Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-22 / 34. szám
34. szám 1908 augasztus 22. ^Amieríkai^Magyar Reformátusok Lapja.« lí. oldaL REGÉNY CSARNOK.---------------------0 A sátán szomorúsága (69-dik folytatás.) Az én bemutatásom egészen jól sikerült. Az idősebb nők nyíltan hízelegtek, — az ifjabbak pedig irigykedtek, mert érezték, hogy ellenfelük leszek. A trónszoba előtt borzasztó tolakodás volt. Némelyik nő nagyon csiszolatlanul fakadt ki. Egy grófnő, épen előttem azt mondta társának: Tégy úgy, mint én. Rúgj egyet, karmold őket olyan erősen, mint tudod, igy hamarabb bejutunk. És ez az asszony nem a tengeren túlról való volt, hanem kiváló ősei és összeköttetései voltak. Az ö megjegyzése azonban nem az egyetlen volt, minden felöl ilyeneket hallottam ebben a föurakból álló tömegben. Mindez nagyon közönségesnek s az udvar méltóságát sértőnek tűnt fel előttem. Mikor végre a trón elébe jutottam, láttam, hogy ö felsége, a királynő egy szives arczu, öreg nő, kinek arczárói a fáradság szinte leritt. Keze, mikor megcsókoltam egész hideg volt s én a lehető legnagyobb szánalmat éreztem iránta. A bemutatáson gyorsan átestem s kifáradva s az egész czere- moniát megutálva tértem haza s másnap arra ébredtem, hogy bemutatásom által a hires szépségek közzé emelkedtem, vagy helyesebben mondva forma szerint az »eladók« közzé kerültem. Mert a bemutatás valóban ezt jelenti — ezt a divatos kifejezést használják a szülei árverezők. Életem ezentúl abból állott, hogy öltözködtem, lefényképeztettem magamat; divatos festőknek »ültem« — hogy a házasulandó emberek minél többször lássanak. A társaságban mindenki tisztában volt azz 1, hogy én bizonyos pénzösszegen alól nem vagyok eladó és az ár a legtöbb vásárló számára nagyon magas volt. Oh, milyen beteg voltam én ebbe a házassági vásáron való kiállításba! Micsoda gyűlölet égett bennem a saját nemem szomorú képmutatása miatt! Nem sokára eljutottam arra a meggyőződésre, hogy a társadalomban a pénz a legfőbb mozgató erő. A legbüszkébb, a leghatalmasabb egyének elfogadják annak a plebejusnak a meghivását, kinek elég pénze van arra, hogy őket megvendégelje és mulatassa. Emlékszem egy csúnya asszonyra, kinek mig az atyja élt csak egy fél korona zsebpénze volt minden nap, de mikor az atyja meghalt s fele vagyonának örökösévé őt tette: hirtelen divatos, felkapott egyénné lett s a legelö.kelöbb egyének látogatták estélyeit. Csúnya, minden szellem és humor nélkül való, ötven év felé közeledő nő volt, — még is mivel pénze volt, — királyi herczegeket, magas állású egyéneket hivott meg estélyeire — és ezek szégyen nélkül elfogadták az ö meghivását. Az ilyen megalázkodást én soha nem voltam képes megérteni. Nem voltak szűkében sem eleségnek, sem mulatságnak, — mégis elmentek ezekre az estélyekre, csupán azért, mert az illetőnek pénze volt. Én nem léptem be házába soha, bár övolt annyira merész, hogy engem meghívott. Később megtudtam azt is, hogy egy barátnőmnek száz guineat Ígért, ha rátud birni arra, hogy megjelenjek az ő lakásán. Én, az éli mert szépség, kit büszkesége és zárkózottsága mégjobban kiemelt, -- nagyobb jelentőséget adtam volna estélyeinek, mint a királyi család egyik vagy másik tagjának a megjelenése. Ezt ő is jól tudta, de én is tudtam — s épen ezért soha se méltattam még es ik egy fejbólintásra sem. Bár ezen eljárás által In miyos tekintetben kielégítve éreztem magam a jött-mentek meg oszulása által, de mégis valami egyhangúságot és ürességet < nztem mindazokban a dolgokban, a melyeket a felsőbb körök mulatságnak neveznek s lassan ideges, lázas állapotba estem, ezért egyik unokahugommal pár hétre tengeri fürdőbe küldtek. Unokatestvéremet Maitland Évának nevezték. 16 éves, igen gyöngéd teremtés volt. Szegény, házasságom előtt két hónappal meghalt. Egy szobaleány kíséretében mentünk Cromerbe s egyszer a tengerparton ülve azt kérdezte tőlem, ismerem-e Clare Mavis Írónőt ? Kijelentéin neki, hogy nem s akkor ö egy könyvet adott nekem, a melynek czime volt: »Psyche szárnyai.« »Olvasd ezt el, — mondta lelkesülten, — ez boldoggá fog tenni.« Nevettem. Nevetségesnek látszott az a gondolat, hogy egy modern iró azért Írjon valamit, hogy valakit boldoggá tegyen. Hiszen a legtöbb csak torz alakot rajzol s gyülölséget támaszt felebarátaink iránt.-. De hogy Évának kedvét keressem, a könyvet elolvastam s az valóban boldoggá tett s a könyv Írója iránt mélységes csudálatot és tiszteletet támasztott fel bennem. Megtudtam róla mindent, bogy 'JiataT, szép, nemes jellem, — egyedüli ellen' ségei a kritikusok voltak. Ez előttem annyira nagy előnye volt, hogy megvettem minden könyvet, a mit irt s az ö munkáinak az olvasása szolgált lelkemnek a nyugalmára. Az életről való felfogása oly idegen, költői, ideálisan szép volt, hogy ha bár nem voltam is képes elfogadni azt, vagy megvalósítani az életben, az gyakran megnyugtatott. Az Írónő is olyan idegenszerü, költői, ideálisán szép,—minő vigasztaló csak elgondolni is, hogy alig van tőlem távolabbra, mint tizpereznyire, s milyen jó volna el- hivni s elbeszélni neki mindent. De ö megakadályozna abban, hogy végrehajtsam elhatározásomat. Megölelne, megcsókolna s megfogná a kezemet és ezt mondana: »Nem Sybil. Te nem vagy magadnál. Jöjj hozzám és pihenj meg nálam.« Ki is nyitom az ablakot — kiáltok neki, hátha a kertben van s ha meghallja a szavamat s feljön — ki tudja, hátha megváltoznak gondolataim, — sorsom más fordulatot veend. Hívtam öt. Háromszor kiáltottam — Mavis, — de nem felelt más, csak egy7 fülemile. — Mavis. — Nem jön. Nem az Istennek a küldötte. Nem tudja, nem gondolja az én szivemnek szomorú, gyászos vergődését, a mely nagyobb minden költött tragédiánál. Oh, ha úgy ismerne engem, mint én magamat, mit is gondolna rólam ? ...De menjünk vissza arra az időre, a mikor a szivemben legelőször támadt fel a szerelem, — az égő, türelmetlen, örökkévaló szerelem. Oh, minő vad öröm száguldott rajtam keresztül. A vérem lángban égett, az agyam deliriumos álmokat láttam. Láttam Luciót s úgy tetszék, mint gyönyörű szemei égi fényt lüvelnének a lelkembe. Vele volt barátja, — az elbizakodott, bolond milliomos Geoffrey7 Tempest, az a ki engem is megvásárolt s a ki ily módon a törvény által jogot nyert arra, hogy magát az én férjemnek nevezze.......« Itt szünetet tartottam az olvasásban s felnéztem. Tekintetem a holt testre esett, a melynek feje mellére hanyatlott alá s az egész arcz Elton grófnéra emlékeztetett, mikor a második szélütés alkalmával egészen eltorzult. — »És én ezt szerettem« — kiáltom hangosan. Minü bolond voltam mint általában mindazok, kik egy asszonyt csak a testéért szeretnek. Hiszen, ha van élet a halál után, ha egy7 ilyen teremtménynek van lelke, — úgy attól még az ördög is utálattal fordulna el.« A gyertya lobogott. A halott arcza mosolyogni látszott. A A szomszéd szobában egy óra ütütt, de én nem számoltam meg mennyst. A kéziratot rendezgettem s ujult figyelemmel olvastam tovább. (Folytatása következik.) JÓZSLF ÉS HA 422 Locusl Sir. Gyors és megbízható bankház. —I Alapittatott 1885-ben. Közjegyzői iroda. Un Meghatalmazások s mindennemű közjegyzői | íj okiratokat szakértelemmel kiállítunk. Kon- t "• zulátusi hitelesítéseket beszerzőnk. Tanácscsal ingyen szolgálunk.
