszék aug. 4-én két napi tárgyalás után a magyar állam ellen való izga­tás miatt Ivánka Milán országgyűlési képviselőt, egy évi állam­fogházra és ezer korona pénzbírságra büntette. Az elitéit fellebezett, úgy szintén a királyi ügyész is. — Az interparlamentáris gyűlés. Az interpar- lamentalis gyűlés, a melyre minden állam országgyűlése küld képviselőket, szeptember 9— 12-én lesz megtartva Berlinben. A magyar parlament küldöttei Apponyi Albert gróf vezetése alatt mintegy negyvenen vesznek részt agyülésen. A magyar képviselők Budapestre óhajtják meghívni az interparlamentáris kongressust. — Gróf Széchenyi és neje Dobsinán. Gróf Széchenyi és neje Wanderbilt Gladys a napokban meglátogatta a dobsinai jégbarlangot több előkelő vendég kíséretében. A páratlan természeti csudában nem győztek a vendégek eléggé gyönyörködni. Bárcsak ez a látogatás elvinné hírét ennek a ritka 1 átványossúgnak messze földre, bogy a turisták felkeresnék a nagy Amerikából is. — A legidősebb erdélyi szabadságharczos. Horváth Ignácz negyvennyolczas alezredes, a Mátyáshuszárok parancsnoka, julius 31-én töltötte be élete kilenczvenötödik évét. Az öreg honvédőt születése napján az országos honvédegyesületnek elnöksége Budapestről táviratban üdvözölte. Kolozsvár város ne­vében Fekete Nagy Béla polgármester-helyettes köszöntötte az öreg ezredest. Kreith Béla gróf, a fővárosi negyvennyolczas muzeum alapitója, nejével egy litt Budapestről utazott le, hogy Horváthot születése napján üdvözölje. Egykori bajtársai, Nessi Pál honvéd­egyesületi elnök, Esterházy Miguel gróf negyvennyolczas huszár- százados, az ereklyemuzeum tiszteletbeli elnöke, Kuszkó István, a muzeum igazgatója, testületek élén keresték föl a szabadságharcz derék katonáját. Levélben és táviratban az ország különböző részé­ből sokan kívántak a jubilánsnak boldog ünnepet. — Borzalmas vég jutott osztályrészül Kuzsér Ferencz 11 éves sóskúti fiúcskának. Szülei távollétében egy kifent kaszával játszadozott. Az éles kasza hegye belevágodott a gyermek jobb czombjábu és elvágta a föeret. A gyermek segítség hiányában el­vérzett. Hazatérő szülei csak holttestet találtak. — Vihar a Balatonon. A múlt napokban nagy vihar volt a Balatonon. Már kora reggel fe.hök tornyosultak az égen,majd erős szélvihar kerekedett, a mely több személyszállító gőzöst föltartott útjában, úgy, hogy ezek nagyobb késést szenvedtek.

Next

/
Thumbnails
Contents