Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-25 / 30. szám

8. oldal. 'Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 30 szám. 1908 julius 25.-----r~------ ' -----==^ HCíx*ek el nagyvilágból. i Magyarország. — A tiszántúli püspök-választás. Julius hetedi­kén tartotta tiszántúli református egyházkerület rendkívüli köz­gyűlését, a melyen hivatalosan elrendeltetett a püspöki széknek a törvény szerint való betöltése. Mind említettük is már, négy jelölt áll egymással szemközt. Erős Lajos, Dicsöfi József, Davidházy János és Balthazár Dezső pártja. A harcz már javában foly _ s itt-ott szemetet és sarat is sodor fel, — holott a szeretet * lelkére soha nem volt nagyobb szükség, mint ezekben a reakcziós idők­ben. Erős Lajos mellett Gróf Dégenfeld foglalt állást s erősen tartja magát az a hir, hogy épen ez nem lesz előnyére Eröss Lajosnak, mert félnek, hogy a világi elnök szolgálatára adja magát. De Eröss Lajos nem ilyen ember, — önálló, erős fő, — igazi kálvinista. De nem Íriszük, hogy Dégenfeld gróf ilyet gondolna is. f) csak erős, tapasztalt egyházi férfiút óhajtana a püspöki székre. Dicsöfi- nek pedig azt vetik szemére, hogy a kormány jelöltje s Apponyi párt fogoltja, — s feledik, hogy négy év óta ö a püspöki iroda tényleges vezetője. Dávidházi mellett a régi szabadelvű párti vilá­giak lelkesednek s ezeket Tisza István gróf vezeti. Balthazár az ifjabb papi nemzedék és a tanítóság jelöltje. Neki ifjú korát róják fel s nem veszik számba, hogy ilyen erő kell a kormányrúdhoz. Ha odahaza volnánk, bizony C3ak ö reá szavaznánk, ha fiatal is az években. — Elhunyt tudós. A budapesti egyetem kitűnő tanára, a világhírű tudós, Thán Károly julius 5-ikén maghalt. 74 évet élt s 46 éven át tanított a budapesti egyetemen. Sokat tett arra, hogy a magyar tudományosság a külföld előtt elismertté legyen. — A Kálv in-szövetség. E szövetség vezetői ugyan­csak komolyan hozzí fogtak e szövetség megalakításához. Jegyzője Dr. Székely József (így füzetben ismerteti meg e szövetség czélját s reméljük, hogy a legszélesebb körökben megfogják azokat érteni — Kazinczy ü n n e p é 1 y. A sárospataki főiskola Szép­halmon Kazinczy mauzóleumánál ebben az évben is megtartotta szokásos ünnepélyét. Ünnepi beszédet Novák Sándor tmár mon­dott. Pályadijat nyertek: Szarka Gyula papnövendék és Szepessy Pál VIII-ik osztályú tanuló. Amaz 10, emez pedig 5 aranyat kapott. — Az öreg honvédek nyugdija. Az 1848-49-es honvédek jól megérdemelt, csekélyke nyugdiját az országgyűlés megjavította. Bizony fogynak a jó öreg vitézek, mert a mint a ki­adott jelentésekből kitűnik, már csik 7364 agg vitéz élvezheti a tiz százalékkal megjavított nyugdijat. — A viharágyuk alkonya Mintegy húsz éve kísérle­teznek a viharágyukkal, hogy a szőllőtermelök megszabaduljanak a jégverés okozta károktól. A viharágyuk működésének eredménye mindig kétséges volt s a legújabb kísérletek sem tudtak biztos eredményt felmutatni. A földmivelési és honvédelmi minisztérium nem ad ezután viharágyuzás czéljára kedvezményes áron puskaport ennek következtében mindenesetre megfogy azoknak száma kik hittek a viharágyuk czélszerüségében. Stájerországban, hol először alkalmazták, Olaszországban, hol legjobban el volt terjedve, már évekkel előtt felhagytak a viharágyuk lnsználatával, — Aprót, öntudat ébredése. A »Ne Temere« kezdetű pápai bullának a kihirdetése minden szélesebb körben mozgatja meg a Bethesda tavának a vizét — s életet teremt a tes- pedés helyén. A lelkészi értekezbtek egymásután emelnek óvást s hívják fel a kormány figyelmét arra a veszedelemre, a melv e bulla által költetik fel magyarország polgárai között. — Leégett község. Kassa közelében levő Szeszta köz­ségben tűz támadt. A nagy szélvihar s a nagy nyári hőség okozta vízhiány miatt az oltás lehetetlen volt. Az egész falu leégett. A la­kosságra, annyival is súlyosabba csapás, mivel az épületeknek csak egy kis része volt biztosítva. — Üdvös szabályrendelet. Zala vármegye törvény- hatósága megtiltotta, hogy tizenöt éven alu'i gyermekeknek gyúj­tót és dohányzási czikkeket adjanak el. A tilalmat megszegők 100 koronáig terjedő büntetés alá esnek. Ha a szülök a gyermekeikre nem ügyelnek fel kellőleg, etekintetben szintén büntetés alá esnek. — 69 u j k e n <1 e r á z t a t ó-k özpont. A földmivelésügyi miniszter rendeletére Arad, Bihar, Szabolcs, Temes és Zemplén megyékben azon a vidékeken, ahol a kendertermelés a talaj és egyéb viszonyok következtében különösen indokolt, —- széleskörű akczió indult meg mesterséges kenderáztató központok létesítésére, a kendertermelés nagyobbarányu fölkarolására. A miniszter felhí­vására a négy vármegye érdekeltjei tanácskozásokat tartottak s ezeknek eredménye, hogy Aradmegyében 13, Biharban 21, Szabolcs­ban 9, Temesben 14, Zemplénben 12 hely jelöltetett ki, ahol a kendertermelö vidék részére mesterséges kenderáztatók létesülnek. Darányi földmivelésügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy a köz­ségeket a mesterséges kenderáztatók létesítésénél államsegélyben részesíti. A tervek szerint már a jövő évben kenderáztatók fog­nak felál litatt ni. — Sportélet Gömörben. Mozgalmas sportélet van a dobsinai jégbarlang nagytermében. Mióta a barlangkezelöség minden látogatónak és az ott nyaralók családtagjainak megengedte a naponként való korcsolyázást, azóta hangos a jégbarlang pompás nagyterme. Az idei szezon érdekességét emeli az a körülmény, hogy Kronberger Lili kisasszony, Magyarország női műkorcsolyázó bajnoka e hó 19-én megkezdette a jégbarlangban tervezett tréning- jét s igy naponta alkalma van a látogatóknak Magyarország leg­jobb nökorcsolyázójának korcsolya-figuráiban gyönyörködni. Folyó hó 19-én a budapesti műkorcsolyázók felrándulnak Dobsinára és részt vesznek a korcsolyázásban. A jégbarlangot most sűrűn látogatják testületileg a hazai főiskolák növendékei is, legutóbb a makói állami főgimnázium diákjai és a budapesti mű­egyetem végzett gépészmérnökei tekintették meg a barlangot Cserháti Jenő műegyetemi tanár vezetésével. Az 1871-ben felfede­zett jégbarlang őszszel valószínűleg jubilálni fog, ha addig eléri a százezer látogatót, mert a mai napig 97-800 személy tekintette meg. Julius végére fejedelmi vendégeket várnak, a mennyiben a jégbarlangtól alig egy puskalövésnyire nyaraló Ferdinánd bolgár fejedelem, ki e napokban érkezik egész családjával a közelfekvö pusztamezöi kastélyba feleségével, Eleonora fejedelemasszonynyal készül a csodás jégbarlangot felkeresni. Itt említjük meg, hogy a pünkösdkor dr. Ottó József boroszlói egyetemi tanár vezetésével mintegy 200 előkelő állású porosz turista meleghangú elismerő levelet intézett a jégbarlang igazgatóságához a magyaros vendég- szeieletért és a kitűnő ellátásért és megígérték, hogy jövőre még többen keresik fel a jégbarlangot. — Vasúti katasztrófa. Julius 16-án, egy bucsujárók- kal megtelt személyvonat Mária-Czell közelében összeütközött egy tehervonatal Az összeütközés következtében harminczan meghal­tak, öt vénén pedig súlyosan megsebesültek. Az összeütközés oka eddig ismeretlen. — HORGANY PAIN EXPELLER. Ne bizakodjék el. Nyár­ban is meghűlhet s ilyenkor csak a Horgany Pain Expeller segit- het. Szerezze be jó el ire; kapható mindenütt; Nagy üveg 50 cent. Kis üveg 25 cent.

Next

/
Thumbnails
Contents