Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-04 / 27. szám
2. oldal. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 27 szám. 1903 július 4. \^/7----Kivándorló imája. Intenem ! Teremtöm ! oh hallgas meg engem. Midőn ji'ságodat hála telve zengem. Te szólítottál az élet meejére. Földi vándorlásom atyai vezére. Bár Míjlola sorion.: viselni e terhet. Adtá1 elég erőt és okos türelmet, Hng\ a mit tőlem zord napok el'ő'iek, Regiétől várjam egy boldogabb jö'önek. Hozzád fuhászked'am, rajtad csügge lelkem, Mikor ama ho-szn, kétes útra keltem, Őriző hatalmad jóságát mutatja, Hogy tem töm nem lett a mely tenger habja. Milnlyest a pirtra lábamat kitettem, Szivs/orulva szinte bolt-eleven lettem: Erzém. hogy lépt iin bár szent kezed óvja, Idegen világnak vagyok Bujdosója. Oh ! ne vedd bűnül, lmgy elhagytam hazámat, Mely küzdve tart minden hu fiira számot Nem kötött magából ismert sikja, bércze, Vonzott a szerencse 3 a vagyon lidtrcze. Hiszen a szivemből ilt sincs ö kiesve, Imámba foglalom híven r-ggel, estve, Boldogságát tőled könyörögve kérem, A viszontlátást is örömest remélem. Mint a fürge méh, mely messze-messze szárnyal, , S rakva a virágok méz-édes porával, Ky Pihenm, vagy újra dolgozni repül be tv Sürgő társaihoz a régi köpűbe. V. Hisz’ itt is az az ég dereng tán felettem, Mellre otthon sokszor mélán tekintettem, Az a csillag és hold ragyog rajta éjjel. Mely otthon falunkra hinti fényét széjjel. A föld is az a föld: jó szivét kitárja, Munkás két kezemet szeretettel várja S ha kehiét áztatom könnyel verejtékkel, Biztatva szól: ne félj ! nem felejt lek én el, De vigasztalásnak ah ! még sem elég ez; Még sem a magyar föld, nem a magyar ég ez... •Van körültem sok szép mit látni, hallani, De szivemben mégis úgy sajog valami. Ón-lábon haladni értem itt időmet, Éj-napi tötödés fogyasztja erőmet, Néha remény biztat, néha kétség kínoz, Minden nap egy lépést közelit a sírhoz, Ha a bajok árja összecsap felettem Bárha minden elhagy is, csak Te légy mellettem, Csak Te benned bízzam, csak Tőled reméljek Rettentései közt bármi nagy veszélynek. S oh ! Uram, ha ott fenn úgy van elvégezve, Hogy földi sátorom itt omoljon össze, Engedd, hogy házamba lelkem visszaszálljon S örök idvességet nálad ott találjon. Martinovics degradáczíója. JarMnovies és társai, az úgynevezett magyar jakubinusok a magyar szabadság szellemi bajnokai voltak. Martinovics kiitholikus lelkész volt, s miután az általa szervezett összeesküvésért halálra ítélték, a katholikus egyház megfosztotta öt egylázi méltóságától. Martinovicsot a történelem itélöszéke iga/olla, de még mindig fenmaradt szivettépö emléke annak a kegyetlen eljárásnak, amely ho nink gyenest ellenkezik a krisztusi szeretettel. Martinov’cs Ignác/, és társai előtt 1795. május 18 án hirdették ki a halálos Ítéletet. Azzal -iralomházba vitték őket. Életük utolsó negyv'nnyolcz óráját vigaszta ó papjaikkal töltötték; és a hagyo- mán\os könjöriilel azt is megengedte nekik, hogy kedvök szerint iluiitak, eht-tU k, dohányozhattak és olvath ittak. Es nem zavarta őket senki. 1); Martinovicsnak ez az utolsó két napja sím lehetett békes- séges. A katholikus any ászén tégy ház nem tüii meg, hogy felszentelt pM|.ja lépjen vérpadra. Degradá'ja, vagyis leteszi az egyházi rendről a halálra ítélt papol. Martinovics apát volt. Meg kellett öt fosztani méllóságától. Degradációja május 19-én reggel hét ónkor ment végbe a bu- daváii helyőrségi templomban és pedig a legnagyobb ünnepies- séggel. Magyarországon ez volt az utolsó degradatio solennis. Ma már kevesen tudják, milyen ez a szörnyű szertartás. Hét óra tájt harangzúgás között érkezet’ a templomba gróf Batthyány Józsefnek, Magyarország herczegprimásának segédpüspöke, az ősz Kondé Miklós; a papság kíséretében a főoltárhoz ment, elfoglalta az evangélium oldalán lévő trónusát, és felöltözött papi diszébe. Nemsokára megállt a templom kapuja előtt egy katonaságtól köríti veit zárt kocsi: Martinovics apátot hozták a siralomházból. Ibolyaszinti selyem talárban volt, do a kezén bilincs. A porkoláb levette róla a vasat, és átadta öt kapuban váró elerusznak. A papok apáturat megillető tisztelettel kisériék az oltárhoz. Martinovics emelt fővel lépett a sauctuariumba, aztán mélyen meg hajolt a prímás helyettesének trónusa előtt, és leült az epistola oldalán lévő apáti stallumára. Most felöltöztették öt a misemondó rúnába, fejére tették az infulát, kezebe ad'ák a botot; minek utána a halálra ítélt teljes apáti díszében a főpap trórusa elé járult és térdreborult. Kondé püspök erre a néphez fordulva elmondta a pontificaléban megsz bott beszédet: — Az anyaszentegybáz ama papjait, kiket súlyos bűntett miatt a világi hatóságnak ki kell szolgáltatnia, megfosztja az egyházi rendtől, mielőtt levenné róluk védő kezét. Az előttünk álló boldogtalan testvér, megfeledkezve papi méltóságának kötelességeiről, megvetve az isteni és emberi törvényeket, vételt az Isten, a király és a haza iránt köteles hűség ellen. Martinovics most közbeszólt : — A király ellen vétettem, a haza e.len nem. A püspök folytatta: — Lázadóvá lett, összeesküvést szőtt, és így érdemetlenné vált mindama tisztességedre és kiváltságukra, melyek a papot megilletik. A Mindenható Isten nevében kinyilatkoztatom tehát, hogy öt minden egy házi hivatalától és javadalmától megfosztom és degradálom. Ezután felolvasták a helyben hagyott halálos Ítéletet. Most Martinovics a két diakonusz között, az egész assissentiá- val a gyertyák fényében ragyogó oltár elé lépett, mintha ki misét akar mondani. Keresztet vetett magára ; In nomine Patria et Filii et Spiritusz] Sancti, Amen. Es el- elkezdte/a mint kell a 42-ik zsoltárt;-- Introibo ad altare Dei.
