Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-22 / 34. szám
2. oldal. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 34. szám. 1908 augusztus 22. A TEMPLOMBAN. — Lagerlöf Zelma Krisztus-legendája. — Yryolt egyszer egy szegény házaspár s ennek e ' kisfia. A fiú Vfe — egy csodaszép gyermek, kinek a haja selymes fürtökben omlott le a vállára és a szemei ragyogtak, akár a csillagok — azóta, hogy eszmélni kezdett, nem volt az Ur házában. Szülei hát most föl és alá jártak vele a templomban s minden szépségét megmutogatták neki. Voltak ott hosszú sorokban oszlopok, aranyozott oltárok, növendékeiket ülve tanitgató szent emberek; volt ott drága kövekkel díszített fehérruhás főpap; voltak aranyrózsás babyloni szőnyegek és nagy rézkapuk, oly nehezek, hogy harmincz ember is csak ügygyel-bajjal tudta a sarkaikban megfordítani. A kis fiú, a ki még csak tizenkét éves volt, mindezzel nem sokat törődött. Ezek a világ csodái! — magyarázta az édes anyja, férjével mutogatván neki a ritkaságokat. S azt mondta, hogy hosszú idő beletellik, mig ilyesmiket láthat. A szegényes Názáret- ben, a hol laktak, nem volt egyéb látnivaló, mint a megszokott, egyhangú utczák. Az anya figyelmeztetésének azonban nem igen volt foganatja. Kis fia, úgy látszott, szives-örömest megszökött volna a pompás templomból, csakhogy Názáretben az utczán játszhassék. Ám minél inkább egykedvű volt a fiú, annál jobban örvendtek a szülei. A feje fölött boldogan integettek egymásnak s a szivüket hiú megelégedés töltötte el. — Már nagyon is sokat jártunk veled — mondta később az anya, látván, hogy kis fia elfáradt és pihegett. — Jer, nyugodj meg egy kissé. Azzal egy oszlop tövében letelepedett s azt mondta a fián; k. hogy dőljön le a főidre s hajtsa ölébe a fejét. Az szót fogadott és csakhamar elszunnyadt. — Úgy féltem attól az órától, a midőn fiunk a jeruzsálemj templomba lép — fordult a nő a férjéhez, a mint a gyermek el- szenderült. — Azt hittem, ha az Ur házát meglátja, örökre ott akar maradni. i — Magam is aggódtam miatta — jegyezte meg a férje. — Születésekor egy s más jel arm mutatott, hogy hatalmas király lesz belöl. De vájjon mit nyerne vele ? Örökös gond meg veszedelem várna reá. váltig mondtam, hogy neki is legjobb, meg nékünk is, ha ácsmester lesz Názáretben. — Öt esztendős korától fogva — vette át a szót elgondolkodva az asszony — nem történt vele csoda, S ő maga egáltalán nem emlékszik kisgyerek korának az eseményeire. Most szakasztott olyan, mint a többi gyerekek a pajtásaik között. Megnyugszom az Ur rendelésén, de mégis- azt kezdem hinni, hogy a kegyelem Istene más valakit választott ki nagy czéljaira s nekem meghagyja a fiamat. — Szentül hiszem, hogy minden jól üt ki, ha mit se tud meg azokról a jelekről és csodákról, a melyek életének első esztendeiben történtek. — Én sohasem említettem előtte ezeket a csodadolgokat. De mégis tartok tőle, hogy akaratom ellenére is történik vele olyasmi, a mi erejének tudtára ébreszti. Különösen féltem elhozni ebbe a templomba. — Csakhogy a veszedelmen már túl vagyunk — nyugtatta meg az asszonyt a férje. — Nemsokára újra otthon lesz velünk — Föképen a templomban levő Írástudóktól, s a gyékényen gubbasztó jövendömondóktól féltettem. Azt hittem, ha a szemeik elé kerül, fölállnak és meghajolnak előtte, mint a zsidók királya előtt. Nem fér a fejembe, hogy nem ismerik föl a dicsőségét. Pedig ilyen gyermeket világéletökben sem láttak. És egy darabig ott ült, a fián legeltetve szemeit. — Nem fér a fejembe — ismételte. — Azt hittem, ha meglátja a bírákat, a kik ezen a szent helyen a népnek ügyes-bajos dolgait intézik, a tanítókat, a kik tanítványaikat oktatják és a papokat, a kik az Urnák szolgálnak, öntudatra ébred s igy kiált fel: Azért jöttem a világra, hogy itt töltsem el az életemet a birák, tanítók és papok között. — Ugyan micsoda nagy szerencse várna rá, ha itt a zárt oszlopos folyosókban kellene eltöltenie az életét ? Többet ér, ha a Názáret körül emelkedő halmokon és hegyeken bolyonghat. — Oly boldog közöttünk odahaza — sóhajtotta az asszony. — Mint sugárzik az arcza az örömtől, ha a legelésző nyájat magános utain követheti, vagy mikor a határt járva, [elnézheti a sürgölődő munkásokat. Azt hiszem, nem leszünk rosszakarói, ha tölünk telhetöleg mindent elkövetünk, hogy köztünk maradjon. — Csak a legnagyobb szenvedésektől kíméljük meg vele. így beszélgettek még tovább is, mig csak a fiuk föl nem serkent. — Látod — mondta ekkor neki az anyja — most már megpihentél, Kelj föl, mert az est leszáll és vissza kell térnünk a szállásunkra. A templom legbelsejében voltak, a mikor elindultak kifelé. Pár pillanat múlva ódon bolthajtás alatt haladtak ál, a mely még abból az időből maradt fenn, mikor először épült a templom azon a helyen. Ott a falnak oszlophoz hasonló, rettenetes nagy és nehéz rézkürt volt támasztva, hogy az ember a szájához illeszsze és bekfujjon. Ütött kopott régiség, agyonkarczolva, kivül-belül tele porral meg pókhálóval s körűié egy sor alig látható Írás. Ezer esztendeje is lehetett, hogy valaki megpróbálta hangot csalni ki belőle. — Mi ez? — kérdé a fiú elcsodálkozva a roppant kürtön. — A n így kürt, a világhódító király hangjának hívják, — mondta az anyja. Ezzel gyűjtötte össze Mózes az lm el fiait, mikor a pusztábar elszéledtek. Azóta se tudott belőle senki hangot kicsalni- A ki megszólaltatja, a föld minden népét hatalma alá hajtja. S az asszony elmosolyodott, mert az egész dolgot csak mesének tartotta. Ám a kis fia megállóit a kürt előtt, mig csak el nem hívta onnan. Mindabból, amit a templomban látott, ez ragadta meg a figyelmét először. Szives-örömest ott maradt volna mellette, hogy hosszan elnézze s apróra megvizsgálja. Néhány lépéssel odább a tágas templomudvarba léptek. Ott meg a hegy lábánál ős időkből való szédítő mélység tátongott. Ezt a rettenetes hasadékot Salamon, mikor a templomot építtette, nem hagyta betemetni. Hidat nem vezetett rajta keresztül, sem korlátot nem állíttatott mellé. E helyett több öl hosszú, kardhoz hasonló, kiköszörült aczélt vont át az isszonyu mélység fölött, élével fölfelé. Az aczélpenge még most, annyi töméntelen esztendő múlva s tenger változás után is ott nyuj ózott a szakadék fölött. Már szinte megette a rozsda s a végei, a hol meg volt erősítve, meglazultak, úgy hogy ha valaki a templomudvaron kemény léptekkel haladt át, rezegve ingott. — Miféle hid ez ?— kérdé a fiú édes anyjától, a mélység mellett elinenöben, — Salamon király készíttette s a paradicsom hídjának hívják — felelt az anyja. — Ha ezen a rozoga hídon, a melynek éle vékonyabb a napsugárnál, a mélység fölött át tudsz kelni, bizonyos lehetsz benne, hogy a paradicsomba jutsz. (Folytatása következik.)
